Aztán ebből lett ez a 2008-as születésű zenekar, sőt nem is zenekar, hanem egy látványos női kórussal kiegészített big band - hiszen összesen tizenhét fő tartózkodik a színpadon. Jó sokba kerülhetett a repülőjegyük Trinidadból - gondolhatnánk, de valójában berliniek ők, az ott bevett módon: van közöttük amerikai, lengyel, francia, orosz, talán még német is.
A megjelenésük eleve különös: először a tíz zenész kopott, gyűrött utcai ruhában, aztán a hat kalipszócica a legvadabb neonszínekben, foszforeszkáló szemfesték, rózsaszín paróka - máris tavasz van és Trinidad. Aztán Egér Úr énekelni kezd, és innentől kezdve világos: az egész produkció az ő nyers hangjára épül, meg arra, ahogy visszafogottan dobálja nyúlánk tagjait.
A koncert elején egy kissé még bizonytalan a hangosítás, pont Lord Mouse hangja nem emelkedik ki a háttérből. De aztán minden rendbe jön, innen már a kalipszós lüktetésé a főszerep - arról viszont, hogy a lendület, a derű másfél órán keresztül fennmaradjon, az ének- (és hangulat)szekció gondoskodik. Kár, hogy a zenészek viszont háttérbe szorulnak (nem elég jók netán? - ez alig hihető), egyedül az ukulelés jut igazi szólóhoz és duettben éneklési lehetőséghez: meggyőző teljesítménnyel.
Az együttesnek mindvégig sikerül tartania a magas hőfokot, a lányok még ruhát is váltanak, sőt énektudásból is bizonyítanak. Nem csoda, hogy amint hírlik, Berlinben igen nagy a lelkesedés irántuk: a közönség végigtáncolja a fellépéseiket.
Müpa, Fesztiválszínház, február 1.
