Kultúra
Jonathan Tetelman: The Great Puccini
A chilei-amerikai énekesről azt mondják, a legnapocskásabb hang Luciano Pavarotti óta.
Vén csókák
Fejlődő világunkban az egyik legnagyobb változáson kétségtelenül az apaszerep esett át.
Vándorkandúr
Amikor Sztupa és Troché elmerültek – természetesen tudományos alapon – a szólások, szólásmondások, szóláshasonlatok, közmondások és hasonló marhaságok világában, Sztupának például vaj volt a fején.
Nem puszta előadóhelyként, inkább társasági szalonokként működnek a lakásszínházak
A második nyilvánosság alternatív játszóhelyeinek világa ma már a szélesebb közönség számára is elérhető. Bár profitra szinte lehetetlen szert tenni, egyre többen érzik úgy, hogy még mindig nagy szükség van a lakásszínházakra és a polgári szalonokra.
„Egy szervezetet be lehet tiltani, de az írókat már nehezebb”
Így reagált Parti Nagy Lajos Kossuth- és József Attila-díjas író a hírre, hogy az NKA indoklás nélkül megszüntette a Szépírók Társaságának támogatását.