Visszhang: film

Mellékszereplők

  • 2023. november 1.

Visszhang

Fiatalon elhunyt barátjának ajánlja új filmjét Sopsits Árpád.

Egy kiállításjelenetben külön is megemlékezik Telek Balázsról, az egyéni stílusú, kiváló fotóművészről. Kivételesen nemes a gesztus.

A rendező, miként korábbi munkáiban, úgy ezúttal is a bűn, a bűnhődés, a tagadás és a szembesülés kérdéskörét jeleníti meg, s az igazsággal való – bármilyen kegyetlen, mégis felszabadító – szembenézés mellett érvel. A mozaikos, időfelbontásos szerkesztésű történet résztvevőinek sorsa észrevétlenül, de meghatározó módon kapcsolódik, sőt gubancolódik egymáshoz, középpontban a (nevezzük így) gyermekproblematikával. Van, aki nem akar gyereket, van, aki akar, de nem lehet neki, és van, akinek nem kéne, hogy legyen, pláne nem úgy, ahogy megfogant. Ám a kisváros presztízseseményeinek rögzítésébe belefásult fotós és anyagi gondokkal küszködő szobrásznő párja, a cinikus üzletember, annak fotómodell felesége, és az ő kiskamasz lányuk meg a helyi börtön papja – mind-mind két lábon járó szimbólum és/vagy klisé. A már kezdetben is nyilvánvaló nagy titok (a bűnösségről ihletetten beszélő pap súlyos következményekkel járó egykori vétkének) leleplezésére irányuló cselekmény életszerűtlen szituációkban, mesterkélt párbeszédek során bontakozik ki. A színészek küzdenek: a kvalitásosabbak az eljátszhatatlan helyzetekkel, mások beszédhibával, a civilek (köztük az elhunyt barát lánya és családjának más tagjai) saját civilségükkel. A fragmentális szerkesztés pedig nem feltár valami mögöttes tartalmat, hanem elleplezni próbálja úgy a sztori, mint a gondolatok banalitását.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.