Kultúra

Mozgó falak

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

  • Molnár T. Eszter
  • 2025. május 14.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Angyalok Amerikában a Radnótiban – ez nem a homofóbia, hanem az „annyit is ér” világa

Nagy Péter István Küszöbön az ezredforduló címmel a két részből álló ikerdráma első darabját állította most színpadra. A látomásokkal és delíriumokkal gazdagított történetben a melegek a magukra és egymásra hagyottak kilátástalan közegét alkotják egy olyan társadalomban, amely a hatékonyságot és a növekedést tűzte ki célként.

Nagyik

Azt, hogy a Juventus és az Inter, vagy épp az Inter és a városi ellenlábas AC Milan szurkolói között hatalmas a rivalizálás, valószínűleg mindenki tudja, aki látott már életében focit.

  • SzSz
  • 2025. május 14.

Gisèle Vienne: Extra Life

A francia-osztrák koreográfus és rendező munkái, beleértve a fotóit és installációit is, sokat turnéznak világszerte, de Budapesten eddig csak a 2008-as Jerk című bábos, filozofikus előadását láthattuk, amelyből utóbb film is készült.

  • - sisso -
  • 2025. május 14.

The Beast Within

A tízéves Willow (Caoilinn Spingall) egy yorkshire-i erdő közepén él a szüleivel – Noah-val (Kit Harington) és Imogennel (Ashleigh Cummings) –, valamint a nagyapjával (James Cosmo).