Kultúra

Cirkusz a keresztfán

Ismerős a helyzet, amikor a gyerek csinál valami valóban vicceset, a felnőttből kiszakad egy hangos röhögés, mire a gyerek vérszemet kapva a heves reakciótól, előadja ugyanazt újra és újra, minden körben egyre elvetemültebben?

Sok kis bukás

A Helsingborgból egyebek közt Sanghajon és Párizson át most hozzánk érkezett kollekció koncepciója valóban egyedi: a szervezők összegyűjtötték az emberiség történetének nagy bukásait.

Mezítláb

Formákba rendeződik a függöny előtt gomolygó füst, amelynek „takarásában” három férfi megtámad egy fehér ruhás fiatal lányt.

  • Kiss Annamária
  • 2024. július 31.

A popzene ereje

Hosszasan elmélkedhetnénk arról, hogy hol tart ma a popzene kultúraformáló ereje, van-e egyáltalán kultúraformáló ereje, vagy csak annyi szerepe van, hogy megidézzen a 2020-as éveknél izgalmasabb időket.

„Már nem fáj”

Havas Juli Papírbabák című második regénye is orvos közegben játszódik. Az álnéven író ismert tüdőgyógyásszal honvágyról, a romániai fiatalságáról, az orvosi létről és az imposztor szindrómájáról is beszélgettünk.

A képzelmény

Az Agymanók első részének talán legmeghatóbb pillanata, amikor Bim Bam, a hatalmas rózsaszín elefántlény feláldozza magát, és a feledés homályába veszve eltűnik.

  • SzSz
  • 2024. július 31.