Tizenegy év termésébe az egészen fiatalkori, rövid zsánerképek és a több szemszögből megírt, hosszabb elbeszélések is beleférnek. A címadó Vasgyúrók méltán került az élre. Mintha egy rendőrségi jegyzőkönyvet olvasnánk egy kisfiú haláláról, amelyben a tárgyilagosság az emberi (és írói) együttérzéssel, a reménytelenség a túlélés kegyelmével ötvöződik.
És hogy kik a vasgyúrók? Szinte valamennyi szereplő, akik az élet nevű abszurd egy-egy kiragadott pillanatával küszködnek. Nem a megfelelő időben, vagy nem a megfelelő emberbe lesznek szerelmesek. Elszegényednek. Csomót találnak a mellükben. Álruhás grófként egy munkás mozgalmárban lelnek rá a lelki társukra. Rettegnek a falujukra és asszonyukra törő képzelt migránshadaktól. A novellák groteszk tükrök, sokszor közelítenek a szatíra felé, de ezt nem kívülállóként teszik, a szerző mintha sorsközösséget vállalna szereplőivel, nem ítélkezik.
Humorával és az Asztmás Farkasból Bölcs Farkassá váló Nemecsek-utód érzékeny portréjával válik emlékezetessé a Győztünk című novella, amelyben életre-halálra folynak a lakótelepi indián harcok, akkor is, ha Fürge Sast csak negyed háromig engedte el az anyukája.
Találunk kissé túlírt novellákat, és egyetlen frappáns ötletre épülő tárcákat, mint a felnőtt Róbert Gida és a dobozban felejtett Micimackó utolsó találkozásáról szóló Nem tesz semmit. Egyenetlenségei ellenére a Vasgyúrók éles szemű, kíméletesen kegyetlen rajz az életünkről.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
