Búcsú a gonosztól
A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.
A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.
Hagyományos jazz-zenészként kezdte, de ma már a folk és az elektronika sem áll távol tőle. Tavaly a The Crossing nevű kvartettjével lépett fel Budapesten, az idén a szárd folkénekegyüttes, a Tenores di Bitti vendégeként érkezik a Jazzfest Budapestre.
A Brácsaszonátát, Sosztakovics utolsó művét bátran nevezhetjük hattyúdalnak: a kotta végére 1975. július 5-én került kettős záróvonal, pár nappal később a zeneszerzőt kórházba szállították, ahol alig egy hónappal később elhunyt.
Hálátlan dolog nagy mesterek nagy műveiről filmet készíteni. Gyakran kiderül, hogy bár a zene pazar, az alkotójuk közel sem olyan érdekes.
Annie Clark session-zenészként kezdte a karrierjét, játszott a Polyphonic Spree-ben és Sufjan Stevens turnézenekarában is.
A Budapest Nagyregényben huszonhárom kortárs szerző dolgozta fel Budapest huszonhárom kerületének történeteit.
A légynek sem ártó belsőépítészre minden ok nélkül rátámad egy kollégája az irodában.
Witold Walczykiewicz, a hetvenes éveiben járó lengyel zongoraművész a barcelonai fellépése után beleszeret egy nála több mint húsz évvel fiatalabb spanyol nőbe.
A Dan Auerbach és Patrick Carney alkotta duó a 2010-es évek második felében tartott egy nagyobb pihenőt.