lemez

The Black Keys: Ohio Players

Visszhang

A Dan Auerbach és Patrick Carney alkotta duó a 2010-es évek második felében tartott egy nagyobb pihenőt.

2019-ben viszont gyorsított üzemmódba kapcsolt: azóta már a negyedik lemezüket adják ki, és még egy karrierösszegző dokumentumfilm is készült róluk. Az Ohio Players című új albumot arról a funkzenekarról nevezték el, amely a hetvenes években aratta a legnagyobb sikereit. A produceri szerepkör ezúttal a japán származású amerikai Dan The Automatornek jutott, aki dolgozott már a Gorillazzal és a Kasabiannel is. Három dalban közreműködik (társszerzőként is) Noel Gallagher, a fő kollaborátor azonban Beck – szinte az egész Ohio Players olyan hatást kelt, mintha az a Beck-lemez lenne, amelyet tőle majd’ tíz éve hiábavalóan várunk.

Ami a dalokat illeti, a This Is Nowhere annak ellenére élvezetes, hogy a „nowhere” szó 35-ször hangzik el benne, a Don’t Let Me Go jóval glamúrosabb, mint bármi, amit a Black Keys eddig csinált, a Beautiful People (Stay High) pedig az együttes eddigi legnagyobb slágere a Lonely Boy óta. Még csak a harmadik számnál tartunk, és a színvonal ezután sem ül le. Az On the Game-ben ringós üzemmódban dobol Carney (nem csoda, hiszen ez az egyik Gallegher-dal), az Only Love Mattersben a grúvok viszik a prímet, a You’ll Play színtiszta Motown-hangzás, a Read ’em and Weep meg simán lehetne egy Tarantino-film betétdala. Az egyetlen negatívum Juicy J rapbetétje a Paper Crownban, de attól ez még simán az év egyik legjobb albuma. Meglehetősen kevés példa van arra, hogy valaki a tizenkettedik lemezével érje el kreativitása csúcsát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.