Kultúra

"A mellékelt hetven fillért, minden vagyonomat, a Baumgarten-alapítványra hagyom" - írta nagyjából és állítólag búcsúlevelében egy ötvenéves férfi 1929. április 21-én, majd a Dunába vetette magát.

Amuse bouche: szó szerinti fordításban "a száj szórakoztatója" (franciául amuser = szórakoztat, bouche = száj). Valójában olyan apró fogás, amelyet elegáns éttermekben még az előétel előtt, aperitif vagy koktél mellett kínálnak, jellemzően a ház ajándékaként.

kulthírek

Kozma Lajos és a modern építészet ma megint aktuális. Nyilván, mert tombol Budán a (neo)modernizmus egy sajátosan elfajzott lakóparkos változata, s a szakma finoman helyreigazítást kér. És mert mindig előkerül valami új Kozma-lelet a gyűjtemények mélyéről, Kozma-ismerősök nappalijából, ami kicsit átrajzolja a kánont.

Rossz memóriájú ember lévén dühödten imádom az idézeteket, a szó szerintieket, a stilárisakat, a színházi palimpszesztet legkivált: semmi bajom tehát azzal a gesztussal, hogy Tasnádi István letörölte a nagy árkus papírról Erdman Öngyilkosát, és ráírta a maga Finitóját, "magyar zombi" alcímmel, versben; és önmagában azzal sincsen semmi bajom, hogy Mácsai Pál rendezése erősen izál: moliére-izál, barokkizál, örkényizál, stilizál, parodizál.

Téblábolok a Mammutban, amikor a moziszinten egy fröccsöntött bocca della veritába botlok, a római eredeti kiköpött mása plasztikból, az alján négy gombbal: polski, deutsch, magyar, english.

A Korcs szerelmek, a 21 gramm mexikói rendezőjének új drámája, a tavaly Cannes-ban (beszélgetésünk helyszínén) felfedezett, Golden Globe-nyertes és Oscar-esélyes Bábel csütörtökön startol a hazai vetítőtermekben.

Egész sor, kortárs képzőművészettel foglalkozó galéria nyílt az utóbbi fél évben: OCTOGON Galéria, Körzőgyár, Inda Galéria... Van egy közöttük, amely egészen más, mint a többi. A Boulevard és Brezsnyev Galéria leginkább egy zsúfolt lakásra emlékeztető találkozóhely, ahol nemcsak nézelődni és vásárolni lehet, hanem üldögélni, zenét hallgatni ("Abbától Zappáig"), beszélgetni is.

Nyolc kis kritika

Az elektronikus zene "berlini" irányzata manapság is él és virul - ez is mutatja, hogy a hatvanas-hetvenes évek német experimentalistái mily termékenyítőleg hatottak az utókorra.

Néhány évvel ezelőtt feledhetetlen élmény volt, amikor a Hiperkarma dobosa a koncert végén előbújt hangszere mögül, és elénekelte a Raindrops Keep Fallin' On My Head című örökzöldet. A betegesen vékony, őzikeszemű srác ugyanis nemcsak tökéletes előadást, de meglehetősen bizarr látványt is nyújtott. Mintha egy képregényrajzoló fejéből pattant volna ki Rudolph Valentino és a rózsaszín párduc közös nevezőjeként, ám velük ellentétben áradt belőle a muzikalitás.

Mit szólnánk ahhoz, ha a feszes popdalaival befutott Franz Ferdinand hirtelen elkezdene "pinkfloydizálódni"? Nem vennénk éppen jó néven - tánczenére ugrálás helyett nem esik jól a cipőbámulás.

Európa két legjobb zenekara közt sem vallanak szégyent a Nemzeti Filharmonikusok, különösen, ha Bartókot húznak. És szó lesz még egy szemrevaló hölgyről, aki mintha pályát tévesztett volna.

Emlékeznek még Picasso kalandjainak finn dizőzére? Az előadó, aki csak azt az egy sanzont tudta, és azt sem cifrázta soha.