Kultúra

Száz szék között

Egy David Bowie-s párhuzam talán túlzásnak tűnhet a Primal Scream esetében, hiszen míg a popkaméleon óriási hatást gyakorolt az egyetemes popkultúrára, addig Bobby Gillespie és csapata inkább a meglévő vívmányok szintetizálásában jeleskedett.
  • Lang Ádám
  • 2016. április 30.

Tiszta zavaros

Azt eddig is sejtettem, hogy a Babel Med az egyik legrangosabb európai világzenei fesztivál. De most kiderült, hogy sokkal többről van szó. A nemzetközi világzenei vásár – a WOMEX – mediterrán húgocskájával volt dolgom.

Mindegy

Félreértés ne essék, nem az a baj a Kossuth rádió újhullámos világképével, hogy olykor-olykor misét közvetít (húsvét táján mondjuk igen embert próbáló sűrűségben), ez lényegében hozzátartozik a közszolgálatiság hagyományához – mifelénk így alakult.

„A saját hazugságomról beszélek”

A független színház különös figurájából a magyar színháztörténet megkerülhetetlen alkotója lett. Előadásaira több hónapos előjegyzéssel lehet jegyet kapni, első igazi kőszínházi rendezését A bajnok címmel mutatták be a Katonában. Máris zajos a siker, miközben a kormánypárti sajtó a színház igazgatóját fenyegeti. Az alpári támadásokra a rendező nem kívánt reagálni, de így is volt mit kérdezni tőle.
  • Artner Szilvia
  • 2016. április 30.

Bedolgozott testek

„Ha nincs Harry Potter […], akkor nem tudom, hogy […] maga a gyűjtemény vajon létezne-e.” Első pillantásra meglehetősen szokatlan ok-okozati viszonnyal állunk szemben, de a megoldás egyszerű: Alföldi a film kezdésére várakozva fedezte fel Szilágyi Sándor Neoavantgárd tendenciák a magyar fotóművészetben (1965–1984) című vaskos könyvét.

Kiabálás a lichthofból

Kertész új kötete az 1991 és 2001 közötti naplójegyzeteit gyűjti egybe. Az 1961 és 1991 közötti időszakot végiggondolkodó Gályanaplót kronológiailag is, stilárisan is közvetlenül követő, de annak művészi színvonalát messze alulmúló feljegyzésekről van szó. Már csak A néző keletkezésével egy időben írt, szintén a nagy művek privát hordalékanyagából összeállított Valaki más című kötet megléte miatt sem világos, mi szükség volt A néző kiadására.
  • Sipos Balázs
  • 2016. április 30.