Kultúra
„A hibákból születik”
Hogyan lehet eredetinek lenni, ha már mindent eljátszottak? Többek között erről beszélgettünk a kortárs rockzene egyik legeredetibb szerzőjével, a Porcupine Tree vezetőjével áprilisban, első magyarországi szólókoncertje előtt.
Asztalnál sem halna meg
„Ez az egyik legkedvesebb helyem a világon” – mondta a közönségnek zeneakadémiai szonátaestje végén, a második ráadás előtt a negyvenkilenc éves, amerikai hegedűvirtuóz.
Úton, útszélen
Fene se gondolná első hallásra, de ez is hiánypótló műsor: az Élőben a városból 2.0-hoz fogható kísérletet nem ismerünk.
Fogyasztók
Nem tudom, miben hasonlít az 1931-es Ausztria – gazdasági világválság, munkanélküliség, az antiszemitizmus bősz felemelkedése – a 2016-os Magyarországhoz.
Csalfa, cseles csapdák
„Daedalus építőművész, mind közt a legelső,
készíti, összezavar jeleket, s vet a szemnek ezernyi
csalfa cseles csapdát a tekergő tévutak által.”
(Ovidius: Átváltozások. Devecseri Gábor fordítása)
Szavak embere
A magyar irodalmi élet apa-, sőt nagyapafigurája volt: akaratán kívül és mély öniróniával betöltve e szerepét, s meglehet, talán utolsóként a sorban. Jó volt tudni, hogy a Jászai Mari tér egyik házában ott él és emlékezik, értékel és mesél, szerkeszt és „dumál” Réz Pál.
„Miféle galuskát zabáltatnak itt velünk?” - Kántor Péter költő, író
Miért nem vezetik ki a pincérek azt az embert, aki állandóan a szájában tartja a kést? Mert az övé az étterem. Az első prózakötetét megjelentető költővel a dühítő hazai viszonyokról és a Kancsendzöngán legyőzött hétfejű sárkányról beszélgettünk.
Napszemüvegben a szenvedésről a Margó fesztiválon
Könnyen giccsbe fordulhatott volna, de szerencsére elkerülte ezt a csapdát az Amnesty, a Libri és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös vállalkozása.
Nagyot ment a Red Hot Chili Peppers a szomszédban
Az ősszel Budapesten duplázó zenekar vasárnap az ausztriai Novarock fesztiválon tűnt fel. Igencsak biztató formában.
84 éves korában meghalt Claude Brasseur
A legendás francia színészre korábbi interjúnkkal emlékezünk.

