Kultúra

Nyár van, nyár

...de egyáltalán nem a röpke lepke száll, hanem esőfelhők gyülekeznek a nyári színház ege felett, ezúttal nem(csak) átvitt értelemben, hanem egészen konkrétan is. Mivel a kritikus ebből a szempontból (is) együtt sír/nevet a közönséggel, az elmaradt előadás nem, de a félbeszakadt bízvást lehet kritika tárgya.
  • Csáki Judit
  • 2012. augusztus 26.

Öngondolkodás

A Holmi júliusi számában három rendkívüli jelentőségű, 2003-2004-ben írt levelet olvashatunk, melyeket a 2008-ban meghalt operakritikus Petrovics Emilnek, az operaház akkori fő-zeneigazgatójának küldött, és amelyeket most hagyatékából publikálnak szerkesztőtársai.
  • Bán Zoltán András
  • 2012. augusztus 26.

Na, bumm!

Művésznek a fedetlen fejű fivér lett kikiáltva, a baseballsapkás öcstől senki nem várt mást, mint nagy sebességgel mozgó járműveket – Denzel Washingtonnal vagy nélküle.
  • - kg -
  • 2012. augusztus 24.

Láthatatlan képek körülírása

Az Új Magyar Képtár nagyszerű kortárs anyaga jelenleg jórészt hozzáférhetetlen a közönség számára. Egy szimpatikus civil kezdeményezés erre kívánja felhívni a figyelmet, és ezeket a képeket akarja megmutatni – írók segítségével. Szombaton nyílnak a kapuk.
  • narancs.hu
  • 2012. augusztus 24.

Rock a tárgyalóteremben 1.

Aligha erre számítottak, de bíróság, s néha tömlöc lett az osztályrészük – aranylemez helyett vagy mellett. Összeállításunk első részében óvatlan playboyok, ördögi sugallatok, gyújtogató gyilkos metálos, poligám szabadsághős és partizán punkok tűnnek fel.
  • - minek -
  • 2012. augusztus 24.

Óóóóó… és élvezek

A Szürke ötven árnyalata és folytatásai a Harry Potter-széria népszerűségével vetekszenek. Nem kis teljesítmény ez egy olyan könyvtől, melyben az olyan mondatok, mint a „Húúú... óóó... Erősebben szopom” békésen megférnek Bach és Darfur emlegetésével.
  • - kg -
  • 2012. augusztus 23.