Kiállítás: Kábel, kopjafa, Kövérek (A millenniumi kiállítás)

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2002/7. (02. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

ACentrális Galéria ezúttal nem a hagyományos értelemben vett kiállítást rendezett. Amit a teremben - és egyenértékű módon a zárás után is az interneten (www.osa.ceu.hu/galeria) - láthatunk, az egy széles körű, alapos és riasztó dokumentáció: az ország, ahogy kinéz, valóban más lett, mint amilyen volt. A változás persze számos településen a valóságban is könnyen érzékelhető, ha máshogy nem, egy "Millenniumi emlékpark" tábla formájában, amit néhány haldokló cserje és facsemete, teherautónyi kőzúzalék, pár pad és egy talapzatra helyezett műkő virágtál előtt, csónaklakkal bőkezűen kezelt kapuzaton lenget a szél a faluvégen.

ACentrális Galéria ezúttal nem a hagyományos értelemben vett kiállítást rendezett. Amit a teremben - és egyenértékű módon a zárás után is az interneten (www.osa.ceu.hu/galeria) - láthatunk, az egy széles körű, alapos és riasztó dokumentáció: az ország, ahogy kinéz, valóban más lett, mint amilyen volt. A változás persze számos településen a valóságban is könnyen érzékelhető, ha máshogy nem, egy "Millenniumi emlékpark" tábla formájában, amit néhány haldokló cserje és facsemete, teherautónyi kőzúzalék, pár pad és egy talapzatra helyezett műkő virágtál előtt, csónaklakkal bőkezűen kezelt kapuzaton lenget a szél a faluvégen.

Két dolgot dokumentál ez a kiállítás: a kormányzat ideológiai zűrzavarának a millenniumi metszetét, és amit ez a kaotikus izé létrehozott. Ez pedig az arctalan

történelmi giccs

"Amíg a magyarság úgy érezte, hogy útját, tetteit Isten vezérli; hogy tetteit Isten nevében és akaratából végzi (mintegy hálából az odaajándékozott Kánaánért), és e cselekvése küldetéstudatából fakad - addig, tragédiák, cselszövések, bánatok, örömek és dicsőségek között és ellenére megmaradt és fejlődött. Mégpedig nem csupán önmaga, hanem az egész környező világ számára! Amint azonban elengedtük Isten felénk nyújtott segítő kezét, és megtagadtuk őt, elbizonytalanodva, a célt és a jövőt nem látva, tragédiák halmazába bonyolódtunk. Ilyen tragédiák halmaza e most elmúlófélben levő huszadik század" - állapította meg Nemeskürty Tanárúr István, a nemzet obsitosa egy 1999. novemberi millenniumi konferencián.

Erre az elméleti talapzatra helyezte rá a vonatkozó (1152/1998. XII. 1.) kormányhatározat a magyar millennium megünneplésének irányelveit. Ezek szerint például "a Millenniumnak egyszerre és egyidejűleg kulturális és gazdasági eseménnyé kell válnia, legalábbis abban az értelemben, hogy az állam és a helyi önkormányzatok beruházásainak koncentrálása során az értékteremtő emlékállítás olyan szándéka jusson kifejezésre, amely nem külön-külön, hanem csak szerves egységben tudja elképzelni a kultúra, a környezet és a gazdaság fejlesztését..."

Mindezt rögtön összevethetjük a történteket bemutató kép- és filmanyaggal. A fenti hármas szerves egység - hogy a pozitívumokkal kezdjük - leginkább még a műemlék-helyreállítási programokból bontakozik ki. A terveket és eredményeket a kormányzati narcizmus vándorkiállításba és könyvbe foglalta Oszlopokat emeltünk, hogy beszéljék a múltakat címmel, hogy mindezt a zászlóátadásokkal párhuzamosan körbe lehessen hordozni az ország épülésére. Ennek a vándorkiállításnak az anyaga a Centrális Galéria kiállításának is része, jó nézni, még örülni is lehet, hogy megint szép lesz a sok elhanyagolt régi templom, vár, kastély és kúria, országjáró kirándulások ígéretes célpontjai. Szép a könyv is, jó nehéz. Még látványosabb egy másik könyvészeti csemege a sok vastag fedelű, drága papírra nyomott reprezentációs kiadvány közül. Ennek a címe: Ünnepel az ország. A magyar millennium emlékkönyve 2000-2001. Az első száz oldal vegyes eseménytörténeti képanyag, pergő-forgó néptáncosokkal, misékkel és vonulásokkal. Aztán eseménylista következik oldalak százain: zászlóátadási ünnepek településenként, az átadó politikus, az átvevő, a zászlóanya és a kapcsolódó helyi események megnevezésével. Az utóbbiak végeláthatatlan sora helytörténeti kiadványok megjelenésétől és virágkötészeti versenytől kezdve emlékpark- és emlékhelymegnyitáson, emlékmű- és haranglábállításon keresztül egészen a II. csipke-világkiállításig és -konferenciáig ível.

A dolog természetéből fakadóan viszonylag kevés tárgyat tudtak közvetlenül, a maga eredeti formájában kiállítani a rendezők. Ezek közül első helyen érdemel említést az "István király medál brillel és anélkül", továbbá a "Szent István arany emlékérem és függelék", amelytől azt reméli a forgalmazó cég, hogy "a magyarság egyik jelképévé, szimbólumává válik".

A monitorok tucatjaiból csak úgy dől a szakralitás: millenniumi zászlóátadások, nyilatkozatok, megnyitók, a Szent Korona-hajóztatás, nagymisék és zenés, továbbá táncos produkciók képsorai futnak - a falakon elhelyezett fényképek pedig felvázolják a XXI. századba lépő Magyarország látványát, amelynek fontosabb elemei közül első helyen a szarvas, a súlyos szárnyát táró turul, a varkocs és a konya bajusz említendő.

Az ezredforduló a magyar posztamensművészet aranykorát hozta el: a települések anyagi eszközeik és a kapott támogatás függvényében a legkülönbözőbb formájú beton-, kő-, tégla-, kavicsberakásos és faképződményeket alkották meg. Ezeken hol a régi nagy és a mostani kicsi Magyarország térképszerű szembeállítása látható, hol valami kopjafa, rovásírásos

oszlop, dúc, székelykapu,

hol mindezek meghökkentő kombinációja áll, de leggyakrabban maga a komor, elkedvetlenedett tekintetű, Kövér Lászlóra emlékeztető Szent István. Egykori vásárterek, libalegelők és csalitosok nyerték el így végre üzenetterhes értelmüket, szabadidőparkok születtek, amelyekben végre megpihenhet a falvak népe, midőn ropogósra vasalt viseletében a templomból, lélekben megtisztulva, otthona felé tartván, a hét közbeni szorgoskodás Istentől rendelt, megérdemelt szünetében a szent király arcmására emelt, bizakodó tekintettel a még szebb jövőn és más komoly, országos dolgokon elmerengni támad kedve.

Ne kérdezzük - a pontos válasszal a kiállítás adatok híján amúgy is adós marad -, mindez mibe került (tudjuk: nagyi és a bejgli), adatokat akkor is találunk, ha figyelmesen végiglapozzuk a Millenniumi Országjáró polcra helyezett számait. Akárcsak a szocializmus korszakának büszke termelési jelentéseiből, megtudhatjuk innen is, hogy például 2000-ben, augusztus 20-án 176 500 munkaóra, 23 880 méter kábel és 12 011 darab, 21 tonna összsúlyú töltet "varázsolt színes, egyedülálló látványt Budapest egére".

Ezután nem marad más hátra, mint beleálmodni magunkat a jövőbe, amikor mindez a múltunk része lesz.

Kovácsy Tibor

Centrális Galéria, Bp. V., Nádor u. 11.; nyitva február 28-ig, kedd kivételével 10.00-18.00 óráig

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2002/7. (02. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...