Nemzeti színjáték

  • 2002. február 21.

Publicisztika

Szemben a napi politika világával, ahol néhány megszállott emlékeztetési kísérletei ellenére is mindennapos az öntudatlan vagy tudatos, a totális vagy részleges amnézia, a színházi világ nem felejt, nem felejthet. Évtizedekre visszamenőleg tudják a szerepeket, a sajátjukat és a többiekét, generációkon keresztül emlékeznek minden szóra és gesztusra, minden csókra és hátba szúrásra. A Nemzeti Színház egyszerre politika (ahol a közjó érdekében nem lenne szabad felejteni), s színház (ahol nem is lehet).

n Szemben a napi politika világával, ahol néhány megszállott emlékeztetési kísérletei ellenére is mindennapos az öntudatlan vagy tudatos, a totális vagy részleges amnézia, a színházi világ nem felejt, nem felejthet. Évtizedekre visszamenőleg tudják a szerepeket, a sajátjukat és a többiekét, generációkon keresztül emlékeznek minden szóra és gesztusra, minden csókra és hátba szúrásra. A Nemzeti Színház egyszerre politika (ahol a közjó érdekében nem lenne szabad felejteni), s színház (ahol nem is lehet).

Egy hónappal vagyunk az ünnepélyes nyitány előtt. Árulják a jegyeket (s agyalnak a protokoll-listán), zajlik a próba (s a színészegyeztetési mizéria), bemutatták a sajtónak a gyakorlatilag kész épületet. Nesztek, nézzétek, belül kék, óarany és sötétbronz, fotózzátok, kamerázzátok, adjátok hírül, hogy mi megcsináltuk. Hogy mi csináltuk meg. Megcsináltuk a mi rakétaként emelkedő nemzetünk színházát. Dumálhattok bármit, lepereg rólunk, mutogathattok az Erzsébet térre, úgyis pillanatokon belül hűlt helye lesz a gödörnek, elsárgulhattok irigységetekben, akkor is az lett, amit mi akartunk, nem vagytok sehol. Megígértük, megépítettük.

A premier közönségének az a dolga, hogy a nagyszerű színjátéktól ájultan néhány hét múlva oda tegye az ikszet, ahova kell, s ne emlékezzen semmire. Ne emlékezzen arra, hogy milyen indokkal állították le az Erzsébet téren megkezdett építkezést. Pedig tanulságos. Az volt a fő baj, hogy, úgymond, tipikus szocialista nagyberuházásként vágott bele a Horn-kormány. Alultervezték a költségeket, hogy majd közben, amikor már alaposan benne vannak, szépen fölnyomják, ahogy szokás, a költségvetés, vagyis te, tisztelt adófizető polgár pedig állod a cechet, mást úgyse tehetsz. Az Orbán-kormány kulturális minisztériuma által megbízott szakértő vizsgálata szerint az 1995-ös folyó áron 6 milliárd költségvetési forintból (plussz a közadakozás 1,5 milliárdjából) kihozni szándékozott beruházás költsége 20,5 milliárd lett volna. Erre hivatkoztak, és 1998 őszén bejelentették: ők kihozzák 10,7 milliárdból. Ezt valószínűleg senki sem hitte el, mindenesetre jól hangzott, lehetett rá szerződést bontani, kamu pályázatot csinálni. Most, hogy áll a színház, azt olvasni, építésének költsége 15,4 milliárd forint lesz. Adjuk ehhez hozzá az Erzsébet térbe belefeccölt összeget, becsüljük meg, milyen távolságban hagytuk el a 10,7 milliárdot, és kérdezzük meg, nem volt-e ez az egész véletlenül valahonnan ismerős, olyan - na, hogy is mondják - tipikus szocialista nagyberuházás, ahol a költségeket alultervezik stb.

S akkor építészetikáról még nem beszéltünk, építőművészetről meg pláne.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.