Szemben a napi politika világával, ahol néhány megszállott emlékeztetési kísérletei ellenére is mindennapos az öntudatlan vagy tudatos, a totális vagy részleges amnézia, a színházi világ nem felejt, nem felejthet. Évtizedekre visszamenőleg tudják a szerepeket, a sajátjukat és a többiekét, generációkon keresztül emlékeznek minden szóra és gesztusra, minden csókra és hátba szúrásra. A Nemzeti Színház egyszerre politika (ahol a közjó érdekében nem lenne szabad felejteni), s színház (ahol nem is lehet).

n Szemben a napi politika világával, ahol néhány megszállott emlékeztetési kísérletei ellenére is mindennapos az öntudatlan vagy tudatos, a totális vagy részleges amnézia, a színházi világ nem felejt, nem felejthet. Évtizedekre visszamenőleg tudják a szerepeket, a sajátjukat és a többiekét, generációkon keresztül emlékeznek minden szóra és gesztusra, minden csókra és hátba szúrásra. A Nemzeti Színház egyszerre politika (ahol a közjó érdekében nem lenne szabad felejteni), s színház (ahol nem is lehet).

Egy hónappal vagyunk az ünnepélyes nyitány előtt. Árulják a jegyeket (s agyalnak a protokoll-listán), zajlik a próba (s a színészegyeztetési mizéria), bemutatták a sajtónak a gyakorlatilag kész épületet. Nesztek, nézzétek, belül kék, óarany és sötétbronz, fotózzátok, kamerázzátok, adjátok hírül, hogy mi megcsináltuk. Hogy mi csináltuk meg. Megcsináltuk a mi rakétaként emelkedő nemzetünk színházát. Dumálhattok bármit, lepereg rólunk, mutogathattok az Erzsébet térre, úgyis pillanatokon belül hűlt helye lesz a gödörnek, elsárgulhattok irigységetekben, akkor is az lett, amit mi akartunk, nem vagytok sehol. Megígértük, megépítettük.

A premier közönségének az a dolga, hogy a nagyszerű színjátéktól ájultan néhány hét múlva oda tegye az ikszet, ahova kell, s ne emlékezzen semmire. Ne emlékezzen arra, hogy milyen indokkal állították le az Erzsébet téren megkezdett építkezést. Pedig tanulságos. Az volt a fő baj, hogy, úgymond, tipikus szocialista nagyberuházásként vágott bele a Horn-kormány. Alultervezték a költségeket, hogy majd közben, amikor már alaposan benne vannak, szépen fölnyomják, ahogy szokás, a költségvetés, vagyis te, tisztelt adófizető polgár pedig állod a cechet, mást úgyse tehetsz. Az Orbán-kormány kulturális minisztériuma által megbízott szakértő vizsgálata szerint az 1995-ös folyó áron 6 milliárd költségvetési forintból (plussz a közadakozás 1,5 milliárdjából) kihozni szándékozott beruházás költsége 20,5 milliárd lett volna. Erre hivatkoztak, és 1998 őszén bejelentették: ők kihozzák 10,7 milliárdból. Ezt valószínűleg senki sem hitte el, mindenesetre jól hangzott, lehetett rá szerződést bontani, kamu pályázatot csinálni. Most, hogy áll a színház, azt olvasni, építésének költsége 15,4 milliárd forint lesz. Adjuk ehhez hozzá az Erzsébet térbe belefeccölt összeget, becsüljük meg, milyen távolságban hagytuk el a 10,7 milliárdot, és kérdezzük meg, nem volt-e ez az egész véletlenül valahonnan ismerős, olyan - na, hogy is mondják - tipikus szocialista nagyberuházás, ahol a költségeket alultervezik stb.

S akkor építészetikáról még nem beszéltünk, építőművészetről meg pláne.