A szavak ereje

A legújabb kutatások szerint hipnózis során mérhető változások zajlanak a testünkben. Hívei szerint hatékony természetes fájdalomcsillapító lehet, és még a várandós nőknek is segíthet.

„Csak figyeld azt a pontot a falon” – mondja Vogl Krisztina hipnoterapeuta halkan és lassan, pont úgy, ahogyan egy hipnoterapeuta hanghordozását képzelnénk. A rendelőben nincs mesterséges fény, csak a kintről beszűrődő tompa őszi nap, nehezemre esik koncentrálni az apró, rózsaszínes foltra az egyébként csupasz falfelületen. Egyre sűrűbben pislogok, és arra gondolok, eleve rosszul látok, szóval ez így nem fog sokáig működni, de a terapeuta még épp időben meghagyja, hogy behunyhatom a szemem. A lábam fonott puffon pihen, a kezem a karfán, és próbálom elképzelni az első találkozást a kisbabámmal: februárban fogom megszülni az első gyerekemet, ezért ezt az élményt választottuk a hipnózis témájának. Vogl Krisztina korábban említette, hogy a nők terhesen állítólag hipnábilisabbak, de egyébként is rengeteg új kutatás foglalkozik azzal, hogyan képes a hipnózis enyhíteni a terhességi hányingert vagy akár segíteni a szülést. A terapeuta kérdez valamit, és csak a válaszadásnál jövök rá, mennyire zsibbadt a hangom, nincs kedvem megszólalni, pedig pár perce még élénken beszélgettünk a hipnózis lehetőségeiről. Amikor végül kinyitom a szememet, zavartan veszem észre, hogy könnyes. Tényleg megható volt a születendő gyerekemmel eltöltött fantáziaidő, de az is igaz, hogy mostanában bármilyen tudatállapotban képes vagyok elsírni magam az ilyen gondolatoktól.

 

Bizonyos agyterületek

Vogl Krisztina egyébként főleg az onkológia területén használja a hipnózist, bár épp utánam érkezik hozzá egy másik kismama. A hipnózist ma már prominens külföldi klinikákon, például a Stanford Hospitalban vagy a Cleveland Clinicen is alkalmazzák a páciensek szorongásának és fájdalmának csökkentésére, a Harvard Medical School 2000-es tanulmánya pedig tudományosan is igazolta, hogy a hipnotizált betegek rövidebb és komplikációmentesebb beavatkozások során, kevesebb gyógyszeres asszisztencia segítségével gyógyulnak.

A szakemberek szerint néhány éve „kopernikuszi fordulat” zajlik a területen. Ezt a technológia fejlődése és az agyi képalkotó eljárások elterjedése tette lehetővé, azokkal ugyanis pontosan lekövethető, mi is történik a testünkben, miközben hipnózis alatt vagyunk – merthogy nagyon is sok fiziológiai változás megy végbe. Míg korábban sok pszichológiai iskola azzal próbálta magyarázni a hipnózis jelenségét, hogy a hipnotizált alany a megfelelési vágytól hajtva csupán szerepet játszik a terapeuta utasítására, a modern idegrendszeri vizsgáló eljárások segítségével már kimutatható, hogy hipnózis alatt erősödik bizonyos agyterületek aktivitása. Ez elsősorban az úgynevezett anterior cinguláris cortex (ACC) területén látható: sok más kutató mellett Marie-Elisabeth Faymonville, a belgiumi Centre hospita­lier universitaire de Liège fájdalomklinikájának vezetője is bizonyította az ACC – illetve a középső cinguláris kéreg (MCC) – megnövekedett aktivitását és kiemelkedő szerepét a hipnotikus állapotban. Ezzel együtt megfigyelték a – többek között például a kritikai, logikai gondolkodásért felelős – prefrontális agykéreg aktivitásának csökkenését is.

A modern hipnóziskutatás Magyarországon is élénk tudományterületnek számít, a Bányai Éva professzor vezette hazai laboratóriumban például már az 1980-as évek óta végeznek olyan kutatásokat, amelyekben a hipnotizőrt és a hipnotizált alanyt is EEG-vel, EKG-val szerelik fel, figyelik a légzés, a bőrellenállás, vagyis mindenféle vegetatív folyamat változását. A Bányai-féle iskola a hipnózis lényegét az interakciós megközelítésben látja, abból indul ki, hogy hipnózis során történik valamiféle összekapcsolódás a két ember között. Ez eddig meglehetősen ködösnek (vagy egyenesen spirituálisnak) hangzik, de a kísérleteik során tudományos bizonyítékot is találtak erre: kiderült, hogy létrejönnek látszólag váratlan összehangolódások a terapeuta és az alany között, amikor minden vegetatív jel azonos mintázatot vesz fel.

Varga Katalin, az ELTE affektív pszichológia tanszékének és az ott működő humán-interakció kutatócsoport vezetője ennél is tovább ment: kísérleteiben a hormonváltozásokat is követte, és azt találta, hogy a kortizol nevű stresszhormon szintje is ugyanabban a pillanatban csökken a hipnózisban részt vevő személyeknél.

Persze továbbra is kérdés, hogyan képesek puszta szavak látszólag komoly fiziológiai változásokat előidézni. Olyannyira, hogy friss kutatások szerint azoknál, akik sokat gyakorolják a hipnózist és a meditációt, mérhetően megnő a két agyféltekét összekötő fehérállomány – vagyis megint bizonyítást nyert az agykutatás aktuális sztárfogalma, a plaszticitás, hiszen ezek szerint a hipnózis képes strukturális szinten megváltoztatni az agyat. A hipnózis kutatói szerint ebben sincs semmi misztikus, a kulcs a módosult tudatállapot, amelybe az emberi agy amúgy is természetes módon rendre bekerül. Elég például az alvás-ébrenlét ciklusra gondolni, de az 1960-as években azt is kimutatták, hogy az éber állapot során is váltakoznak nagyjából 90 perces ciklusok (basic rest-activity cycle), melyek végén az aktív figyelem ellankad, ilyenkor pedig az agy rövid ideig módosult tudatállapotban pihen (ez segít, hogy képesek legyünk feldolgozni a minket érő ingereket). A hipnoterápia lényege, hogy ebben a módosult tudatállapotban a hipnoterapeuta szuggesztív fogalmazásmódot használ, azaz rövid, egyszerű mondatokat ismételget, kicsit mintha egy gyerekhez beszélne. A hipnoterápia követői szerint a szavaknak ilyenkor transzformatív erejük van – ezért is nagyon fontos a megfelelő megfogalmazás.

Ez a beszédmód segíthet a kemoterápia alatt álló betegeknek is, akiknek hipnózis alatt el lehet magyarázni, hogy a hányás ugyan a jól működő szervezet természetes reakciója, de nyugodtan „megbeszélhetik magukkal”, hogy erre nincs szükség – több kutatás is igazolta, hogy ezzel valóban jól csökkenthető a kemoterápia gyakori mellékhatásaként fellépő hányinger és hányás.

 

Természetes anesztézia

De a hipnózis az orvostudomány más területén is alkalmazható: az egyik legtöbbet kutatott és talán legizgalmasabb felhasználási területe a fájdalomcsillapítás és az aneszteziológia, ami egyébként nem új keletű – már a 19. században hipnotizáltak betegeket műtéti beavatkozás előtt. Mégis csak az utóbbi húsz évben folytak olyan kutatások, amelyek már tudományosan is bizonyították a módszer hatékonyságát. Ronald Melzack 1999-es neuromátrix-elmélete az agyi területek aktivitása mellett a kognitív és érzelmi folyamatok idegrendszeri visszacsatolásának is fontos szerepet tulajdonít a fájdalomérzékelésben, vagyis azt mondja, az élmény egyidejűleg fellépő idegi aktivitások komplex kapcsolatából jön létre. Ez magyarázza a fájdalom szubjektív jellegét, egyúttal rávilágít arra is, hogy kognitív, érzelmi kiértékelésünkkel képesek lehetünk módosítani (ideálisan enyhíteni) az élményt. A hipnózis a hagyományos anesztézia kiegészítőjeként vagy önmagában, gyógyszeres fájdalomcsillapítás helyett is használható.

Gál János professzor, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikájának igazgatója is megerősíti, hogy a hipnoterápia előtt nagy jövő áll az egészségügy­ben: nálunk most elsősorban fogászati eljárások, természetes szülések során alkalmazzák, de a professzor szerint Németországban még agyműtéthez is sikerrel használták. „A hipnoterápiának az anesztéziában több szerepe is lehet: hipnózissal felkészíthetjük a beteget a műtétre, ilyenkor jóval kevesebb fájdalomcsillapítóra, altatószerre lesz szüksége. Az is elképzelhető, hogy hipnózissal teljesen kiváltható a gyógyszerezés, persze ez sok mindentől – például a beteg hipnotizálhatóságától is – függ. Illetve segíthet a krónikus fájdalmak csillapításában, a műtét utáni rehabilitációban. Úgy vélem, az az idő is el fog jönni, hogy rutinszerűen alkalmazzák szívműtétekhez, hasi nagyműtétekhez is, ehhez azonban elengedhetetlenek a tényleg magasan képzett szakemberek – nálunk ilyenek még nem igazán vannak.” Francia kórházakban már több ezer műtétet végeznek el hipnoterápia segítségével, de a módszer számos más országban is bevett gyakorlatnak számít – jegyzi meg a szakember. Szerinte Magyarországon még kiaknázatlan a hipnózis egészségügyi potenciálja, de bízik benne, hogy ez hamarosan változni fog: „Ugyan Magyarországon még nem lehet kérni, hogy hipnózisban műtsenek, már nálunk – például a Semmelweis Egyetemen – is vannak szakemberek, akik kiképzés alatt állnak, és olyanok is, akik bizonyos területeken már alkalmazzák a hipnoterápiát. Felvettük a kapcsolatot a területen tapasztaltabb nemzetközi központokkal is, nyitottak vagyunk az ilyen irányú fejlődésre.”

Az American Psychological Association szerint a hipnózis hatékony lehet a depresszió, az addikciók, gyomor- és bélrendszeri problémák kezelésében, de kutatják azt is, hogyan fejlesztheti tanulási készségeinket (és reformálhatja meg az oktatást). A módszer ráadásul nem jár mellékhatásokkal, és a hipnotizőrtől eltekintve semmilyen eszközt nem igényel. Az egészségügy mégis sokszor azzal söpri félre a lehetőséget, hogy az ilyesmire nincs elég idő és energia.

 

Jól megválogatott mondatok

A már említett harvardi tanulmány 2002-es folytatásában azt is kiszámolták, hogy ha minden beteg hipnózisban részesülne, betegenként 338 dollárt spórolhatna az egészségügy. Vagyis nagyon is megérné hipnotizálni a betegeket, ami a szakértők szerint ráadásul cseppet sem időigényesebb a hagyományos módszereknél, hiszen azoknál is beszélnek a beteghez, a különbség csupán néhány jól megválogatott mondatban állna. De bármilyen egyszerűnek is tűnik, a hipnózis alkalmazásához elengedhetetlen a megfelelő képzettség. Edward Frischholz, egy klinikai és kísérleti hipnózissal foglalkozó kutató megfogalmazása szerint a hipnózis épp olyan veszélyes lehet, mint a sebészi penge: „a megfelelő kezekben életmentő, de súlyos károkat is okozhatnak vele”. Az sem egyértelmű, ki mennyire hipnotizálható: ennek mérésére a legszélesebb körben a Stanford Hipnábilitási Skálákat (Stanford Hypnotic Susceptibility Scales) használják, de arról továbbra is zajlanak viták, hogy ez állandó vagy befolyásolható jellemző-e. És azért agykutatás ide vagy oda, a hipnózis még mindig nehezen megfogható terület. Vannak, akik abban reménykednek, hogy a kvantumfizika választ adhat a homályos részletekre, például hogy a kvantumvilágban magyarázhatóvá válik az a bizonyos összekapcsolódás. Ám mivel egy másik nem kevésbé homályos területről van szó, a biztos válaszokra egyelőre még várnunk kell.

A múlt árnyai

 

A 19. század vásári hipnotizőrei olyan terhet raktak a hipnózisra, amelyet a módszer kutatóinak egészen a mai napig cipelniük kell. 
A közönség előtt csirke módjára kotkodácsoló hipnotizáltak (akik persze sokszor csak beépített színészek voltak) a módszerben hívők szemében kiszolgáltatottságot előidéző veszélyes eszközzé, míg a szkeptikusok számára egyszerűen nevetségessé tették a hipnózist. Pedig a hipnózis története ennél jóval régebbre nyúlik vissza: már az egyik legjelentősebb ősi szankszrit írásban, Manu törvénykönyvében szó esik róla, de az egyiptomiak is hittek gyógyító erejében. Az 1493-as születésű Paracelsus azt gondolta, hogy a bolygókat is összetartó kozmikus erő olyan mágnesesség, amely az emberek között is működik, ezért ő mágnesek segítségével hipnotizált – innen ered a később Franz Mesmer által bevezetett fogalom, az „animális magnetizmus” vagy mesmerizmus. A hipnózis kifejezést aztán James Braid skót sebész vezette be a 19. században, a Freud mestereként ismert Jean-Martin Charcot pedig már széles közönség előtt tanította a hipnózist.

Az embereket összekötő mágikus mágnesesség – némi spiritualitással átitatott – elméletét azóta sem sikerült bizonyítani, és még most is rengetegen szkeptikusak a hipnózissal szemben.