A sámán is ember (Vargyas Gábor antropológus)

szerző
Gondos Gábor
publikálva
2002/29. (07. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Mennyiben különbözik azoknak a hagyományos társadalmaknak a szellemi élete a miénktől, amelyekben sámánok tevékenykednek?

Magyar Narancs: Mennyiben különbözik azoknak a hagyományos társadalmaknak a szellemi élete a miénktől, amelyekben sámánok tevékenykednek?

A Magyar Tudományos Akadémia munkatársa egyebek mellett Délkelet-Ázsiában vizsgált olyan közösségeket, ahol a sámánok szerepe évezredek óta nem változott.

Vargyas Gábor: A kérdés túl általános: semmiben és mindenben. Nyilvánvalóan egy afrikai vagy új-guineai törzs szellemi élete nem olyan, mint a miénk, de elsősorban azért, mert más a kultúrája. Az viszont tévedés, hogy természetközelibb életkörülményeik miatt az ő szellemi életük gazdagabb vagy misztikusabb lenne. Ez általános feltételezés, amely hozzátartozik a huszadik század végi romantikához, és túlhangsúlyozza a pozitív oldalakat ezeknél a messze földön élő, egzotikus népeknél; ők természetközelibb, őszintébb, a természetet és magukat kevésbé pusztító társadalmak lennének, és ilyen értelemben a szellemi életük gazdagabb lenne, amelyen belül olyan értékekre is figyelnek, amelyekre mi nem. Ez jellegzetes posztmodern kitaláció, amelyre számtalan példa olvasható. Ilyen a Vidd hírét az igazaknak! című regény is, amelyben szakmailag teljesen megalapozatlanul, hasonló posztmodern értékeket mondatnak ki ausztrál bennszülöttekkel. Itt a Föld sorsa iránt érzett felelősség a távoli, ismeretlen nép értékeként jelenik meg, amely reményt ad, csakhogy ezen értékek felismerése sokkal inkább köthető a mi világtársadalmunkhoz, mint az övékéhez, hiszen kérdésként is csak nálunk, a mi világunk szolgálta tapasztalatként merül fel például a források végessége.

MN: Szó sincs tudatos környezetvédelemről?

VG: A természettel való együttélés az ő évezredes kultúrájuk része. ´k nem bővített újratermelésben élnek, hanem egyfajta statikus állapotban, tehát maximum újratermelik önmagukat, és közben a környezetük is kisebb terhelésnek van kitéve. Ilyen értelemben jó példák nekünk, ámbár ez a törékeny egyensúly egyik pillanatról a másikra megbomolhat, ha valamilyen hatásra megnő mondjuk a népsűrűség. Ezek az emberek sem tudnak más életet élni, mint amibe beleszülettek, és ha ebbe beletartozik a környezet védelme, akkor védik, ha nem, akkor nem. Erre jó példa Pápua Új-Guinea, ahol úgymond természetközeli életet élnek... Azok a helyek, ahol én 1981-ben jártam, még teljesen tiszták voltak a környezetszennyezéstől, mert alig volt műanyag. De az akkor elterjedőben lévő, előre csomagolt áruk csomagolóanyagait, kólásdobozokat, sörösüvegeket, műanyag zacskókat az ott élők ugyanazzal a lezser mozdulattal hajították el, mint minálunk a műveletlen, nem környezettudatos polgárok, merthogy ők hozzá vannak szokva ahhoz, hogy ha egy banánhéjat eldobnak, az idővel lebomlik, és fel sem merül, hogy ezzel ők szennyezhetnék a környezetüket. Tehát ne higgyük azt, hogy a pápua az ő úgynevezett "elmaradott kőkorszakiságában" környezettudatosabb minálunk; egyszerűen ez a kultúrájának része, és ő fel sem fogja, hogy ez jó, ugyanakkor számunkra mégis példa lehet. De a pápua ugyanúgy vágyik a mi kultúránk termékeire, és ugyanúgy szeretne fogyasztói társadalomban élni, amire sajnos jó példa a McDonald´s pápua új-guineai sikere! Tehát szó sincs arról, hogy megvetné azt, csak éppen el van zárva tőle.

MN: A sámánok szerepét is túlmisztifikáljuk?

VG: Ami a gyógyítást illeti, ezekben a társadalmakban kizárólag ebből élő, specializált szakember nincs; az egyedüli gyógyító a sámán vagy varázsló, aki részmunkaidős specialista, mert további idejében ugyanúgy műveli földjét, halászik-vadászik, mint a többi ember. A test és lélek gyógyítását ezekben a társadalmakban általában nem választják külön egymástól, így azt lehet mondani, hogy az "orvosságosember" a modern kor három specialistáját egyesíti magában: egyszerre pap, orvos és pszichiáter. Ebből kifolyólag a gyógyítás az európai "racionális" gondolkodás számára sokszor misztikusnak tűnik. Ettől függetlenül a törzsi kultúrákban élő emberek mentalitásában, gondolkodásában ugyanannyi a racionalitás és a misztikum, mint az európaiakéban. Mi szeretjük azt hinni magunkról, hogy Descartes óta kizárólag racionálisak vagyunk... Ennek nyilvánvalóan ellentmond a korunkban tapasztalható vallási reneszánsz, amit nehéz lenne racionalitással magyarázni.

MN: Miben különlegesek a sámánok saját társadalmukon belül?

VG: Ezek között az emberek között vannak kiemelkedő tudású egyének is, és vannak egészen hétköznapiak is. Nem hiszem, hogy lehetne tipizálni. Általánosnak mondható viszont az a képzet, hogy a sámánnak legelőször saját, a kiválasztottságát jelző pszichikai betegségéből kell kigyógyulnia, és csak ezután, elhívása után válhat gyógyítóvá. Amazóniában és az eszkimóknál a sámánok politikai vezetők is egyben. Azok a sámánok, akiket én ismerek, nem játszanak ilyen szerepet, jóllehet érezhetően van valamiféle presztízsük az adott közösségben. Ez nemcsak tudásukból következik, hanem abból is, hogy a gyógyítás mellett a rontás képességét is feltételezik róluk. A presztízs óvatos tiszteletadásban nyilvánul meg, ami nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy bizonyos esetekben a sámánt akár agyonverjék vagy elkergessék.

MN: A sámánok racionális gyógymódokat is alkalmaznak?

VG: Általánosságban semmit nem lehet mondani. "Ahány ház, annyi szokás." Mindig feltételezték, hogy a sámánok gyógynövényeket is használnak a gyógyításra. Nekem nagy meglepetés volt, hogy ilyet gyakorlatilag nem láttam. A helyzet az, hogy például a brúknál a sámánok egy-egy gyógynövényt ismernek ugyan, sőt egyes sámánoknak még kis kertjük is van, ahol különféle növényeket termesztenek, de ezek döntő többségét mágikus-rituális célokra és módokon használják fel, tehát hatóanyagaik (ha vannak ilyenek) a legtöbb esetben be sem jutnak a szervezetbe.

MN: Az Ének a segítőszellemhez című tanulmányában házakban és természetben lakó szellemekről ír.

VG: Ez egy konkrét nép, a brúk konkrét világképe, de nagyon sok helyen találunk hasonló megkülönböztetést. Számos népnél megfigyelhető a természet és a kultúra, a vad és a civilizált szembeállítása egymással. Ez az általam vizsgált brú törzsnél is jelentkezik. A szellemvilágot ők alapvetően két részre osztják fel, az egyik csoport a házban, a faluban, a lakott térben él, míg az evvel szemben álló és az emberekkel szemben néha igen ellenségesen viselkedő szellemek az erdőben. Ez a megoszlás a rítusokban és a szent helyekben is megjelenik, mert attól függően, hogy egy adott istenség melyik kategóriába tartozik, máshogy képzelik el a vele való kapcsolatot, és máshogy kell neki az áldozatot bemutatni.

MN: Különféle értékeket kapcsolnak az így csoportosított szellemekhez?

VG: Nem. A nem tételes, nem leírt vallásokban az etikai és morális elem lényegesen kisebb, és kevésbé konzekvens, mint a világvallásokban. Ilyen értelemben jóval kevésbé szabályozzák az emberi viselkedést. Ezek az istenek például jellemzően ambivalensek az emberekkel: ugyanazok lehetnek jók is és rosszak is a körülmények függvényében. Ezeket az isteneket ugyanolyanoknak képzelik el, mint az embereket: enni, inni, aludni, szórakozni, szeretkezni stb. szeretnek. Az "evés" a nekik bemutatott áldozat során történik. Ha már régen mutattak be áldozatot, az adott isten betegséggel sürgetheti meg a közösséget, akik sietve áldoznak neki. Tehát ugyanaz az isten hozhat bőséget vagy ínséget, annak megfelelően, hogy elégedett-e vagy sem. De a természetfeletti világhoz kapcsolódó tiltások és előírások kevésbé implikálnak morális-etikai viselkedésmintákat; inkább sztereotipizált vallási tabuk. Számtalan nép vallásában a természet sokkal szakrálisabb jelentőségű, mint nálunk, s ennek vannak ökológiai következményei is. Ha valaki megbetegszik, és a jóslás szerint ennek oka egy erdei szellem lakhelyének a bolygatása volt, akkor az az erdőrész tabuvá válik, és ez a tiltás generációkon keresztül hagyományozódik tovább. A brúknál például, Közép-Vietnamban, ahol a terepmunkámat végeztem, sok ilyen kis liget van, és ezek kiindulópontjai lehetnek egy visszaerdősödési folyamatnak. A legnagyobb fákat, amelyekben hitük szerint szellemek laknak, szintén szakrális tisztelet övezi. Ezek előtt gyakran áldozatot mutatnak be, és sohasem vágják ki őket. E képzetek a brú vallásnak olyan elemei, amelyek egyfajta védelmet jelenthetnek a természet számára, és amelyek végső soron biztosítják a környezet megmaradását. De az azért belemagyarázás lenne, hogy mindez a természet megóvásának tudatos szem előtt tartásából következne. Az viszont kétségtelen, hogy ismerünk olyan társadalmakat is, ahol a környezettudatosság az előbb említetteknél magasabb fokú. A szélsőséges körülmények között élő eszkimók például a források végességével is tisztában vannak, pontosan tudják, hogy nem lehet túl sokat vadászni, s ezért számtalan olyan rítus létezik, amely korlátozza a vadászatot.

MN: Ez viszonylag kézenfekvő felismerés az eszkimók részéről. Nem feltételezhetjük, hogy erről más népeknek is van esetleg nem egészen tudatosult tapasztalatuk?

VG: Az eszkimóknál ez ritualizált tevékenység, tehát nem tartalmaz konkrét óvintézkedéseket. Egész Szibériában és az eszkimóknál is elég elterjedt képzet az, hogy az állatfajtáknak vannak "urai", máshol "anyjai" vagy "gazdái", akiknek a vadász elszámolással tartozik, hogy hány állatot ölt meg. A vadászok az általuk elejtett nagy állatok csontjait összegyűjtik, és egy évente ismétlődő szertartás keretében "visszaadják" azokat az állatok urának, anyjának. E mögött az az elképzelés áll, hogy azok a csontjaikból újjá tudnak éledni. Tehát a források megújulását rituális úton próbálják biztosítani. Egy francia kolléganő nemrégiben érdekes elméletet tett közzé, miszerint a sámán feleségül veszi a természet-szellemeket, és ezen a kapcsolaton keresztül szabályozza azt, hogy amit az emberek elvesznek, azt vissza is adják. Tehát a környezettudatosság a vallásban benne van következményként, de a hétköznapi életben nem fogalmazódik meg. Másrészt viszont a hulladék inkább a népsűrűség növekedésével kapcsolatos probléma, és nem azzal, hogy ki mit hajít el. Környezet- pusztításról - noha ugyanolyan gondatlanok, mint mi - egyszerűen azért nincs szó, mert kevesen vannak az adott területen, és kevésbé koncentrált eloszlásban, s ezért az emberek sokkal több mindent megengedhetnek maguknak.

MN: Mit gondol az európai ember sámánpróbálkozásairól?

VG: Ez érdekes dolog. Nekem is vannak Amerikában és másutt olyan ismerőseim, akik neosámánok, nem akarnám az egészet úgy, ahogy van, elítélni. Mégis ezzel kapcsolatban fenntartásokkal élek, mert úgy gondolom, hogy a sámánizmus minden esetben valamilyen hagyományos kultúrához kötődik, és ilyen értelemben nem átemelhető a mi világunkba. Mások viszont azt mondják, hogy ezek egyetemes emberi technikák és szimbólumok, amelyeket el lehet sajátítani. Tehát miközben azt kell mondjam, hogy ennek az átemelésnek kevés realitását látom, sok ember van, aki őszintén csinálja, és azt gondolom, hogy végső soron teljesen mindegy, mitől gyógyul meg az ember, ha végül is meggyógyul! Egy brú ismerősömet egyszer megkérdeztem: hogyhogy nem inog meg a hitük, ha egy "általunk mágikus-rituálisnak vélt" gyógyítás nem végződik sikerrel? Visszakérdezett: mi talán nem addig járunk orvoshoz, akár többhöz is, amíg végül meg nem gyógyulunk, anélkül, hogy az orvoslásba vetett hitünk megkérdőjeleződne?

Gondos Gábor

szerző
Gondos Gábor
publikálva
2002/29. (07. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs