A World Wildlife Foundation nevű, nálunk is honos természetvédelmi szervezet a maga részéről megkongatta a vészharangot az emberiség felett - ha minden így megy tovább, a Földnek már csak ötven éve van hátra, mondják ők, s hozzáteszik: már csak az űr felé terjeszkedhetünk. Mondhatnánk, csonkolt hazánk polgárainak ez kifejezetten jó hír, hiszen ezek után a természetes határ a csillagos ég.AWWF Living Planet fantázianevű jelentése szerint két lehetőség van: vagy az emberiség maga fékezi meg pazarló életmódját (attól tartunk, a kollektív cselekvés ilyesfajta értelmezése túllép az e tárgyban honos társadalomtudományi konszenzuson), vagy jönnek a tudósok, és rendet vágnak köztünk, kijelölik a két gyarmatosítandó bolygót, azután besorozzák a Föld felét kolonialistának, oszt´ már mehetnek is viaskodni a kis zöld háromfejűekkel. Igaz, eme szcenárió megvalósulására a jelentés készítői sem látnak sok esélyt, vagyis marad a józan önkorlátozás, ami, mint tudjuk, nem létezik.
Alfa savbázis
A WWF jelentése szerint a nyugati társadalmak elítélendően magas színvonalon fogyasztanak - persze a jelentés készítői sem az alacsony színvonalú, pitiáner szarevést kultiválják, ami nagy kár, hiszen abban a mieink verhetetlenek. Mindezek után újabb, Föld nagyságú bolygó gyarmatosítására van szükség, mondja a WWF: itt azután, esőerdők és ritka erszényes emlősök híján, nyugodtan ki lehet majd vágni a vegyes vágott háztartási szemetet a nukleáris télbe - majd a halálsugár elintézi a nyüzsgő kis izéket.
Lábnyom nélkül: soha
A WWF persze igyekszik komoly tényekkel vagy legalábbis annak látszó mutatókkal is alátámasztani első blikkre nehezen hihető, erősen malthusiánus rémlátomásait. Erre szolgálna például az Élő Bolygó Mutató (ÉBM), amely kileng, ha túl nagy lábon élünk - jelen esetben szó szerint. Nevezett mutatót több száz apróbb-nagyobb állat populációjának változása alapján számolják ki - a WWF-nél állítják, hogy az ÉBM az utóbbi 30 évben 35 százalékkal csökkent. Különösen az édesvízi fajok ritkultak meg: átlagosan 54 százalékkal, de nem kímélte a sors a tengeri és az erdei fajokat sem, nem szólva az Úr apróbb csúszó-mászó teremtményeiről, amelyek valahogy mindig a Martens alá kerülnek. Apropó: lábnyom!
A WWF számításai alapján bolygónkon körülbelül 11,4 milliárd hektár biológiailag aktív föld- és tengerfelület van (ne tudnának arról, hogy fajtánk a jég hátán is megél - vagy már ezt is bevették volna a számításba?), s ha ezt elosztjuk 6 milliárddal (ezek lennénk mi, darabban számolva), akkor fejenként 1,9 hektár jut, ami nem egy kifejezett kulákbirtok, bár van, amikor kevesebbért is elviszik az embert. A természeti erőforrások felhasználását mutató, egy főre eső ökológiai lábnyom ideális értéke 2,3 hektár lenne - állapítja meg a WWF -, ezt az afrikai vagy az ázsiai átlagfogyasztó (nem egészen önszántából) be is tartja, ám Nyugat-Európában ez az érték már 5 hektár, Amerikában pedig egyenesen 9,6 hektár.
A WWF szerint az utóbbi harminckét évben jelentősen zsugorodott a földi ökoszisztéma, ezen belül 12 százalékkal csökkent az erdőfelület. Ha egyszer az emberiség nem kíméli az apróbb kis csúszómászókat sem, elképzelhetjük, mi vár azokra, melyeknek átmérője relevánsan nagyobb, mint a golyós ismétlőfegyverek űrmérete. Fekete orrszarvúból 1970-ben még 65 ezer legelészett a szavannán, ám állományuk 3100-ra csökkent - s mindez az emberek tudatát nyűgöző primitív babonák miatt. (Mit lehet csinálni, ha egyszer embertársaink millióit képtelenség meggyőzni arról, hogy egy csík orrszarvtól még nem áll fel a farkuk. Talán még kettőtől sem.) Szintén tragikus tény, hogy az afrikai elefántok állománya alig több mint húsz év alatt 1,2 millióról félmillióra csökkent, míg az elmúlt fél évszázadban a tigrisek 95 százaléka eltűnt (nem minden öszszefüggés nélkül ama ténnyel, hogy a tigrisek tényleg mindent és mindenkit szeretnek). Meglepő, de kihaltnak csak azt az állatfajt tekinthetjük, amelynek legalább ötven évig egyetlen példánya sem mutatkozik. Addig a zoológus még reménykedik, hátha az adott faj pult alól még kapható. Némely negatív fejlemény szinte alig hihető: például Nagy-Britanniából jóformán kivesztek a verebek, szintén az eltűnés határán vannak a szürke légykapók és a sordélyok, igaz, őket eddig sem ismerte a kutya sem. (Ilyen esetekben persze felvetődik az ember második legjobb barátjának, a macskának a felelőssége is.)
Zárójelenet
A WWF-jelentés azok számára is tartogat izgalmakat, akiket hidegen hagynak a ritkuló és haldokló fajok: állítja, hogy évente 20 százalékkal több energiát élünk fel, mint amennyi meg tudna újulni (ez a hasonló zsánerű jelentések ismétlődő toposza). Tehát, ha a népesség ilyen ütemben nő, és akkor még nem beszéltünk a gazdasági-technológiai fejlődésről, akkor 2050-re a Föld biológiai kapacitásának 180-220 százalékát fogjuk használni - ami nyilvánvaló abszurditás. Kevésbé érthető, miből véli a jelentés azt, hogy harminc év múlva csökken a várható átlagéletkor, az iskolázottság (lassan, de megállíthatatlanul butulnak a népek), a világgazdasági termelés; az életszínvonal hanyatlásnak indul, amit kiválóan tanulmányozhattunk már a Mad Max I-II.-ben is.
Mindazonáltal a kormányok még visszafordíthatják e folyamatokat, sőt a növekedés fenntartható útjára terelhetik az emberiséget - már ha megteszik a kellő lépéseket (tapasztalat szerint ezek általában a rendkívüli állapottal kezdődnek). A jelentés készítői aligha értékelhetik túlzottan a liberális-parlamentáris kreténizmust - legalábbis erre utalnak az alábbi, komcsi pártkongresszusi irányelveket visszaidéző mondatok: "Sürgősen javítani kell a termékek és szolgáltatások előállításánál az erőforrás-felhasználás hatékonyságán, és fontos elősegíteni az energiaszektorban az energiatakarékos technológiák, megoldások, építési és szállítási rendszerek alkalmazását." Ja, és a fosszilis tüzelőanyagokból (dorogi brikett, savazott gázolaj) persze nem kérünk. De az atomból sem!
Jöjj hát, Egely, te szülj nekünk rendet!
Barotányi Zoltán
