Nemzetközi összefogással sikerült lefoglalni a minap tizenöt tonna ecetsav-anhidridet - a szlovénok ezt megelőzően csaknem száz tonnát zsákmányoltak. Jellemző, hogy az előzetes szakértői vélemények szerint ennyi cucc segítségével csaknem tíz tonna heroint lehetett volna előállítani. No, de mi a fene is az ecetsav-anhidrid, s mit kell tennünk kábítószer-prekurzornak nevezett rokonaival?
*
Szerves vegyületek, gyógyszerhatóanyagok gyártásához rendre szükségeltetnek olyan, általában szintén szerves reagensek, melyek nélkülözhetetlenek a megfelelő szintézis kivitelezéséhez. Ezeket nevezzük prekurzornak, más néven elővegyületnek, s különleges fontosságot nyerhetnek, ha a segedelmükkel előállított hatóanyagról kiderül, hogy mondjuk durván addiktív, súlyosan pszichotrop hatású, s embertársaink köhögéscsillapítás vagy helyi érzéstelenítés helyett inkább rekreációs drognak használják.
Itt van például a szerencsétlen ecetsav-anhidrid: ék egyszerűségű vegyület, mely két ecetsav-molekulából készül vízelvonással. Fizikai tulajdonságai nem túl kedvezőek, bőrirritáló, gyúlékony, hevesen reagál vízzel (márpedig zömmel mi is abból vagyunk), sőt már a gőze is ártalmas. De ez nem gond, hiszen senki nem akarja orrba tömni vagy belőni magának.
Régóta ismert és kedvelt kémiai reagens. Úgy a XIX. századtól segíti a vegyészeket, hogy ún. acetilcsoportot juttassanak szerves vegyületekbe, s ezzel egy új, a remények szerint jobb minőséget hozzanak létre. Így állították elő cellulózból a fotófilmek nyersanyagául szolgáló cellulóz-acetátot, szalicilsavból pedig az acetil-szalicilsavat, fantázianevén az aszpirint. 1874-ben azután egy brit vegyész, bizonyos Alder Wright úgy döntött, hogy az akkoriban már jól ismert, erős fájdalomcsillapítóként és rekreációs, ámde igen addiktív drogként is ismert morfiumot néhány óráig (és nem túl magas hőmérsékleten) együtt hevíti ecetsav-anhidriddel. Így sikerült előállítania a diacetil-morfint, mely hamarosan heroin fantázianéven futott be jelentős (hogy úgy mondjuk: drog)karriert: Albert Hoffman (a Bayer cég vegyésze) általi újraszintetizálása nyomán előbb évtizedeken át a patikákban mint hatékony köhögéscsillapító, később egészen más minőségben. A heroin nagyipari méretű előállításához továbbra is ecetsav-anhidridet használnak fel, éppen ezért komoly mennyiség kering a világban feketén, amit - a mostaniakhoz hasonló átmeneti sikerek ellenére - hasztalan próbálnak kontrollálni. A többi szükséges szervetlen prekurzor, például az oltott mész, a sósav vagy az ammónium-klorid, látszólag olyannyira mindennapos anyagok, hogy forgalmukat nem is volna érdemes korlátozni - de azért istentől elhagyott, távoli drogtermelő vidékek esetén meg lehet próbálni (csak hogy rájöjjenek: az emberi találékonyság végtelen, az oltott mész kiváltható cementtel). S a fent említett anhidrid nincs is egyedül, elvégre számos társa akad - némelyiket közülük nem is csak a drognagyiparosok, hanem házilagos körülmények között pszichotrop anyagokat barkácsoló amatőrök, valamint a saját és mások "mulattatására" új anyagokat szintetizáló drogdizájnerek is kedvtelve használnak. A szintetikusan és természetes úton, a csikófarkfű (Ephedra) kivonatából előállítható és orrcsöppekben használt efedrinből egy egyszerű redukciós reakció nyomán például metamfetamint lehet előállítani. Éppen ezért efedrines orrcseppet nálunk legfeljebb receptre lehet kapni - mit sem zavarja mindez a kínaiakat, akik évente sok millió dollárt profitálnak gyártásából. A másik egzotikus drogprekurzor a szaffrol, amely a sassafras nevű egzotikus növény kivonatában éppúgy előfordul, mint a barna kámforolajban (s amúgy természetes rovarölőnek számít) - mások viszont inkább MDMA gyártására használják fel, ami ugye, "ideális" esetben, az ecstasy tabletták fő hatóanyaga (a drogkereskedők önkényes anyagkeverési szokásairól most nem értekeznénk).
Feketelista
Miután az amatőr és profi imposztorok által "nem rendeltetésszerűen" felhasználható vegyületek igen sokan vannak, így a nemzetközi szervezetek és nagy állami ügynökségek számára nem egyszerű feladat ezeket folyamatosan javított listába sorolni, veszélyesség szerint osztályozni, s ami ennél is fontosabb, forgalmukat ellenőrizni, korlátozni. Az Egyesült Államok szövetségi drogügynöksége, a DEA például két listát is összeállított a kockázatos prekurzorokról - a második, szűkített táblázatba kerültek azok az anyagok, amelyekkel frekventáltan élnek vissza. Itt találjuk a fent említett ecetsav-anhidridet, az acetont, a dietil-étert, a kénsavat, a kálium-permanganátot, a toluolt - hát ezek bizony mindennapos vegyületek, s amúgy sem lehet minden flaska szerves oldószer vagy savasballon mellé fegyveres ügynököt állítani. Magyarországon a 159/2005-ös kormányrendelet szabályozta utoljára a prekurzorkérdést. (Hazánk az ENSZ-határozatok és -egyezmények szelleméhez igazodik.) E szerint a prekurzorok felhasználóinak (például gyógyszergyárak) és forgalmazóinak (például gyógyszertárak) a lehető legkülönfélébb hatóságoktól kell engedélyt kérni (ezek között az ORFK és a VPOP éppúgy megtalálható, mint az ÁNTSZ vagy az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal), s a szigorú adminisztrációs kötelezettségek nyomán elvileg minden gramm útja követhetővé válik. A rendelet melléklete gondosan kijelöli a kontroll alá vont anyagokat - a fenti analógiához hasonlóan két kategóriában. A büntisebb csoportban nálunk is az ecetsav-anhidrid vezet, megosztva ezt a pozíciót például a büdössajt-szagú piperidinnel, ami a PCP, vagyis "angyalpor" kelléke, vagy a fenilecetsavval, amely remek kiindulópont amfetaminfélék kotyvasztásához.
