Interjú

„Egyre szeretettelibbek az együttlétek”

Vajda Júlia szociológus, pszichológus

Lélek

Interjúalanyunk Magyarországon először szervezett olyan csoportot, amelyben elkövetők és áldozatok leszármazottai rendszeres időközönként beszélgetnek egymással. A tavaly októberben indult vállalkozás résztvevőinek egyéni és családtörténetét alapjaiban rengették meg a 20. század történelmi eseményei.

Magyar Narancs: Volt-e valaha arra példa – és tekintsük most a holokausztot, mint a 20. század legjelentősebb történelmi traumáját –, hogy áldozatot és elkövetőt, tehát nem leszármazottakat, leültettek egymással beszélgetni? Ahol ők maguk, saját akaratukból egymással szóba álltak, és ezt valaki dokumentálta?

Vajda Júlia: Szerintem kizárólag a bírósági tárgyalóteremben, és persze nem saját akaratukból voltak egy helyen. Van az Eichmann-pernek egy felejthetetlen jelenete. Yehiel Di-Nur a főszereplője, aki Ka-tzetnik 135633 néven lett íróként ismert. Di-Nur azért választotta ezt az írói álnevet, mert a németben a koncentrációs táboroknak KZ a rövidítése, és a lengyel zsidók a táborok foglyait ennek alapján jiddisül ka-tzetniknek nevezték. Első könyvét, a Salamandrát két és fél hét alatt írta, közvetlenül Auschwitz felszabadítása után, az ott eltöltött két évének élményei alapján. Az 1961-es per során, 16 év elteltével ott áll szemben az üvegkalitkában ülő Eichmann-nal. A filmfelvétellel is dokumentált tárgyaláson a bíró igyekszik rábírni Di-Nurt, hogy direkt válaszokat adjon. Ő pedig szinte teljesen önkívületi állapotban Auschwitz bolygóról beszél, s nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a maga módján, úgy, ahogyan megélte, átadja az eredeti élményt. Magyarázza ennek a távoli bolygónak csak az egykor ott élők által ismert szabályait. Küldetéstudata van. A felvételeken jól látható, amint egyre jobban a mesélés által újra átélt megrázkódtatások hatása alá kerül, majd amikor a bíró megakasztja a mesélésben, hirtelen összeesik és nem is tér magához, csak később a kórházban. A tárgyalás félbeszakad. Ő akkor és ott végül azzal mondja el, mit jelentett egy haláltábor lakójának és túlélőjének lenni, hogy elájul. Azaz kérdésekre adott válaszokkal nem lehet elmondani ennek a mélységeit, hogy mit jelentett ez.

MN: Leszármazottak egymással kommunikáló csoportjairól viszont tudunk, erre vannak példák a világban. Ezek jelentették a mintát számodra?

VJ: Az első ilyen csoportot Dan Bar-On izraeli pszichológus szervezte, aki német zsidók leszármazottja, és akihez nácik gyerekei jártak terápiába, mert szenvedtek, amikor fölfogták, hogy apjuk milliók haláláért felelős. Többek között az ifjabb Martin Bormann, a nürnbergi per egyik vádlottjának, birodalmi miniszternek a fia is a csoport egyik tagja volt. Nem kisebb teherrel a vállán, mint hogy Hitler a keresztapja. A kísérletről – amelyben résztvevők a soát elszenvedett zsidók gyerekei is –, filmet készített a BBC, és Bormann személyében kifejezetten rokonszenves, evangélikus lelkész képe bontakozik ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.