Az első Szputnyik 1957-es felbocsátása óta foglalkozik űrkutatással az Ûrkutatási Tudományos Tanács elnöke. A Discovery űrrepülőprogram sikeres akciója kapcsán beszélgettünk az emberes és a műszeres űrkutatás jövőjéről és a szakma magyar vonatkozásairól.
Magyar Narancs: A Columbia űrrepülő két évvel ezelőtti tragédiája után felmerült a kérdés, hogy érdemes-e folytatni az emberes űrkutatást. Ráadásul a médiafigyelem és a társadalmi támogatottság is lankadt a hidegháború vége óta.
Almár Iván: A vita ma is tart. Sok érvet fel lehet hozni mellette meg ellene is, de a döntés Amerika kezében van. Az USA ma többet költ az űrkutatásra, mint a világ többi része együttvéve. Bush tavaly januárban meghirdette mint távlati programot a Holdra és a Marsra való emberes repülést, ez pedig biztosítja a terület jövőjét. Ha Amerika komoly erőfeszítéseket tesz a cél érdekében, akkor Európa, Oroszország, Japán és más országok - köztük mi is - csatlakoznak. Az utóbbi évek legnagyobb tudományos eredményeit produ-káló Hubble-távcsövet űrhajósok javították. Ha ezt a 15 százalékban európai részesedésű, rendkívül értékes műszert egyáltalán fönn akarjuk tartani a jövőben, akkor szükség van emberre az űrben.
MN: Vagyis olyan szerelő szakemberekre, akik - mint például most, a Discovery esetében - képesek megjavítani egy olyan hőtéglát, amelynek nem lenne szabad tönkremennie?
AI: Így van. Egy-egy egységben sok tartalékberendezés akad, de minden elromolhat egyszer, és annak a megjavításához ember szükséges.
MN: De miért van szükség az űrállomásra való áruszállításhoz hétfős személyzetre? Nem túl nagy kockázat?
AI: Az 1970-es években valószínűleg tévedés volt az amerikaiaknak az a döntése, hogy az űrrepülőgép (Space Shuttle) legyen az egyetlen szállítóeszköz, amely nemcsak embereket, de hasznos terhet is szállít. Mára bebizonyosodott, hogy ez drága, és az emberek jelenléte miatt nem is veszélytelen megoldás. Ezért döntöttek úgy a Challenger katasztrófáját követően az Egyesült Államokban, hogy a szállításhoz újra csatasorba állítják a régi hordozórakétákat. Csakhogy vannak bizonyos nagyméretű tárgyak, például az űrállomáshoz csatlakoztatható űrmodulok, amelyek nem férnek el más rakétában.
MN: A Challenger katasztrófája után megváltoztak az űrrepülőgépek?
AI: Nem igazán. A repülés biztonsága érdekekében sok apró dolgot tökéletesítettek rajtuk, így sok éven át sikerült is megelőzni az újabb katasztrófát. De 2003-ban, több mint száz repülés után bekövetkezett az újabb tragédia, ami nagymértékben hátráltatta az emberes űrprogramokat.
MN: Említette Bush nagy ívű bejelentését, hogy Amerika visszatér a Holdra. Ez legalább annyira komoly, mint Kennedy ígéretei a hatvanas években?
AI: Az 1961-es Kennedy-bejelentés mögött ott volt a Szovjetunióval való kíméletlen űrverseny, amit az amerikaiak épphogy megnyertek. Ma már nincs harc, a Bush-bejelentés nem puszta erőfitogtatás vagy vízió, ami arról szól, hogy tárjuk fel a Hold és a Mars titkait. Meggyőződésem, hogy ilyen lelkesítések nélkül végképp elsorvadna az emberes űrprogramok támo-gatottsága. A Nemzetközi Ûrállomáson való munka egy idő után unalmassá válik a sajtó és a nagyközönség számára. Ráadásul, ha felépül az űrállomás, akkor csökkennek az amerikai űripar megrendelései, ezért logikus, hogy új célokat kell kitűzni, amelyek új megrendeléseket jelentenek. De a nemzetközi kapcsolatokról sem szabad megfeledkezni: a világűr mindig jó terep volt a nagyhatalmak együttműködéséhez. Persze Bush bejelentése nem azt jelenti, hogy mostantól kezdve több pénzt kap a NASA, hanem azt, hogy a tízes évek környékén, amikor lecseng a jelenlegi program, felépül az űrállomás és leállnak az űrrepülőgépek, a felszabaduló milliárdokat át kell csoportosítani új űrkutatási területekre. Bush soha nem állította, hogy jelentősen növelné a NASA mostani, évi 14-15 milliárd dolláros büdzséjét a holdra szállás miatt.
MN: Ha megvalósulna a program, milyen technológiákat alkalmaznának?
AI: A Discovery-program (lásd Leváló részek című keretes írásunkat) legnagyobb jelentősége az, hogy egyre biztonságosabbak az űrrepülések. Ez kizárólag műszaki eredmény. De a jelenlegi elképzelés szerint nem ilyen, többször felhasználható űrrepülőgépekkel folyna a program, hanem az Apollo idejében használt nagy hordozó-rakétákhoz hasonlókkal, tetejükön egy kisebb űrhajóval. Nem is a Hold a cél. Az csak közbülső állomás volna, hiszen régóta tudjuk, hogy halott égitest. Az embernek a Marsra kellene eljutnia.
MN: Ez ma még sci-finek tűnik.
AI: A hatvanas évek óta bocsátanak fel Mars-szondákat, egyre jobban ismerjük a bolygót. Sztereofelvételeink vannak a felszínéről, és a két mozgó űrlaboratórium, vagyis Mars-járó (Spirit, Opportunity), illetve a keringő három űrszonda (Mars Global Surveyer, Mars Express, Mars Odissey) révén rengeteg újabb ismeretet szereztünk a talajáról, a talaj alatti rétegeiről. Ezek a kutatások egyúttal az emberes út előkészítését is jelentik, ami a harmincas évek körülre jósolható.
MN: Sokszor halljuk, hogy azért szükséges bolygókutatással foglalkozni, mert egyszer az emberiségnek el kell költöznie a Földről.
AI: Az a lendület, ami a hatvanas években a holdra szállással elkezdődött, nem folytatódott a Mars felé úgy, ahogy sokan - köztük én is - vártuk. A belátható jövőben nincs reális esély a kitelepülésre, de ennek szükségességét senki sem vitatja. Nem hiszem, hogy újat mondanék azzal, hogy bizonyos tevékenységeinkkel elkezdtük lakhatatlanná tenni a Földet.
MN: Egy űrkutató reálisabban látja ezeket a veszélyeket?
AI: Csillagász- és űrkutatószemmel azt látni, hogy a Föld törékeny rendszer, aminek a működésébe most erőteljesebben beavatkozik az emberiség, ám nem tudjuk, mi lesz a reakció. De a veszélyek realitását nem lehet tagadni, ezért is fontos lenne, hogy az embereknek legalább egy csoportja megtelepedhessen idegen égitesten.
MN: Mit tudunk mindehhez mi, magyarok hozzátenni? Milyen programokhoz kapcsolódnak magyar kutatások?
AI: A Magyar Ûrkutatási Iroda az Informatikai és Hírközlési Minisztériumon belül önálló részlegként irányítja és finanszírozza a magyar űrkutatást, amelyben jelentős eredmények születtek az elmúlt 15 évben. Azt a húsznál több munkahelyet, egyetemi tanszéket, intézményt koordinálja, pályáztatja, amely valamilyen űrhasznosítási feladatot lát el. De a történet régebbre nyúlik vissza, amikor a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt működő Interkozmosz Tanács koordinálta a hazai űrprogramokat, és itt nemcsak az első űrhajósunk repülésére gondolok, hanem a Vega űrszondára, amely megközelítette a Halley-üstököst, és magyar műszerek is voltak rajta. Nagyon sokfelé vezetnek a szálak, és hangsúlyoznám, hogy részben kutatásról, részben alkalmazá-sokról van szó. A tevékenységünk hangsúlyosabb része az alkalmazásokra vonatkozik. Például az űrfelvételekre, a katasztrófa utáni felmérésekre, termésbecslésekre, amelyek csak részben hazai projektek. A kutatások jórészt nemzetközi munkák, leginkább az ESA-val (European Space Agency - Európai Ûrhivatal) együttműködésben, ami azt jelenti, hogy mondjuk részt veszünk egy űrszonda műszereinek a megalkotásában. Jelentősek a NASA-val való kapcsolataink is, főleg a hosszú idejű űrutazások egyik legkomolyabb kockázati tényezőjét, a sugárterhelést mérő, magyar szakemberek által fejlesztett Pille doziméter kapcsán. A műszer erőssége az azonnali kiértékelhetőség volt már az első alkalommal, 1980-ban, Farkas Bertalan űrrepülésekor, de sikeresen használta 1984-ben az amerikai űrrepülőgép fedélzetén Sally Ride, az első amerikai űrhajósnő is. A Mir űrállomáson tartósan alkalmazták, továbbfejlesztett változatai pedig most is fontos eszközei a Nemzetközi Ûrállomásnak. De megvásárolták például a miskolci űrkemencét, és reméljük, hogy egyszer majd az is oda kerül.
MN: Volt egy időszak, amikor többet hallottunk a New Age elképzeléseket tápláló, úgynevezett kapcsolatkeresési programokról. Ma már mintha az ufókat sem várná úgy az emberiség. Támogatja még valaki a földön kívüliekre vonatkozó kutatásokat?
AI: A földön kívüli intelligencia keresését szolgáló, azaz SETI-(Search For Extraterrestrial Intelligence) programokra a NASA 1993 óta nem költhet. Egyetemi pénzekből és magánemberektől, illetve egyesületektől támogatva zajlanak ezek a megfigyelések.
MN: Tehát nem csak anekdota, hogy a szenátus egy kissé ostoba tagja akadályozta meg a SETI- programot azzal, hogy kijelentette: "Minden újságban az olvasható, hogy az idegenek köztünk vannak, akkor miért keresnénk őket több millió dollárért az űrben"?
AI: 1993 októberében Proxmire szenátor hivatkozott bizonyos lapokra, és ezzel a demagóg felszólalással sikerült elérnie, hogy a NASA-t még burkoltan sem támogatja a kormány az ilyen kutatásokban. Mivel azonban sok ember híve az ilyesminek, nem szűnt meg a NASA efféle tevékenysége. Sőt. A SETI at Home-programban több millió magánember is részt vesz: felajánlják a számítógépüket egy hálózati munkára, ami a rádióteleszkóp által vett jeleket fogja. Minden komputer egy-egy részletet elemez, így nagyobb a kapa-citás, mint ha egy akármekkora NASA-számítógépen csinálnák a programot. Időről időre találnak érdekes jelenségeket, de bizonyíték sajnos a mai napig nincsen.
MN: Ön szerint sem hiábavaló próbálkozás az ilyesmi?
AI: Persze, hogy nem, én magam is foglalkozom vele. Ha az emberiség nem gondolkozik azon, miért nincsenek társai a világűrben, akkor mi érdekelje?
A nyolcvanas években készült Discovery űrsikló idei, július 26-án kezdődött és augusztus 9-én véget ért repülése volt az első űrrepülés a Columbia 2003-as katasztrófája óta. A sikerrel végződött program során az űrhajósok olyan technológiákat próbáltak ki, melyekkel a sérült hővédő burkolat javítható a világűrben. Mindemellett több tonnányi felszerelést és élelmiszert szállítottak a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS). A felszállást egy meghibásodott érzékelő miatt halasztották el, a leszállást pedig az időjárás miatt, így az űrsikló a tervezetthez képest egy nappal később landolt a kaliforniai Edwards légitámaszponton. Az expedíció sikeresnek tekinthető, mert újjáélesztette a két éve álló repülési programot, de a hajtóanyagtartályról ezúttal is, eddig érthetetlen okok miatt leváltak bizonyos részek, szigetelőhab darabok. Ezeket az eddigi repülések során talán csak azért nem vették észre, mert nem figyeltek rájuk a külső burkolatra felszerelt kamerákkal. Mindenesetre a Columbia hőpajzsán hasonló okok miatt keletkezett annak idején a végzetes sérülés. A Discovery parancsnoka, a 48 éves Eileen Collins, az eddigi egyetlen nő az űrrepülőgép-parancsnokok sorában a világűrből adott első nyilatkozatában azt mondta: nem érti, hogyan válhatott le a hővédő burkolat egy darabja, amikor a NASA évek óta ennek a megelőzésével foglalkozott. Az amerikai űrhivatal az eset miatt meghatározatlan időre ismét felfüggesztette az űrsiklók repülését. (további infók: www.nasa.gov) (Köszönet Artner Ivánnak az interjú elkészítésében nyújtott segítségéért.)
