"Vegyes" esküvők

Ki ad minket össze?

  • Kertész Anna
  • 2012. február 26.

Lélek

"Amikor Isten áldását adta az első párra, még nem volt semmiféle vallás" - mondja Iványi Gábor metodista lelkész. Azóta persze számtalan vallás keletkezett, és a párválasztási lehetőségek is bővültek, ám a különböző vallású pároknak "isten színe előtt" nem olyan egyszerű örök hűséget esküdnie.

A vegyes esketések miatt (is) sokszor támadott Iványi a legkülönösebb szertartásként egy olyan esküvőre emlékszik vissza, amikor a holland reformátusból lett muszlim vőlegény és magyar zsidó menyasszonya frigyét áldotta meg. "Megegyeztem a muszlim féllel, hogy olyan bibliai történetet mondok el a prédikációban, ami a Koránban és az "szövetségben is benne van. Amikor vegyes párt adok össze, keresem a legkisebb közös többszöröst - hangoztatja Iványi Gábor. - Szerintem az esküvő három alapkérdése, hogy szeretik-e egymást a felek, szabad akaratukból akarnak-e házasságot kötni, és hogy ígérnek-e egymásnak gondviselést. A többi csak ennek a szép körítése." A metodista lelkész nem ért egyet azzal a gyakorlattal, hogy az esküvőn a vallásra és az egyházra vonatkozó fogadalmakat - például a születendő gyermekek tekintetében - is kell tenniük a pároknak.

Református buddhista


Fotó: Bokor Gabriella

A keresztény egyházak között teljesen megszokott a kétpapos, ökumenikus esküvő, Iványi sokszor tartott szertartást katolikus, evangélikus vagy református pappal közösen. "Azt furcsállom ilyenkor, hogy a különböző egyházak papjai különböző esküszöveget mondatnak a pár két tagjával, tehát a katolikus Szűz Máriát bevonva, a református pedig a saját esküszövegét. Én annak vagyok híve, hogy mondják ugyanazt, vagy az egyik, vagy a másik engedjen, és mindig javaslom, hogy a nagyon sarkos vallási dolgok maradjanak ki - nem szükségesek."

A keresztény-más vallású esketésekkel már bonyolultabb a helyzet. Az Iványi gyakorlatában viszonylag gyakori zsidó-keresztény esküvő esetében az igehirdetés alapja az "szövetség, és a zsidó, illetve keresztény szertartás kedves elemeit ötvözik. Ellenben az nem megy, hogy rabbi és lelkész együtt vezessen esküvői szertartást.

Keresztény-zsidó párként a történelmi egyházaknál is megérdeklődtük, hogy van-e lehetőség vegyes szertartásra.

A katolikus plébánosok barátságosan és nyitottan hallgatták meg kérdésünket, de teljesen felkészületlennek tűntek. Egy idős pap megígérte, hogy utánanéz a "liturgikus füzetben", és majd visszahív a válasszal, fiatal kollégája viszont azt mondta, hogy bonyolult utánajárni, érsekségi engedélyhez kötött, de szerinte nem "megoldhatatlan". Az egyik legnagyobb evangélikus templom lelkésze még nem találkozott ilyen jellegű megkereséssel, "nehéz és szép feladatként" értékelte a felvetést, és azt javasolta, hogy keressünk mellé olyan rabbit, aki nyitott a vegyes esketésre.

A református gyülekezeteknél viszont kategorikus "nem" volt a válasz arra hivatkozva, hogy a fogadalomtételben elhangzik az Úr Jézusba vetett hit, és ez "egy zsidónál szóba sem jöhet".

Péter azok közé tartozik, akiknek életében fontos a keresztény, azon belül is a református tradíció, de annak jelenkori, hivatalos formájától kirázza a hideg. "A mi nagy, százfős családunk évente egyszer összegyűlik a világ minden részéről, ünnepelünk, az esti borozgatásnál nemcsak népdalokat, zsoltárokat is énekelünk. A kereszténység számomra közösségi, kulturális dolog - avat be Péter. - A hittel vannak problémáim, az egyházzal még inkább, de része az életemnek a református tradíció, ezért volt fontos, hogy keresztény esküvőnk is legyen. A templomok viszont egyházi kezelésben vannak. Rájöttem a megoldásra: a szentendrei Skanzenben van a négyszáz éves mándi református templom, ezt ki lehet bérelni rendezvény céljából. Itt volt az esküvőnk. Egy nyugdíjas lelkész barátom végezte a szertartást, volt kántor, szólt a harmónium, a család meghatottan énekelte a zsoltárokat, igazi közösségi élmény volt." Csakhogy Péter amúgy sem református. "Felnőtt fejjel a buddhizmus felé fordultam, és elmondhatom, hogy buddhistává lettem. A közösségben találtam rá a feleségemre, természetes volt, hogy buddhista esküvőnk is legyen, jobban mondva egy megáldási szertartás, mert a buddhistáknál nincs esküvő. A májusi teliholdünnep végeztével kaptuk meg az áldást. Rendkívül szép, tiszta, emelkedett hangulatú dolog volt, komoly spirituális élményt adott." Így lett Péteréknek három esküvőjük: egy polgári, amelyre csak a legszűkebb család volt hivatalos, a buddhista szertartás, amelyen kizárólag a közösség tagjai vettek részt, és a református ünnep a Skanzenben, amelyen a nagy család és a barátok is jelen voltak.

Enged, nyer

Tamás és Judit szintén a szentendrei Skanzenben tartotta ugyancsak nem hagyományos esküvői szertartását: a nem zsidó pár zsidó esküvőn kelt egybe. A fiatalok egy reformzsidó közösségben találták meg a nekik való spiritualitást, közösséget és lelki vezetőt. Judit sokáig nem kötődött semmilyen valláshoz, egyházhoz, megkeresztelve sem volt. A néprajzos lányt "szakmailag" kezdte foglalkoztatni a zsidóság, majd kulturálisan is egyre jobban érdekelte, később érzelmileg is kötődni kezdett a valláshoz. Tamás szintén ateista családban nőtt fel, kamaszként tudta csak meg, hogy apja zsidó származású, húszéves elmúlt, amikor megfogalmazódott benne az igény, hogy tudatosítsa "örökölt" vallását. A pár több közösségbe ellátogatott, és a Bét Orim Reform Zsidó Hitközségben találta meg azt, amit keresett. Több éve jártak már a közösség összejöveteleire a Bálint Házba, amikor Raj Ferenc, a hitközség alapító rabbija felajánlotta, hogy szívesen összeadná őket.

Zsidó-keresztény, pontosabban zsidó-más vallású esketések a magyar hitközségekben a kilencvenes évek második feléig nem voltak. A mai napig jellemző gyakorlat szerint a nem izraelita fél be kell hogy térjen, azaz zsidóvá kell válnia, ennek a lépésnek pedig nagyon komoly feltételei és előzményei vannak, lévén ez nem térítő vallás. Jelképes és formális az, ahogy háromszor elutasítanak minden jelentkezőt, de sokat elárul a döntés jelentőségéről. A felkészülés egy évig tart, majd egy rabbitestület előtt kell vizsgát tenni a vallási ismeretekből.

Raj Ferenc az egyetlen ismert rabbi, aki itthon összead vegyes párokat, de ő is szigorú kikötésekkel teszi ezt. A házasulandóknak meg kell tanulniuk és érteniük a zsidó vallás alapvető tanításait, és meg kell ígérniük, hogy gyermekeiket zsidóként fogják felnevelni. Az esküvői szertartás csak zsidó templomban vagy egy semleges helyen képzelhető el, rajta, a rabbin kívül csak más zsidó "k'le kodes" emberekkel (például a kántorral) közösen végzi a szertartást. A ceremóniába nem emel be nem zsidó elemeket. Mindezeken túl talán a legfontosabb a személyes ismeretség, a kölcsönös szimpátia a rabbi és a pár között.

"Ismerek Magyarországon olyanokat, akik betértek, de nem azért, mert szeretik a zsidóságot, hanem mert ez volt az egyetlen módja a házasságkötésnek. Én ezzel nem értek egyet, és senkit sem akarnék arra kényszeríteni, hogy megváltoztassa a vallását. Ha egy vegyes pár összeházasodik, és elhatározza, hogy a gyereküket zsidónak fogják nevelni, akkor a zsidóság nyert - összegzi Raj Ferenc. - Egy új zsidó nemzedék nőhet fel azokból a gyerekekből, akiknek a szülei vegyes házasok. Túl sok embert veszített már el a zsidóság, nem veszíthetünk többet."

Nem beszéljük le

A Krisna-hívők is úgy gondolják, hogy a legalkalmasabb társ a hasonló értékrendű és életcélú, ugyanazon filozófiát valló ember lehet.

A közösségen belüli hívő párokat úgynevezett védikus szertartás keretében esketik meg. Ezek nagyon látványos ceremóniák, amelyeket gyakran tartanak egyházi ünnepeken, és nem ritka, hogy több pár egyszerre üli az esküvőjét. A szertartáson a barátok és a szülők is aktívan részt vesznek, és az egész násznép valamiféle áldásban részesül. A Krisna-papok nem zárkóznak el vegyes vallású párok összeadásától, ilyenkor azonban nem hagyományos esketést tartanak, hanem egy minimalizált vagy kombinált változatot, isteni kegyelmet kérve a frigyre. Nyitottak arra is, hogy ezt egy rabbival vagy pappal közösen tegyék a pár kívánsága szerint. "Számunkra nem az esküvő mikéntje jelent kérdést, hanem hogy hogyan tudják összehangolni az életüket az ilyen párok - mondja Isvara Krisna Dász krisnás szerzetes. - A mi vallásunk nagyon elfogadó. Van egy 'palettánk', és mindenki maga dönti el, hogy mennyit tud vállalni belőle, hogy milyen lemondásokkal él. Vannak 'lazább' híveink, akik kötetlenebbül veszik át a tanításainkat, az ő életük kevésbé van kötve a vallás szabályaihoz, például elfogadják a filozófiánk lényegi elemeit, de nem érzik olyan erősnek a saját hitüket, hogy az alapján válasszanak párt maguknak. Ilyenkor nem beszéljük le az adott felet, hogy egy más vallásúhoz kösse az életét, hiszen ez egyéni kérdés, ez az ő személyes döntése."


Neked ajánljuk