Melegünk lesz? (Kardos Péter éghajlatkutató)

Lélek

Sorra készülnek a klímajelentések, miközben nap mint nap százéves meteorológiai rekordok dőlnek meg. Kell-e tartanunk a jövőtől, s mire kell felkészülnünk? - többek között erről beszélt Kardos Péter meteorológus, az Energia Klub éghajlatvédelmi programvezetője.
Sorra készülnek a klímajelentések, miközben nap mint nap százéves meteorológiai rekordok dőlnek meg. Kell-e tartanunk a jövőtől, s mire kell felkészülnünk? - többek között erről beszélt Kardos Péter meteorológus, az Energia Klub éghajlatvédelmi programvezetője.

Magyar Narancs: Az extrém, mégis egyedi statisztikai eltérésekből lehet-e következtetni hosszú távú tendenciákra?

Kardos Péter: Ahányszor megélünk egy időjárási szélsőséget, annyiszor merül fel a kérdés: ez már a globális klímaváltozás része-e, vagy csupán egyedi esemény? Nehéz egyértelmű választ adni. Az időjárás, konkrétan Magyarország éghajlata lefedi az efféle jelenségeket: a szélsőséges meleg éppúgy belefér, mint a nagy széllel járó viharok.

MN: Sokszor használják az éghajlat, illetve a klíma fogalmát, ám szinte sosem definiálják - ön hogyan határozná meg a jelentését?

KP: Éghajlat szempontjából harminc évet tekintenek releváns időszaknak - erre meghatároznak különböző statisztikai jellemzőket: átlaghőmérséklet, legnagyobb, legkisebb csapadék, átlagos csapadék, szórások, extrém szélsőségek, minimumok, maximumok. Az így adott harmincéves periódusok átlagainak összehasonlításából már releváns következtetések vonhatók le. E tényezők egy térbeli, többdimenziós koordináta-rendszeren ábrázolva egy "krumplit" adnak ki - amikor ennek az alakja megváltozik, akkor beszélhetünk klímaváltozásról. Ebből a szempontból érdekesek a rekordok is: amikor rögzítünk egy százéves eredménysort, akkor - miként a sportokban - az első években, évtizedekben még sűrűbben és nagyobb mértékben dőlnek meg a rekordok, később a számuk csökken, és a különbségek is kisebbek lesznek. Ezzel szemben mostanában sűrűbben és igen jelentős értékekkel dőlnek meg bő évszázados szélső értékek.

MN: Nem az a kérdés, hogy változik-e időről időre a klíma - nyilvánvalóan ez az igazság. A vita abból fakad, hogy az utóbbi években tapasztalt melegedési tendenciák milyen mértékben tulajdoníthatók antropogén, illetve természeti tényezőknek?

KP: Már vagy húsz éve felvetődtek ezek a kérdések - megválaszolásukra a WMO (a meteorológiai világszervezet), illetve az ENSZ környezetvédelmi programja még 1988-ban létrehozta az éghajlat-változási kormányközi testületet, az IPCC-t, amely megpróbál tudományos konszenzust kialakítani. Konszenzus alatt azt kell érteni, hogy az IPCC, amely a tudomány és a politika közötti összekötő kapocs, lehetőség szerint csupán azon megállapításait és előrejelzéseit publikálja, amelyekben egyetértés mutatkozik a tudományos közösségen belül, ha pedig hiányzik a konszenzus, jelzi azt. Amikor az IPCC öt-hat évente kiadja a maga jelentéseit - az utolsót 2001-ben publikálták, úgyhogy esedékes egy újabb, amelynek előzetesét a héten mutatják be Párizsban egy sajtókonferencián -, fontos vitatéma, hogy miként változott meg a klíma az ipari forradalom kezdetétől, milyen tényezők váltották ezt ki, és milyen következményei lesznek. A legutóbbi IPCC-jelentés leszögezi, hogy a Föld - később definiálandó - éghajlati rendszere globális és lokális szinten is megváltozott az iparosodás kezdete óta, s a változások egy része az emberi tevékenységnek tulajdonítható.

MN: A paleoklimatológia, az őséghajlattan által vizsgált hosszú periódusokhoz, ciklusokhoz képest ez a száz-százötven év, amely a rendszeres mérések kezdete óta eltelt, meglehetősen rövidnek tűnik. Ehhez képest "csupán" néhány százezer évre visszatekintve tudjuk rekonstruálni a légkör szén-dioxid-tartalmát és más részletes klimatikus adatokat.

KP: Ráadásul ezek a kutatási eredmények is csupán öt-hat évesek - ekkor kezdődött a jégfuratokból vett minták elemzése, amelyekből kiderült, hogy az utóbbi 300-400 ezer évben voltak jégkorszakok, és voltak melegebb periódusok, vagyis a földi klíma elég szélsőséges ingadozásokat élt át. Az emberiség szempontjából szokás éghajlati katasztrófáról beszélni - én ezzel úgy vagyok, hogy a Föld és a földi élet átvészelt már húzós periódusokat. Elég csak a dinoszauruszok kihalásához vezető feltételezett forgatókönyvre gondolni. Lovelock klasszikus meghatározása szerint Gaia ősanya mindezt túl fogja élni, s valamilyen szinten az ember is, csak éppen Lovelock apokaliptikus látomása szerint 2100-ra mindössze százmilliós nagyságrendben élnek emberek a Földön.

MN: Attól tartok, ő erősen alulbecsüli az emberiség túlélési képességeit....

KP: Én nem fogalmaznék ennyire szélsőségesen. Inkább úgy mondanám, hogy az emberiségnek hatalmas kihívást jelent a jövő. Annál is inkább, mert hajlamos a természet erejét alábecsülni - nyugodtan vádolhat ezért ökofundamentalizmussal.

MN: Eszemben sincs, ellenben engem az is zavar, hogy mennyire hajlamos az ember túlbecsülni saját szerepét, azaz hogy saját szerény eszközeivel képes beavatkozni olyan bonyolult és összetett rendszerbe, mint a Föld.

KP: Általánosan elfogadott tény, hogy fajunk, a Homo sapiens virágzása az elmúlt 10-11 ezer év előtt kezdődött - ekkortól egy viszonylag stabil klímában jött létre az emberi civilizáció, a magaskultúrák. A furatokból vett jégminták alapján rekonstruálható, hogy a korábbi nagy hullámzások után a klíma ebben a tízezer évben viszonylagos stabilitást mutatott - az óhatatlanul adódó kisebb kilengések ellenére. A mostani helyzetben az a különös, hogy az utóbbi száz évben már megfigyelhető egy (földi léptékkel mérve nem is oly lassú) hőmérséklet-emelkedés, ami 0,7 Celsius-foknak felel meg. Ebben nyilvánvalóan természetes és mesterséges, azaz emberi eredetű faktorok keverednek - a most publikálandó IPCC-jelentésben megpróbálják ezt a két tényezőt szétszálazni, s a szakértők most inkább arra hajlanak, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonítsanak az antropogén tényezőknek.

MN: Úgy tudom, hogy ha igazak azok a becslések, amelyek az ipari forradalom kezdete óta kibocsátott CO2-mennyiségre vonatkoznak, akkor ehhez az emisszióhoz a most uralkodó modellek szerint sokkal jelentősebb hőmérséklet-emelkedésnek kellett volna bekövetkeznie.

KP: Jogos a felvetés. A magyarázatért meg kell értenünk, miből is áll az éghajlati rendszer. Egyrészt nyilvánvalóan a légkörből. Másrészt ide tartoznak az óceánok, a szárazföldek, a növényzet. Közülük az atmoszféra a legváltozékonyabb, húsz nap alatt gyakorlatilag teljesen át tud alakulni. A meteorológusok azt szokták mondani, a légkör emlékezőképessége húsz nap - ezek után a kezdeti feltételek szempontjából indifferens az egész rendszer, ezért nem lehet numerikus előrejelzést készíteni húsz napra. Az éghajlati rendszer szempontjából a legfontosabbak az óceánok, illetve azok nagy hőkapacitása, ami mintegy ezerszerese a levegőének - ez adja a rendszer tehetetlenségét, ami sokszor tompítja a külső hatások várható következményeit.

MN: A tenger tehát afféle kiegyenlítő hőtartályként működik?

KP: A műholdak hihetetlenül pontosan mérnek a teljes sugárzási spektrumon belül - ezek alapján úgy találták, hogy a Föld sugárzási mérlege pozitív. Minden egyes négyzetméteren kétwattos sugárzási kényszer jelentkezik. Ez az energia itt marad, javarészt a tengervíz felmelegítésére. A folyamat rendkívül lassú - éppen ezért jó, ha alkalmazzuk rá a környezetvédelemből ismert elővigyázatosság elvét. A szén-dioxid tartózkodási ideje a légkörben 150-200 év - amit most kibocsátunk, ennyi ideig fejti ki a maga üvegházhatását. Az óceánok melegedése ehhez képest egy ezeréves léptékű skálán mérhető - azt is mondhatnánk, ha most abbahagynánk a fosszilis tüzelőanyagok égetését, és áttérnénk más energiaforrásra, akkor is megőrződne az impulzus, amit a földi éghajlati rendszer kapott tőlünk. De erről megoszlanak a vélemények. Vannak, akik szerint csak néhány száz, mások szerint több mint ezer év telik el, míg a földi klíma újabb egyensúlyi helyzetet vesz fel. Márpedig ennek az egyensúlyi helyzetnek a legjobb indikátora az átlaghőmérséklet.

MN: Vannak olyan teóriák, amelyek szerint stabil egyensúlyi helyzet nem is létezik, csupán metastabil klimatikus helyzetek, s az egyikből kibillentve Földünket, az egy másikban fog - nyilván ideiglenesen - megállapodni.

KP: Még a klímakutatók sem tudtak megállapodni, hogy ezek az egyensúlyi helyzetek milyen típusúak: egy stabil állapot van-e, amelyből kizökkentve a rendszert mindenképpen (bár nem hirtelen s szövevényes úton) visszatér oda, vagy több stabil állapot létezik. Vagy éppen indifferens az egész, elvégre mindenhol bekövetkezhet egy ideiglenes nyugalmi állapot. Erre mindmáig nem tudtunk választ adni.

MN: De ezek a válaszok nagyon távol vannak attól a köznapi nézettől, mely szerint a klímának van egy normálállapota, amelyben az évszakok, mintegy naptári kényszerből, szabályosan és ütemesen váltogatják egymást.

KP: Persze. Eszerint működik a mezőgazdaság. Vagy például az évszaki divatkollekciók váltakozása is az áruházakban. Nagyon sok szubjektív elem adódik mindehhez, hiszen hányszor halljuk, hogy valaki azt mondja: ő ekkora havat - esőt, szelet, meleget - még nem látott, pedig a statisztikák bizonyíthatják, hogy nem így van. Másik oldalról viszont a statisztikák igen erősen mutatják a változást: elkészült például egy homogenizált csapadékadatsor, ami azt jelenti - s ennek különösen a hőmérséklet-mérésben van jelentősége -, hogy kiküszöbölhetjük a hőszigetek okozta torzulást. Ez utóbbi sokszor jelenik meg jogos vádként. Itt van például a pestlőrinci meteorológiai állomás, amely száz éve, megalapításakor még a városon kívül helyezkedett el, mára viszont körbenőtte a családi házas övezet - nem is csoda, hogy néha már ott is három-négy fokkal melegebbet mérnek, mint a városon kívül. Az OMSZ által elkészített homogenizált adatsorok Magyarország esetében a hőmérsékletre növekvő, a csapadékra meg csökkenő tendenciát mutatnak.

MN: Ez várna ránk, azaz egyre melegebb és szárazabb klíma?

KP: Az ilyen előrejelzések két módon történhetnek: az egyik esetében a jelenben végződő múltbéli folyamatokat hosszabbítjuk meg a jövőbe - ez alapján azt mondhatjuk, hogy valószínűleg a fenti trend folytatódik. A másik a már említett, numerikus alapú előrejelzés: az ilyen matematikai típusú éghajlati modellek évtizedekre szólnak, s jól lehet tesztelni őket a múltbéli trendek tanulmányozása révén. Ezekben a modellekben sok a bizonytalanság - ám ez, ahogy az IPCC-jelentés is megállapítja, főképpen nem ebből, hanem a jövőbeli kiszámíthatatlan emberi viselkedésből adódik.

MN: A bizonytalanságok tudomásulvételével mit mondhatunk Magyarország következő tíz-tizenöt-húsz évének klímájáról?

KP: Csak azt tudom elmondani, ami a kutatások jelenlegi állása, a rendelkezésre álló adatsorok és számítások alapján állítható. Például az ELTE Meteorológiai Tanszéke által összeállított kutatási anyag azt mutatja, hogy a magyarországi hőmérsékleti értékek az északi félteke átlagánál jobban fognak növekedni - azaz hazánk másfél-kétszer érzékenyebben reagál a világméretű felmelegedésre.

MN: A szkeptikusok egyrészt kétségbe vonják, hogy a légkör szén-dioxid-növekménye az emberi tevékenység révén került volna az atmoszférába ilyen nagy mértékben. Másrészt a klímaváltozások kapcsán sokkal nagyobb szerepet tulajdonítanak bizonyos csillagászati változásoknak, amelyek részben a Föld-pálya tulajdonságait, részben a Napból és a kozmoszból érkező sugárzás mennyiségét érintik, továbbá bizonyos geológiai folyamatoknak, mindenekelőtt a vulkáni tevékenységnek.

KP: Ezeket a felvetéseket egyenként meg kell vizsgálni. Először is meg tudjuk becsülni, hogy az emberiség mennyi szén-dioxidot bocsát ki évente - ehhez részletes országstatisztikák állnak rendelkezésünkre, s ezekből egy adott kiinduló állapot felmérése után meg tudjuk mondani, hogy a jelentkező esetleges többlet mennyiben írandó a mi számlánkra. Bizonyos csillagászati adatok szintén jól számíthatók matematikai eszközökkel, például a sokat emlegetett precesszió, a földtengely dőlésszögének hosszú ciklusú változása.

MN: De például a naptevékenységet már nem igazán tudjuk előre jelezni, s így vagyunk a vulkanizmussal is: ami a szilárd kéreg alatt található, az Földünk fekete doboza.

KP: Valóban így van, efféle folyamatokat nem nagyon tudunk előrejelezni. A napsugárzás intenzitásában igen nagy ingadozások adódtak, már abban a viszonylag rövid időszakban is, amikor módunk volt összehasonlítható adatokat mérni. Ennek ellenére kialakulhatott a már említett tízezer éves stabil éghajlat. S ekkor felvetődik a kérdés: menynyire hatékonyan tudja szabályozni Földünk a saját klímáját? Úgy tűnik, elég jó eredménnyel.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.