n "Szerintem nincs sok értelme együtt szenvedni a hajléktalanokkal" - értékeli az elõzõ éjjeli virrasztást Juci, aki negyedmagával elhatározta, hogy saját készítésû finomságokat fog osztani a rászorulók közt. A nagyanyáink által papírkapszliban sütött, az utóbbi idõben angol pedigrével nagy karriert befutott muffin (ejtsd: máf- nem muff-) szerintük kiválóan alkalmas a célra, nem kell csomagolni, nem maszatol, és egészben eljut azokhoz, akik biztos nem ilyen falatokhoz szoktak. Legnagyobb filmforgalmazónk sajtóguruja, egy fehérvári óvónõ és még két jól szituált fiatal nõ egy tíznapos visegrádi léböjtkúrán találkozott: az önkéntes éhezés és tisztulás óráiban, valami õsi nõi ösztöntõl hajtva a zabálásról való társalgásban találtak vigaszt.
A Muffinkommandó néhány héttel ezelõtti elsõ akciója után többen jelezték csatlakozási szándékukat, most mégis csak egy szál újdonsült aktivista jelent meg a megbeszélt helyen, civilben fejvadász és családanya. "Hú, az nagyon fog nekik ízleni" - bólogatnak elismerõen a muffinisták, látva, hogy a sztracsatellás, csokis, túrós típusok mellé a tudósító 12 sörös muffinnal zárkózott fel. Az útvonalterv felelõse nem jött el, így némi tanakodás után (hol vannak legtöbben?) a biztosnak tûnõ Nyugatinál szállunk alá. Meglepetésre a mindig forgalmas aluljáróban szinte lasszóval kell fogni a hajléktalanokat. "Jaj, én nagyon süteményes vagyok - örvendezik egy lakkozott körmû ötvenes nõ, aki hét éve lakik az utcán. - A fiamra írattam a lakást, aztán kitettek. Lenne egy hely Hevesen, ahol ellehetnék, de a tüzelõt úgyse tudnám megvenni. Én nem vagyok piás, kerülöm az olyanokat. Nem akarok pudvás lenni."
Egy hármas fekvõhelyrõl püffedt arcú nõ emelkedik ki. Nem emlékszik, mikor harapott utoljára süteménybe, de abban biztos, hogy
ma még semmit nem evett
"Nem megyek szállóra, mert sok a leszbikus. Én a fiúkat szeretem. Ezek a barátaim, nem bántanak" - bizonygatja túlságosan is. Egy feltûnõen jól ápolt férfi veszi át a szót: "Itt, a Bajcsy-Zsilinszky úton volt egy lakásunk. De a Balatonon valaki bemesélte a feleségemnek, hogy milyen jó lakótelep épül az Alacskai úton. Eladta ezt a lakást, és vett egyet a világ végén, a pusztában: Kõbánya-Kispesttõl még busszal kellett volna menni! Összevesztünk, otthagytam a családom - mondja, hozzátéve, hogy a higiénia nagyon fontos a számára, ezért, bár itt él az üvegfalú Kaiser's tövében, mosakodni feljár a közelben lakó nõvéréhez. - Azelõtt kõmûves voltam, most az eszembõl élek, úgy, mint maga. Vagy ez a Kulcsár. Ha vádalkut köt, csak négy évet kap, nem igaz?"
A Blahán már látszik, hogy a kommandó ma nem pörög maximális fordulatszámon: nem fognak mellékutcákban, kapualjakban keresgélni, mint a múltkor. "Nem igazán tudjuk, hol keressük õket" - szól az õszintén lehangolt vallomás húszezer hajléktalan városában. Aki azonnal nekilát
a süteménynek és almának
(mert az is került a nagy alakú, ablakos irodai borítékokba), repetát kap. A célszemélyek beazonosítása sem egyszerû: "Mi tízkor osztunk forró levest - szabadkozik az adventista egyház meggyötört tekintetû önkéntese, amikor a lányok neki is odanyújtanak egy csomagot. - Nem tudok sokat az adventistákról, még csak három hónapja léptem be. De az biztos, hogy csak azt hisszük, ami a Bibilában le van írva."
A Keleti aluljárórendszerében már egyáltalán nem látni felderülõ arcokat, és takarókat sem. Csomagok kerülnek néhány kartonlapokkal betakart alak mellé. Körben hányás, vizelet. Két fiatal szociális munkás érkezik a Módszertani Központból, finoman megrázzák az egyik rongyhalmazt. Megbizonyosodnak róla, hogy él, aztán mennek is tovább a következõ helyszínre. "Minden étel jól jön, de nem szerencsés mindig mindent a kezükbe adni, mert egyre kevésbé fognak tenni magukért. Fontos az odafigyelés, odamenni, felsegíteni, mentõt hívni, ha kell. De egyéni szinten ezt nem lehet megoldani" - mondják ki a végszót, amit igazából mindenki pontosan tud. Van még pár süti, de nem várom meg a sorsukat.
November 19-én, pénteken, a hajléktalanok napján a rendezvények az esõ és a szél miatt elmaradtak. A hajléktalanok megáztak, a politikusok otthon maradtak. Az egyszeri adófizetõ pedig, látva, hogy valami nagyon nincs rendben a hajléktalanok háza táján, jobb híján még kioson az éjszakába, és muffinnal igyekszik betömködni a szociális hálón tátongó lyukakat. Boldog hajléktalannapot!
Orosz Ildikó
