Soknyelvű szemtanú (George Bailey: Németek. Egy rögeszme története)

VillanynarancsAtörténelem ítészei javarészt osztják azt a nézetet, hogy a német nemzet annak ellenére és azáltal jött létre, hogy az európaiság egészen a kétpólusú világrend kialakulásáig nem élhetett németellenesség nélkül. Európa hagyományosan fél(t) a németektől, a háború után inkább már csak ők saját maguktól. Bailey ezt a félszt tekinti rögeszmének, amibe belevonja a német népek egymás iránti ellenérzéseit. Mert azt már a bevezetőben leszögezi, hogy "a németek" mint olyan nincs is, csak német népcsoportok léteznek. "Lehet-e nagyobb különbséget elképzelni, mint ami egy protestáns hannoveri és egy katolikus bajor között van?" - teszi fel a kérdést. Erről később sem feledkezik meg, amikor kitér a rajnai, a dél- és északnémetekre, a keletporoszokra, illetve az osztrák, a szudéta- vagy a prágai németekre. A politikai és kulturális egység hiánya miatt "belső diaszpórában", "szellemi emigrációban" élő németeket Izrael gyermekeihez hasonlítja. Ezt a párhuzamot visszavetíti a poroszokra is: ők is hasonló földrajzi adottságok és politikai fenyegetettség mellett váltak politikai nemzetté. Amikor az izraeliek, "a világ egyetlen faji alapon szervezett internacionalistái" a hatnapos háborúban elfoglalták Jeruzsálem óvárosát, egy osztag katona a tábori rabbi vezetésével vezényszóra kezdett imádkozni. Bailey visszaemlékszik, amint egy osztrák kolléga felsóhajtott: "Atyaúristen, a porosz imához!"

A Németek történelem és önéletrajz sajátos keveréke. A historizáló eszmefuttatásokat személyes élmények és a német kultúrtörténetet átszelő exkurzusok szövik át. Már az is regényes, miképp lett Bailey a német ügyek szakavatott referensévé. A nyelvet a New York-i "little Germany"-ben sajátította el, a zsidó teológiai szeminárium konyháján, ahol pincérként és

sábesz gojként

kosztolt a 30-as évek végén (sabbathkor zsidó emberek munkáját látta el). Ezalatt az egyetemen klasszika-filológiát hallgatott. Mindkét helyen német származású volt a mester: az elüldözött zsidók által is respektált konyhafőnök két fia a Wehrmachtban szolgált, oroszul pedig kedvenc professzora hatására kezdett el tanulni: ugyanis csak ezen a nyelven fért hozzá a szkítákról szóló legjobb monográfiához. Bailey már ekkor négy nyelven értett (újgörögül és magyarul is!), így a katonaságnál a hírszerzéshez osztották be. Európai németeket először a normandiai partraszállást követően látott: hadifoglyokat és a szőnyegbombázások áldozatait. Összekötő tisztként (tolmácsként) titkos katonai tárgyalásokon vett részt, többek között Hollandia helytartójának, Seyss-Inquartnak fordított, akinek a beszédei alapján rajzolta meg a német antiszemitizmus természetét. Bailey kifejti, hogy a cionizmussal a nácik egy része nyilvánvalóan szimpatizált, amit azzal magyaráz, hogy Herzlék tulajdonképpen a nemzetiszocializmus modelljét alkották meg. Ugyanakkor a németországi asszimilálódott zsidók körében a cionizmusnak nem volt valós támogatottsága.

1945 májusában maga is történelmet írt, pontosabban fordított: ő ültette át oroszra a németek feltétel nélküli kapitulációjáról szóló reimsi jegyzőkönyvet. Nürnbergről nincs jó véleménnyel, "a szövetségesek nem tudtak ellenállni a halott német vezér provokációjának". A katonai vezetők kivégzését műhibának tartja, és emlékeztet arra, hogy felsőbb utasításra neki is százával kellett visszatoloncoltatnia szovjet katonaszökevényeket a hazájukba, a biztos halálba. A kommunizmust nemzetközi fasizmusként definiálja, a fasizmust pedig nemzeti kommunizmusként. Végzetesnek tekinti, hogy a tartósnak szánt világrend ebben a felforrósodott érzelmi állapotban fogant, amikor megalkotói már minden kérdésben homlokegyenest ellenkeztek egymással. A nyugatnémet gazdasági csodát demisztifikálja: egyszerűen a hidegháború termékének tartja, melynek középtávú politikai eredménye, hogy az NSZK-ban megszűntek a szocialista ideológia társadalmi alapjai. Mint a lufi, pukkadtak szét az ellenség gazdasági összeomlásával.

A kötetet öt évtized fogja keretbe, ezalatt Bailey az amerikai hadsereg szolgálatában, majd újságíróként ténykedett. A 70-es években állandó szereplője volt minden idők legnépszerűbb közéleti megmondó show-jának, a Der internationale Frühschoppennek, melyben külföldi újságírók beszélték ki mindazt, amit a németeknek nem volt ildomos. Tudósított az `56-os forradalomról és az izraeli hatnapos háborúból, a nyolcvanas években a müncheni Szabadság Rádiót igazgatta. Mivel benősült a népes

Ullstein család

berlini ágába, közeli szemtanúja volt az ország legpatinásabb lapkiadója bukásának. Egy riportnak köszönhetően, amely Berlin státusáról értekezett a nyugati menekültáradat tükrében, barátságba került az újraegyesítésért küzdő Axel Springer médiamogullal. ` vásárolta fel az Ullstein család vagyonát, a 70-es években pedig pénzelte Szolzsenyicin zürichi lapját. Bailey valamennyiükről részletesen tudósít (a két A. S. egyetlen négyszemközti találkozóján ő tolmácsolt!), csakúgy mint Adenauerrel, Willy Brandttal, Stefan Heymmel esett találkozásairól vagy a fal építéséről, Kennedy és Hruscsov berlini látogatásáról. A "200 márka alatti összegeket kicsaló házasságszédelgő szerepére alkalmas" Hitlert (B. Frank színházrendező) találó bonmot-kkal idézi meg. Elmeséli továbbá Colin bácsi - felesége nagybátyja - történetét, aki felvilágosult világfi létére bedőlt a diktátornak, a háború végén pedig öngyilkos lett. Egon Friedell-i elevenséggel ír a németföldi ünnepekről, babonákról, kopogó szellemekről (poltergeist), germán istenekről, természetkultuszról és zenéről. Összehasonlítja a németekkel az olasz futballt és a francia nőket. ("Sört nyaltunk egymásról, nem pezsgőt, izzadságot és nem parfümöt.") Gulash Archipelago címen Bailey rólunk is írt egy könyvet, de a kiadója csődbe ment, a kézirat pedig a felfordulásban eltűnt. Noha csak néhány oldal foglalkozik az `56-os forradalommal, a Németekből kiderül, Bailey tisztában volt a háború utáni magyar rögvalósággal is.

Bogár Zsolt

Európa Könyvkiadó, 2003, 618 oldal, 2700 Ft