Lélek

"Lüktető szívvel léptem ki a Santa Croce-templomból, mintha kiszippantották volna belőlem az életet, úgy éreztem, mintha zuhannék" - írja Stendhal a firenzei Santa Croce-templomban 1817 februárjában tett látogatásáról. E nevezetes szédülésről kapta a nevét egy különös tünetegyüttes, a Stendhal-szindróma.

A közvélekedéssel ellentétben a legtöbb nőt nem idegen, hanem közeli ismerőse erőszakolja meg. A közelmúlt súlyos indiai esetei ürügyén a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) munkatársával nemi erőszakkal kapcsolatos tévhitekről, a magyar joggyakorlat hiányosságairól és arról is beszélgettünk, hogy meg lehet-e erőszakolni egy nőt, ha szűk farmert visel.

"Hazudunk egy köszöntéssel is? Vagy amikor reggel elégedetten bámuljuk kialvatlan képünket a tükörben?"

Az internetezés hajnalán attól tarthattak a szülők, hogy az idegenek, a gonosz felnőttek jelentenek veszélyt a gyerekeikre. Most egy evolúciós továbblépés történt: a saját kortárscsoport köréből kerül ki az elkövető és az áldozat egyaránt.

Minden évben egy kicsit korábban kezdődik a nyomasztás. Idén egy magazin mellékletében bukkantam az első fecskére szeptemberben, a háromoldalas cikk azt taglalta, hogy már most késésben vagyunk, de talán még behozhatjuk a lemaradást.

Jobb lenne a világ, ha többet játszanánk. A mai komplex társasjátékok az élmény mellett sokféle kompetenciát fejlesztenek, ezért jól használhatók a tehetséggondozásban, a felzárkóztatásban és a rehabilitációban. Interjú Jesztl József szociálpedagógussal.

A politikának gyorsan hátat fordító egykori kulturális államtitkár jelenleg egy művészeti menedzsmenttel foglalkozó céget vezet, szabadidejében pedig huszonhárom éve megjelent fővárosi kalauzát bővíti vagy írja újra, mint ezt az idén, Budapest könyv címmel megjelent kötete is bizonyítja. A Magyar Szecesszió Házában lévő irodájában beszélgettünk.

A 90-es évek közepén került a mozikba a Hull a pelyhes című családi film, melyben A. Schwarzenegger osztrák tájszólásban karattyolva kereste filmbéli gyermekének "a játékot", egy Turboman nevű figurát, amelynek utolsó példányáért meg kellett küzdenie egy másik apukával. A film jól példázza azt a vásárlási hisztériát, ami az Egyesült Államok üzleteiben minden év novemberének utolsó napjaiban lejátszódik.

Két srác felmászik a fenyőfa tetejére, majd egy társuk motoros fűrésszel kivágja alattuk a fát. Alsónadrágra vetkőzött férfiak botokkal ütnek egy vadméhekkel teli kast. A méhek dühödten kirajzanak, és másodpercek alatt összevissza csípik az embereket. Ilyen jelenetekkel van tele a Jackass három évadon át sikerrel futó szériája és a társaság azóta készült több mozifilmje. De miért vállalkoznak a sorozat készítői ilyen eszement és fájdalmas kalandokra? És ez miért akkora siker a nézők körében?

A szenvedélybetegek többsége családban vagy legalábbis párkapcsolatban él, de a hozzátartozókról legfeljebb csak mint áldozatokról esik szó. Pedig az addiktológusok szerint a szerepük igen fontos lehet abban, hogy egy függőből újra józan ember legyen.

A féltékenység nem jó, hanem pocsék. Lelkünkbe alapfelszerelésként épített kínzókamra, ahol mindannyian eltöltünk több-kevesebb időt. Érdemes tehát elgondolkodni, hogy egy ennyire rémes érzés miért nőtt hozzánk. Lehet, hogy valamiképpen hasznát látjuk?

Az ember, mint zsákmányállat.