„Lehet, hogy nem vagyok normális, de én most is a feleségének érzem magam, nem az özvegyének. Olyan tökéletes házasság volt a miénk. 1932-ben vett el. 26 éves voltam, ő 43. Tizenhét év korkülönbség. És higgye el, mégis nagyon boldoggá tett. Mondhatom magának, nem hiszem, hogy volt még egy olyan boldog asszony, mint én. Negyvenhárom éven át.” E csodával határos kijelentés Lux Alice-tól származik, 1981-ben nyilatkozta a Budapest folyóiratnak. Az ekkor 75 éves szobrászművész férjével, Gregersen Hugóval együtt afféle ismeretlen ismerőse volt a budapestieknek, mivel a harmincas években Gregersen számos, jellegzetes budai bérházat tervezett. A norvég származású építész Münchenben festőnek tanult, majd építési vállalkozó lett. A Bem József utca és a Horvát utca sarkán álló háznak ő volt a tulajdonosa is. „Amikor összeházasodtunk, már csak tervezett. Korábban kivitelezésekkel is foglalkozott. Vállalkozóként. De egy olyan nagy művésznek, mint neki, nem volt szabad ilyen dolgokkal töltenie az időt” – mondotta az özvegy 1981-ben.
Gregersen művei közül talán a Móricz Zsigmond körtér modern lakótömbjének négy épülete a legismertebb, de azt már kevesebben tudják, hogy az egyik ház homlokzatán, az első emelet magasságában, vízhordó nőt ábrázoló szobor áll. Életnagyságú, mégis szinte észrevehetetlen. Igazából nem is illik oda, hiszen az 1935-ben épült körtéri háztömb (nem csak Gregersen épületeivel) épp dísztelensége, letisztultsága miatt emlékezetes. Ebben a közegben, a magában álló szobor valamiféle gegnek tűnik, ám úgy sejtjük, hogy inkább diszkrét házastársi szignó. Gregersen ugyanis minden megbízatásánál felkérte szeretett feleségét, hogy szobraival, domborműveivel díszítse fel a készülő házat.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
