helyrajzi szám

Blaha Lujza téri szökőkút

Lokál

A Blaha Lujza téri szökőkút lassan, de biztosan pusztult le.

Amikor 1966. szeptember 5-én átadták a Blaha Lujza téri aluljárót, a sajtó úgy ünnepelte, mint a modern Budapest megtestesítőjét. Az aluljáró az egy évvel korábban felrobbantott Nemzeti Színháznak lett valamiféle ellentételezése, nagyjából azzal az üzenettel, hogy az ósdit jövőbe mutató dolgokra kell lecserélni. Viszont arról nem sok szó esett, hogy mi legyen a felszínen, a Nemzeti Színház helyén.

„A Blaha Lujza tér elkészültekor ígéretet tettek az illetékesek: szökőkút is kerül a térre. Erre azonban mind ez ideig nem került sor. A szökőkutat Fekete Dániel, a BUVÁTI munkatársa tervezte, acélból készülő, hal alakú figuráiból hullik majd alá a vízfüggöny” – írta pont egy évvel az aluljáró átadása után, 1967. szeptember 11-én az Esti Hírlap, s a cikkből az is kiderült, hogy a készülő szökőkút vízhozama ugyan másodpercenként 120 liter lesz, de szó sincs pazarlásról, mivel olyan szivattyúkat építenek alá, „amelyek a lehulló vizet visszanyomják, hogy a tényleges vízfogyasztás csak annyi legyen, amennyi elpárolog”. De az olvasók megtudhatták végre azt is, hogy a késedelem oka nem csak e víztakarékos szivattyú megalkotása volt. „Hosszú időt vett igénybe, amíg olyan iparost találtak, aki vállalta a figurák kikalapálását krómacélból, ezután pedig a Műegyetem végzett kísérleteket annak megállapítására, mekkorára kell méretezni a vízvezetéket, a szivattyúkat, és mennyi vizet kell majd forgatni” – írták, hozzátéve, hogy a vizsgálatot befejezték, az „acélhalak” is elkészültek, és a szökőkutat néhány hét múlva átadják. Azonban erre csak 1968. május 1-jén került sor.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.