MN: A Blaha Lujza tér felújítása kapcsán valószínűleg sokan azt képzelték, hogy abból egy klasszikus park lesz, gyeppel, bokrokkal – azután csalódtak, hogy nem így történt. Gondolom, ezt azért nem lehetett megcsinálni, mert ez még mindig egy zsúfolt közlekedési csomópont, rengeteg gyalogossal?
BS: A Blaha forgalmi csomópont, ahol csak a tömegközlekedőkből napi 200 ezren fordulnak meg, és ugye még nem nyitott meg a Corvin Áruház a felújítást követően. Készült egy olyan terv is, amely azokat a területeket alakította zöldfelületté, és azokat is kiemelt kazettákban, amelyek éppen nem esnek a nagy forgalmi csapásokba, így ezeket kevésbé használják. Az előzetes tervek is arról szóltak, hogy maximum azt lehet elérni, hogy ez egy fásított köztér lehet, de senki nem parkot képzelt el ide, pont a gyalogos, kerékpáros, autós és közösségi közlekedési forgalom miatt.
Vannak olyan szabályok is, hogy magasabb épületek közvetlen közelében tűzoltó felvonulási utat kell biztosítani, amit szintén nem lehet figyelmen kívül hagyni a fásításnál. Így jött ki az, hogy mennyi növényt, mennyi zöld felületet, mennyi fát ültethetünk a térre, és nyilván nehéz elmagyarázni az embereknek, hogy az összes ilyen tájépítészeti alkotás sokféle szempont alapján értelmezhető: ha elültetjük a fákat, akkor az is idő, amíg ezek a fák megnőnek. Azt is fontosnak tartom jelezni, miért nem ültetünk eleve nagy fákat: számos nagyon rossz példát tudunk mutatni arra, mennyivel nő meg a kockázata annak, hogy ezek az idősebb fák az első évben elpusztuljanak.
MN: Azt mondták, a Blahán a tér új borítása több helyen is olyan lett, hogy most átereszti a csapadékvizet a fák gyökereihez.
BS: Igen, a téren a sötétebb burkolatú felület egyáltalán nincs vízzáró alépítménnyel ellátva. Ez az úgynevezett szivacsváros koncepció része: ami a Blahán történt, abban nem is a felszín az igazán érdekes számukra, hanem ami a felszín alatt van, ez az úgynevezett szerkezeti talaj, avagy Stockholm-módszerrel való ültetés, ahol a nagy sziklagörgetegek közé mosunk be termőréteget. Ahogy nőnek a gyökérzetek, úgy mocorognak ezek a kövek, és állandóan lazán tartják ezt a közeget. Tehát egyrészt van talajlevegő, másrészt ez egy nagyon jó befogadó közege a nagyobb mennyiségű csapadéknak is, amit aztán a növények fel tudnak venni, és ettől jobban nőnek. Ez is most egy városi kísérlet, amelyben azt nézzük meg, hogy ha így létesítünk tereket, akkor mennyivel tudnak gyorsabban nőni a fák.
MN: De a laikus nem tud kétfajta térkő között különbséget tenni.
BS: A térkőhasználatról szokás pejoratívan beszélni. Különösen az uniós források felhasználásának első ciklusában nagyon sok olyan városközponti tér újult meg, ahol semmi mást nem csináltak, mint hogy az aszfaltot lecserélték térkőre. Közben nincsenek növények, nincs fásítás, stb.
Viszont a térkő segítheti is a fásítást: míg egy aszfaltburkolat teljes mértékben vízzáró, addig egy térkő burkolatnak vannak fugái, azok általában homokfugák, és ha az úgynevezett cementkötésű talajréteget (CKT) nem építik be alá, mert nem kell autókra méretezni és teherbíróvá tenni, akkor alatta is vízáteresztő marad. A növény mindig megkapja azt a vizet, ami egyébként elfolyna a csatornába, és nem tudna hasznosulni ott helyben. Ha viszont a növény fel tudja szívni, akkor párologtatni is fogja, és így csökkenteni tudja a hőséget lokálisan.
A Bardóczi Sándorral készült teljes interjút a főváros zöldítéséről (a hosszú változatot, amelyből ez a blokk részben kimaradt) elolvashatják a Magyar Narancs 2023. augusztus 30-i számában, vagy online előfizetéssel ide kattintva:
