Lakásmaffia-gyanú a III. kerületben

Láb az ajtórésben

Lokál

Hogy tényleg működik-e idősekre utazó szervezett lakásmaffia Óbudán, az hatóságilag egyelőre nem megerősített. A rendőrség nyomoz, az önkormányzat konkrét bejelentésekre vár, mert hallomások alapján nem tud mit tenni. Gyanúra okot adó esetek viszont valóban vannak.

Szörnyű bűz terjengett április végén az óbudai, Vörösvári út 11. szám alatti panelházban: a lakók csak egy idő után jöttek rá, hogy a szag egyedül élő szomszédjuk lakásából árad, akit hetek óta nem láttak. Mivel az idős férfi a csengetésre sem reagált, a helyi ügyeket intéző Ötös számú Lakásszövetkezet elnöke, Tilly László rendőrt hívott. A kiérkező járőrök tűzoltók segítségével törték fel a lakás gondosan bezárt ajtaját – majd odabent rátaláltak a 67 éves férfi testére; három hete lehetett halott.

Az eset kapcsán a bulvárlapok a lakásmaffia újraéledéséről, erőszakos és manipulatív módszereiről írtak. A médiafigyelemhez kellett persze az is, hogy Tilly a történtek után szórólapokat helyezett ki a lakásszövetkezethez tartozó panelek lépcsőházában ezzel a szöveggel: „Figyelem! A környéken jól ismert személyek eltartási szerződés keretében pénzt ajánlanak idős lakóinknak, majd az idős lakók 1-2 héten belül gyanús körülmények között elhaláloznak! Kérjük, vigyázzanak, hogy kivel kötnek ilyen szerződést!”

Az egykor rendőrségi nyomozóként dolgozó Tilly László puritánul berendezett irodájában fogadott minket. Azt már beszélgetésünk elején leszögezte, hogy vonalas jobboldali nézetei távol állnak lapunktól, de a bűnözőkkel szemben folytatott harcban szerinte félre kell tenni az ideológiai ellentéteket. „Nem ez az első eset, a környéken négy-öt idős emberről tudok, aki hasonló jellegű szerződést kötött idegenekkel, aztán gyanús gyorsasággal elhunyt. Bizonyítani persze nem tudom, hogy idegenkezűség történt, nincs nyomozati jogköröm, de minimum furcsák az esetek közötti párhuzamok.”

Barátkoznak

„Már jól ismerem a módszereiket: szórólapokat dobálnak idős lakók postaládájába, azokon eltartási szerződést, korrekt összeget ajánlanak nekik. Az óbudai piacon és a Flórián téri áruházban is vannak tippadóik: tőlük tudják, ki az, aki idős, egyedül él, esetleg keményebben iszik, és sérülékenysége miatt ideális célpont lehet”– mutatott rá a lakásszövetkezeti elnök. Néha közvetlenül hajtanak rá a célszemélyre: az áldozat bizalmába férkőznek, majd jön a puhítás időszaka, amikor előkészítik a terepet a szerződéskötés számára. A végső haszonélvező azonban ilyenkor sem a terepmunkát végző néhány ember, hanem – állította – a mögöttük álló maffiacsoport.

Az említett öt haláleset közül Tilly László csak az otthonában talált idős férfiéról beszélt részletesebben lapunknak. Mint mondta, itt maga is szemtanú volt, látta a holttestet. Sok furcsaságot észlelt, számára a leggyanúsabb a bankszámlakivonat volt, amelyet véletlenül szúrt ki a lépcsőház kukájában. Ez az elhunyt nevére szólt, és igazolta, hogy a férfi a halála előtt 9 millió forintot vett fel egy bankban. A lakásszövetkezet vezetője a papírt nem tudta kérésünkre megmutatni; mint mondta, már korábban átadta az ügy­ben eljáró hatóságoknak.

 
Tilly László
Fotó: Németh Dániel

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.