Magyar Narancs: A maguk akciótervéből úgy tűnik, hogy Budapest legnagyobb szén-dioxid-kibocsátói azok, akik földgázzal fűtenek. Vegyük rá őket, hogy fűtsenek mással?
Ámon Ada: Az emberek a fővárosban elsősorban földgázzal fűtenek, és ez így van az irodaházak többségében is. Országosan is a fűtési energia 60 százalékát a földgáz adja. Nem is azt kell nézni, hogy milyen energiahordozóval állunk szemben, hanem az a fontos, hogy a felhasználás szempontjából hol történik ez a szén-dioxid-kibocsátó tevékenység. Ebből a szempontból a vezető kibocsátók országosan is a háztartások. Ráadásul a városi kibocsátás több mint 60 százaléka valahogy az épületekhez kötődik. Aki a városban mozog, azt is hihetné, hogy a legsúlyosabb szennyezők a gépjárművek. Valóban töretlenül nő az autóflotta az országban, s még hangsúlyosabban a budapesti agglomerációban. Ezzel együtt az autók üzemideje is folyamatosan nő: most 16 éves átlagéletkorral számolhatunk, ami például Németországban elképzelhetetlen. De a személyautók és haszongépjárművek mindezzel együtt is csak 22 százalékkal járulnak hozzá a teljes kibocsátáshoz. A BKV hozzájárulása a városi szén-dioxid-kibocsátáshoz pedig csak 2 százalék! Sajnos, a buszok szennyezése rendre látványosabbnak tűnik, mint egy 25 éves Volvóé, amely előttünk pöfögött biciklizés közben.
MN: Ezek szerint a saját szemünkben mindig más a nagy szennyező, csak mi vagyunk ártatlanok a gázkonvektorunkkal?
Barsi Orsolya: A járműveknek, az autóforgalomnak van más környezeti hatásuk is: a szén-dioxidon túl a károsanyag-kibocsátás, a zaj vagy a területfoglalás, az általuk okozott zsúfoltság. Ezt a percepciót tehát jól magyarázza a járműhasználat számos más hatása.
MN: A háztartások közvetlen fűtési célú kibocsátását vagy a közlekedését egyszerűbb visszavágni?
Ámon Ada: Egyrészt számításba lehet venni, hogy melyiket egyszerűbb csökkenteni, illetve azt, hogy melyik képvisel olyan nagyságrendet, amelyet már érdemes megfogni. A háztartások, magánlakások és az egyéb épületek kibocsátása e téren megkerülhetetlen. Ezért is van az, hogy a legnagyobb költségtétel az épületek energiaigényének drasztikus csökkentése. Ennek része az is, hogy csökkentjük a fűtési igényt jobb szigeteléssel, ez egy erősen low-tech megoldás, egy ismert technológia segítségével. Kevés kockázattal jár, ha ilyen dologra adunk pénzt, mivel jól ismerjük a megtérülését. A másik fontos lépés a városban szükséges villamos energia lehetőleg szén-dioxid-semleges előállítása lenne, mondjuk, napelemek segítségével. Ezt szerintünk sokkal könnyebb végrehajtani, mint azokat a mély beavatkozásokat, amelyeket mondjuk a XII., XVIII. és IV. kerületi családi házakban, a VI. és VII. kerületi gangos bérházakban meg lehet és meg kell csinálni ahhoz, hogy érzékelhetően csökkenjen a városban a kibocsátás. E nélkül ez a város nem lesz fenntartható.
MN: Van egy készen kapott, sok évtizedes, néha évszázados ingatlanállományunk – ezen épületekből sosem lesz okosház, és nem is fogják tudni érvényesíteni azokat a fűtési, épületgépészeti eljárásokat, amelyek egy új modern ház kivitelezésénél már elvárhatók. Maradnak tehát a tűzoltójellegű technológiai beavatkozások, az új nyílászárók beépítése, meg a falak szigetelése?
Ámon Ada: Ez az energetikai átalakítás ilyen méretekben és léptékekben csak akkor elképzelhető, ha komoly, kiszámítható állami támogatás van hozzá. E nélkül a családi házak, társasházak tulajdonosai nem fognak beszállni a kibocsátáscsökkentési programokba, és ez nem is nagyon várható el tőlük. Már csak a szabályozásból adódó bonyolultság és a beruházás koordinálási feladatai miatt sem.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
