„Mit ültök itt? Ez nem mozi” – Szíves kalauz Debrecenben

  • Térey János
  • 2016.01.18 10:30

Lokál

„Ugye, hogy még egy szomorú utcát is öltöztet egy jóvágású villamosvonal?” Térey János írása egy régi fényképről, Debrecenről, villamosokról.

Ildefonso Cerdá, az urbanisztika atyja szerint a városi lét két lényegi funkcióból, a mozgásból és a helyben maradásból tevődik össze. Ennek kereteit tanulmányozzuk most debreceni viszonylatban. Íme, a városom közepe, a városházi kereszteződés. Még nem egészen a szív, nem a szakrális közép, mert az a tágas tér a Nagytemplom előtt. Ez itt az észak–déli meg a kelet–nyugati tengely, a képzeletbeli cardo és a decumanus metszéspontja a barbár Alföldön.

false

 

Fotó: fortepan.hu

 

Főutcánk, a jóakarattal akár nagyvárosiasnak is mondható Piac utca a felvétel idején éppen a „Vöröshadsereg” nevét viseli, ráadásul egybeírva. 1896 szeptemberétől egyvágányú lóvasút indult a képen látható Kossuth utcán a Csokonai Színháztól, amely befordult a Nap utcába, és az Attila téren áthaladva egészen a Dohánybeváltóig járt. Az utca mértani középének táján, a Kandia utca torkolata és a Verestemplom között alakították ki a kitérőt. Teherszállításra is igénybe vették, amit azonban gőzüzemmel bonyolítottak le. 1911-től villamos járt Kossuth utcai síneken, használatban hagyva a kitérőt is: a 4A az Attila térig, és a 4-es a Közvágóhídra. Miután a városrendezők áttörtek egy Méliusz téri háztömböt, a Kossuth–Széchenyi tengely országos főúttá lépett elő. Így aztán az itteni villamost is át kellett helyezni 1962-ben a Szent Annára (már és még Béke útja), hogy elkerülje a főúttal való szintbeni kereszteződést a Méliusz térnél. Bonyolult sorsa volt, de hát debreceni villamos lévén nem csoda.

Ugye, hogy még egy szomorú utcát is öltöztet egy jóvágású villamosvonal? És anélkül, ugye, milyen meztelennek látszik egy belvárosi főút? Debrecen akkor vidéki középhatalom volt a hét vonalával. Harminc motoros és tíz pótkocsi bonyolította a forgalmat a két világháború között. A képünkön látható felsővezeték-rendszer pedig pókhálóként fonja be a debreceni eget. Az 1975. június 23-án utoljára fölszámolt egyvágányú viszonylat éppen a Béke útjai 4-es volt: Megyei Tanács–Vágóhíd, már a neve is szép.

Szájápolás és – nem látni, így föltehetőleg – fogmosás = egészség, hirdeti oldalán a DKV villamosa. A képen látható motorkocsit, harmincadmagával együtt, eredetileg 1911–13 között gyártották Győrben kifejezetten Debrecen számára, csak akkor még teljesen máshogy nézett ki. Ezt a fizimiskát 1950 és 1952 között kapta az a három túlélő villamos, amelyik szerencsére csak megsérült a bombázásban. Korszerű acélvázas szekrénnyel látták el őket, ezáltal közel háromszáz kilóval lettek súlyosabbak. Homlokfalukat átépítették, lekerekítették, továbbá erősen döntött szélvédővel látták el őket. A kocsik öt egyforma szélességű oldalablakkal lettek fölszerelve. A Fortepan 1950 körülre datálja a képet. A kocsi mindenesetre vadonatújnak tűnik. Magányos, nincsen pótkocsija, azok beállítását eleinte csak a vasárnapi meg az ünnepi forgalom tette szükségessé. Átfazonírozva 1967-ig járt ez a három matuzsálem, és szállította egész családomat, éppen akkoriban házasodó szüleimet is. A 21-est ekkor selejtezték, a 2-esből és a 22-esből 329+330-as számmal ikerkocsit építettek.

Két közlekedési rendőr is tüsténkedik a képen, széles bőrszíjukon hangsúlyos pisztolytáska, egyikük főszereplőként a forgalmat irányítja fehér bőrkesztyűben, dobogón állva. Másikuk a háttérben, a villamos előtt posztol, ugyancsak fegyverben. A villamos lépcsőjén egy harmadik tányérsapkás áll, maga a kalauz volna? Nem, mert őt valójában a villamos első ablakában találjuk. Nagyításban látszik, amint éppen jegyet ad valakinek. És jó eséllyel kalauznő, mert kontya is van. A könyöklő tányérsapkás alighanem katona lehet kimenőben (sokféle formaruha volt akkoriban). Egyértelműen beállításról van szó; ennyi egyenruhás egyidejű jelenlétét, és ezt az agilis viselkedést a forgalom akkori sűrűsége aligha indokolta. Mintha a vezető mellől is uniformisban hajolna ki valaki, szovjet fazonú ködvágó sapkában. Az elülső lépcsőn zakó-rövid nadrág kombinációt hordó fiú áll. Átmeneti kor jellegzetes debreceni alakja közvetlenül őmellette a módos parasztnak öltözött, kalapos, bőrcsizmás férfi, vagy a bolt előtti járdáról lelépő rakott szoknyás, fejkendős nő.

A háttérben a Kossuth utca sarka. Balra, a városháza melllett, a Sas utca sarkán még áll a régi Arany Egyszarvú patika később lebontott klasszicista épülete, ma terecske van a helyén mackós szoborral. Mögötte a Pénzügyi Palota kupolája (Bobula János, 1912–14), amely alatt 1944 telén az Ideiglenes Nemzeti Kormány működött, s Nagy Imre volt benne a földművelésügyi miniszter. Nem mellesleg a szatmári (!) békét is pont ezen a szent helyen készítették elő 1711-ben, Komáromi Csipkés György főbíró házában. Előtte meg a színház áll, de az innen nem látszik, úgyhogy arról majd máskor. A háttérben Petz Sámuel neogót Verestemploma nyúlik magasba, égetett debreceni téglából rakva. Ahová a szépséges dóczysta lányok jártak vasárnapi istentiszteletre a háború előtt, a „kálvinista leánynevelés elképesztően szigorú iskolakombinátjá”-ból, „érckoporsó színű, paszpolos köpenyben”, Szabó Magda Abigéljének ősképeként. (Petz, akinek nevét Pecz Samunak is írják, a pesti Nagyvásárcsarnok, a fasori evangélikus és a budai, Szilágyi Dezső téri református templom tervezője is.) Villamosunk kitakarja a Batthyány utca sarkát az Angol Királynő szállodával: itt viszont Ady bulizott kimerítően, nem is szólva a kilencvenes évek színészklubjáról, amelyről az Alföld akkori szerkesztői tudnának mesélni.

Tehát a jobb oldalon elöl áll a gyerekkoromban szürkére, manapság krémszínűre festett palota a cívis korzón. Szomszédja a Gambrinus köz elegáns üzletutcája, U alakú épületkontúrjával, hajdani sörcsarnokával és luxuslakásaival. Itt volt a második világháború alatt az élelmiszerjegyek irodája; később évtizedeken át az Alföld szerkesztősége. További nevezetessége volt az étterem hátsó kerthelyiségeként a Mokka bár, sőt  a Kölcsey Központ 1978-as megnyitásáig a Művész mozi is. A középkor óta ezek a legértékesebb debreceni házhelyek: itt, meg a szomszédban mindig a főbírók, a módos polgárok és a nagykereskedők, a Duskások, Dobozyak, Szikszayak, Várady-Szabók stb. házai álltak, s a szomszédból indult utolsó útjára, Szinán pasához Vígkedvű Mihály, akit maga a pasa gyilkoltatott meg a váradolaszi hídfőnél, így sosem érte el célját.

A mi sarokházunk Kossuth utcai kapuja a Belvárosi Közösségi Házé. Tavaly történetesen itt olvastam föl, és elég sok minden eszembe jutott arról a teremről. Három idő egymáson, mint a flódni rétegei. Egy, amiről csak meséltek nekem. Egy, amit kisfiúként láttam. És egy harmadik, amit kamaszként magam éltem. Jól emlékszem, hogy eredetileg bankpalotának épült? Utánanézek, igen: Első Takarékpénztár, 1911–12, Rimanóczy Kálmán nagyváradi építész terve. A XIX. századi, kétemeletes elődjében lévő vargaszínt 1809-től 1835-ig teátrumnak használták, tehát ekkor jegyezte el magát ez a központi telek a kultúrával.

Zoltai Lajos így ünnepelte: „A debreczeni Első Takarékpénztár háromemeletes fényes, új palotája ez idő szerint Debreczennek legszebb, legnagyobb, tegyük hozzá, legjövedelmezőbb bérpalotája… méltó dísze a százezer lakost számláló, egyetemet váró Debreczennek”. A márványt Gerstenbrein kolozsvári, a gyönyörű vasportálokat Heinicke berlini cége szállította, a fajansz oszlopfők a pécsi Zsolnay-gyár termékei. Normális, közép–európai áruforgalom. Híresek Somogyi Sándor domborművei. Legismertebb földszinti üzlete Kontsek Kornél áruháza volt, a Piac utcai rész első emeletének nagy részét a takarékpénztár foglalta el, a Kossuth utcai épületszárny első szintjét pedig a Polgári Casino.

A sarokrizalitnak valamikor (felvételünk idejében is) mutatós, ballusztrádos fémsisakja volt, ami azonban a hatvanas évek végén, lakástűzben leégett, és hagyták a fenébe, a tetőteret meg beépítették. A Berlinben készült rézportált ugyanekkor verték szét; na azt szerencsére néhány éve méltóképpen restaurálták. Kérjük szépen a sisakot is vissza!

Államosítás után, mint képünkön is láthatjuk, szövet, selyem- és pamutbolt lett Kontsek boltja. Ma pedig ez a Rossmann. A régi pénztártermet Helyőrségi Klubnak hívták a nyolcvanas években, itt volt az érettségi bankettünk. Szokatlan volt nekem az éjszaka, mint amolyan felnőttes közeg. Osztályfőnökünk, Bankós tanár úr hamar hazament, a mi orosztanárnőnk, meg a B-csoport angoltanárnője maradt velünk sokáig. Ha belegondolok, alig voltak idősebbek nálunk négy-öt évvel. Még nem kaptam rá a hajnali hazagyaloglás jó ízére, és nagyon élveztem. De azt a bankettet a Piac utcai kapu mögé képzeljük.

Ahol a fényképen nyitva van az ablak, ott egy szellős klubhelyiség van. Mintha ugyanott működött volna az Alföld Stúdió? Valószínűbb, hogy az is a Gambrinus közi  szerkesztőségben. De mintha hagytam volna abban a klubban valami kéziratot a nyolcvanas években. Ami természetesen sohasem jelent meg.

Legfontosabb számomra mégis a kaszinó Kossuth utcai kapu fölött. A Polgári Casinóból lett az Építők Megyei Kultúrotthona, majd az IPK, vagyis az Ifjúságpolitikai Klub: ízlelgessük e kifejezés rémes marxista zamatát. Ugyanaz a nagyterem, ahol az ötvenes évek zenés-táncos mulatságait, és kisfúkorom legemlékezetesebb farsangi jelmezbálját rendezték. Meg az összes gimnáziumi november 7-i ünnepségeket. (Vagy azokat inkább a Víg, netán a Meteor moziban?) A bálon páncélos lovagnak öltöztem, anyukám készítette a jelmezemet. Úgy festhettem, mint az Állami Biztosító emblematikus figurája a gyufaskatulyákon, maradt is róla fénykép.

És nem utolsó sorban itt zajlott az 1988. őszi Sexepil-koncert. A dülöngélő Hegyi „Hill” Zoltán így fordult jobbára üldögélő közönségéhez:

„Mi van, mit ültök itt? Ez nem mozi. Álljatok föl, jó? Ha már így bebasztam, legalább ti megmozdulhatnátok. Na gyerünk. Álljatok föl. Addig nem folytatjuk a koncertet, világos?”

Kocsis Tamás és László Viktor keze elkalandozott a húrokon, témázgattak, látszólag szórakozottan, valójában célzatosan. Kivártak. Nem lehetett eldönteni, ez már a koncert intrója, vagy még a beállás. Valójában az Éhség című instrumentális felvétel negyedórás változatához volt szerencsénk. Ezt az éhséget komolyan kellett venni, mert a copfot és west coast csizmát viselő László nemsokára már afelől érdeklődött a színpadról, hol lehet itt egy jó tatár beefsteaket kapni. És tényleg csak akkor folytatták, amikor legalább kéttucatnyian ott csoportosultak, sőt ugráltak vagy vonaglottak a színpad előtt. Egy év múlva, már az új fölállást nézve a legendás Almássy téri Szabadidő Központban, átélhettem ugyanezt az élményt. Ott ugyanis már Mick Ness szólította föl aktivitásra az első sorok népét a Sexepil frontembereként. Ő viszont meztelenre is vetkőzött kérése nyomatékosításaként. Én mindkét esetben szurkoltam a Sexepil áttörésének, de mondhatni, a magyar tömegízléstől nagyon távol esett a repertoárjuk. Mint évekkel később kiderült, Poós Zoltán is jelen volt aznap este az IPK-ban, akivel még nem ismertük egymást. Remélem, legalább ő bemozdult Hegyi fölszólítására.


Gyerünk, észak vagy kelet

Gyerünk, már kész van a lelet

Gyerünk, az élet már halott

Gyerünk, ugorjunk nagyot

Köszönet a fotóért a Fortepan archívumnak, a DKV-infókért a villamosok.hu oldalnak. Fölhasználtam továbbá dr. Szűcs Ernő Zoltán szerkesztő munkáját: A debreceni kötöttpályás közlekedés 120 éve (1884–2004. Debrecen, 2004).

Neked ajánljuk

"Orbán rendszere radikálisan ellenségelvű és megosztó"

  • Farkas Zsolt

"Az orbánizmus lényege az orbánizmus: vagy Orbán Viktor és jogállampárti magánhadserege, a Fidesz katonája vagy, zsoldosa, önkéntese, fanatikusa, szolgálója, kliense, rajongója (mintegy 2,5 millió szavazó Mo.-n), vagy ellensége, ellenzője, kritikusa, utálója, megvetője, vádlója vagy (legalább dupla annyi szavazóképes ember Mo.-n)."