Hazai specialitás: fúrótoronyból kilátó - „Nem cserélnénk semmire”

Lokál

Negyven-ötven évvel ezelőtt bravúrosan ötvözték a látványturizmust az ipartörténettel. A használaton kívüli olajkútfúró tornyokat felvitték a hegyre.

A Sás-tó hazánk legmagasabban fekvő tava (507 m), Gyöngyös fölött van, Mátrafüredtől pár kilométerre. Az 1960-as években nyilvánították üdülőövezetté, inkább séta- és játszótér, mint kemény túracélpont. A szebb napokon csónakbérlés van itt, nyári bobpálya, szabadtéri színpad és grillbüfé, de most legfeljebb tíz méter a látótávolság, amikor óriás, sárga vasszerkezet bukkan elő a semmiből, és tűnik el a magasban: egy olajkút fúrótornya! Az 1973-ban felállított szerkezetet azért szállították ide és szerelték össze, hogy kilátó legyen. A képzeletbeli fúró köré csigalépcsőt építettek, s négy teraszt is kialakítottak, különben a lépcsőzést csak a 258. lépcsőfoknál, 53 méter magasan lehetne abbahagyni.

A határ a csillagos ég

A határ a csillagos ég

Fotó: A szerző felvétele

 

„Még a nyolcvanas években festették át – mondja Eperjesi Aranka, aki hosszú évekig volt a gondnoka a kilátónak. – Az állami kamionos vállalat támogatta a munkát, és csak annyit kértek, hogy a cég színét, ezt a sárgát használhassák. Szerintem nem volt rossz ötlet, mert ha zöldre vagy barnára festik, akkor az erdő színeibe, ha meg kékre, akkor az égboltéba olvadna bele. Így legalább feltűnő, tiszta időben messziről látni” – teszi hozzá, de azt meg nem tudná mondani, hogy kinek az ötlete volt, hogy idehozzák ezt a monstrumot. „Talán a minisztérium?” De bárki is találta ki, nem az övé az elsőség! Az első fúrótorony-kilátót a sás-tóinál nyolc évvel korábban állították fel – 130 kilométerrel arrébb.

 

Olajkép

Valaha annyi olajat termeltek Magyarországon, hogy az bőven fedezte a hazai szükségleteket (Bővebben: Fúrópróba , Magyar Narancs, 2009. január 8.), de a „fekete aranykor” az 1970-es években véget ért, ráadásul a fúrótornyok, a technikai fejlesztésnek hála, már a hatvanas évek elején ócskavastelepre kerültek.

A legrégebbit, az 1935-ös – Ganz gyártotta – R–1 jelű tornyot a zalaegerszegi Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban (bővebben: Templomtoronyból a fúrótoronyba, Magyar Narancs, 2008. október 30.) állították fel. S egy majdnem ugyanilyet a Velencei-tó fölé magasodó Bence-hegyen 1965. november 7-én – kilátónak. A sás-tóival ellentétben erre nem lehetett felmászni a tetejéig, de azért „félúton is” is elég szép panoráma tárult a bátrak elé.

„A hatvanas években kezdődött a Velencei-tó környékének turisztikai felfuttatása, ennek jegyében szerettek volna kilátót a Bence-hegyre. Sajnos azt nem sikerült kiderítenem, hogy ki találta ki, hogy épp egy fúrótorony lenne a célra a legalkalmasabb” – mondja Salacz Nóra, aki merő lelkesedésből kezdett kutatni a torony után, s az ötvenedik évfordulóra egy kiállítást is rendezett a történetéről, amit nemcsak Velencén, de a Sás-tónál is meg lehetett nézni. „Annyit azért megtudtam, hogy Gonda István, a székesfehérvári járási tanács elnöke vitette a Bence-hegyre a tornyot. A lányával sikerült is beszélnem, aki gyerek volt akkor. Emma azt mondta, hogy a rádió annak idején készített az édesapjával egy riportot, ahol ő a »kerek szappan, kocka szappan vitához« hasonlította a helyzetet. Azt mondta, hogy »a lényeg a szappan«, vagyis teljesen mindegy, hogy honnan származik, mi volt az eredeti funkciója az új kilátónak.”

„Bárhol jártam a világban, nem láttam kilátótoronynak használt fúrótornyot, ez valószínűleg magyar specialitás – mondja Tóth János, a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum igazgatója, aki szintén tanácstalan az eredetet illetően. – Az 1950-es évek második felében zajlott a magyar kőolajipar s ezen belül is a fúrókészülékek korszerűsítése. A régi berendezések egy részét kiselejtezték, leállították, valószínűleg ekkor találhatta ki valaki, hogyan lehetne a szerkezetet hasznosítani”.

Gondolhatnánk, hogy egy fúrótorony lebontása, szállítása, felállítása roppant időigényes, és hatalmas költségekkel jár, de nem így van, s még kevésbé volt így a hatvanas években. „Nagyon egyszerűen szét lehet szerelni, négy-öt nap alatt pedig fel lehet állítani” – mondja Tóth János, hozzátéve, hogy a szétbontott, mintegy 60 tonnás szerkezet szállítása sem túlságosan bonyolult. Kell hozzá néhány hosszú platós teherautó, ez pedig a hatvanas években – például „patronáló” honvédségi segítséggel – sokkal egyszerűbb megoldás volt, mint terveztetni és legyártatni egy új kilátót.

A Bence-hegyi kilátó

A Bence-hegyi kilátó

 

„A Bence-hegyi több mint húsz évig állt, azután zárták le és nyilvánították életveszélyessé, hogy egy német turista lezuhant róla és meghalt. Az volt a baj, hogy a karbantartásával nem törődött senki, egyre rosszabb állapotba került. Az acélszerkezetnek nem volt baja, az 500 évig is kibírja, viszont a fából készült lépcsők elkorhadtak, a végén már csak minden második volt meg” – mondja Salacz Nóra. Mivel a rendszerváltás előtt szó sem lehetett arról, hogy például lelkes civilek gondjaira bízzák a különben igen népszerű tornyot, 1988-ban inkább úgy döntöttek az illetékesek, hogy lebontják. „Nagyon szomorúak voltunk” – emlékszik vissza a velencei kutató, aki szerint nem került volna nagyon sokba a felújítás.

Amikor a tornyot felrobbantották, az eseményről a helyi sajtó mellett a Honvédelmi Miniszté­rium lapja, a Néphadsereg is beszámolt 1988. december 10-i számában. Az SZ. B. aláírással jegyzett riport olyan, mint egy hősköltemény. „A gyapjú fejvédőben és páncélsisakban dolgozó műsza­kiak szinte alig vettek tudomást a farkasordító hidegről, pedig két napja, amikor felvonultak az akcióhoz, még a viharos szél is nehezítette helyzetüket. Most is szótlanul tették a dolgukat. (…) A nagy csendben először csak hatalmas villanást láttunk, a torony megingott a tizenhárom kilogrammnyi robbanóanyag erejétől, s mire a robbanás hangja hozzánk ért, a hatvantonnás monstrum irdatlan robajjal elfeküdt a domboldalon – hajszálpontosan oda, ahová Hoffmann hadnagy kijelölte.”

„A helyiek közül sokan emlékeznek még, és úgy vettem észre, ma már mindenki szeretettel gondol vissza rá. Legalábbis ezt bizonyítja a lelkesedés, amit a kutatásaim során tapasztaltam, és a tavalyi kiállítás sikere is” – mondja Salacz Nóra. Szerencsére a velenceiek nem maradnak sokáig kilátó nélkül, hamarosan újat építenek a Bence-hegyre, persze most már nem fúrótoronyból…

 

Toronysereg

Persze nemcsak Mátrafüreden találunk multifunkcionális fúrótornyot, Nagykanizsára is jutott egy, amelyet jövőre újítanak fel, s vannak továbbiak is országszerte, bár azokra legfeljebb a szerelők mászhatnak fel. „A túlélés másik lehetősége az volt idehaza, hogy URH-átjátszótoronyként hasznosították őket. Kiskunlacháza és Tiszaalpár között, illetve a Kissomlyón áll két, ma már használaton kívüli torony, Bázakerettyén viszont ma is működik, mobilcégek bérlik. De amióta már nem olyan nagyok az antennák, mi is bérbe adjuk különböző rádióknak a múzeumi tornyunkat” – mondja Tóth János.

A mátrafüredi tornyot (ami szintén átjátszótorony is) soha nem használták az olajbányászatban. „Olyan berendezést rendeltek Romániából, amit csak nagyon lassan lehetett összeszerelni, ez pedig nem felelt meg az akkori igényeknek – mondja Tóth János. – Ploiesti-ből érkezett Algyőre 1964-ben, de sohasem használták. Ám erről nem a románok tehettek, hanem azok, akik megrendelték. Végül konzerválták a berendezést, és kilenc éven át, egészen 1973-ig volt raktárban. Akkor találta ki valaki, hogy vigyék a Sástóhoz.”

Bejárat

Bejárat

Fotó: A szerző felvétele

 

Noha a Wikipédián azt írják, hogy a román torony „üzemképtelen” volt, s ezért szállították a Mátrába, a kilátó honlapján (sasto.hu) pedig arról olvasni, hogy az algyői fiaskót az okozta, hogy a torony „nem felelt meg a magyar szabványnak”, Tóth János szerint szó sincs erről. „Ahogy Romániában, Magyarországon és mindenhol Európában, ahol volt olajipar, amerikai szabvány szerinti berendezéseket használtak, vagyis nem volt külön magyar olajipari szabvány és külön román. Annyi történt, hogy a megrendelés után rájöttek, hogy korszerűbb berendezés kell.”

Azt persze senki nem gondolhatta akkoriban, hogy a felesleges szerkezet évtizedekkel később nem a hanyag anyagbeszerzés, hanem egy távoli kirándulóhely jelképévé változik. „Az itteni közösség számára nagyon fontos ez a kilátó, nagyon sok rendezvényt tartunk itt. Talán augusztus 20-a a legcsodálatosabb, akkor éjfélig nyitva vagyunk, nézzük a környező települések tűzijátékait, és az olyan, mintha egy léghajóban állnánk – lelkesedik Eperjesi Aranka, hozzátéve, hogy az építmény kifogástalan állapotban van. – Amikor tavalyelőtt újjáépítették a Sás-tó környékét, szinte hozzá se kellett nyúlni a kilátóhoz. Az persze jót tett neki, hogy új díszkivilágítást kapott, tiszta időben még Jászberényből és Hatvanból is látni lehet. Szóval, ez a mi világítótornyunk, nem cserélnénk el semmire!”

Neked ajánljuk