A beharangozók megemlítették, hogy Budapest legnagyobb piaca 5900 négyzetméteres lesz 51 üzlethelyiséggel, amelyhez még a 3200 négyzetméteres nagybani piac is csatlakozik.
A 17 millió forintos beruházással épült vásárcsarnok megnyitójára kis csúszással, 1961. december 15-én került sor, az Esti Hírlap első napi tudósításából kiderül, hogy az őstermelők és a kofák addig semmit nem adhattak el, amíg nem jelentkeztek a Húsvizsgáló Állomás kirendeltségénél. Ám ennél is fontosabb volt, hogy az új piacon – elsőként az országban – megváltozott az árusok aránya. „Ahogy a megnyitásra érkezett szakemberek mondják, az is hozzátartozik a korszerűséghez, hogy már a szocialista szektor uralja túlnyomórészt az új csarnokot: nyolc KÖZÉRT-üzlet, kilenc földműves-szövetkezeti, négy termelőszövetkezeti, egy háztartási bolt (…) foglalja el a földszintet, s csak 26 magánkereskedő árusít” – írta a cikk szerzője.
Az új piac központi épületét Kéri Gyula, a Buváti építésze tervezte, a szakma lelkesen fogadta, ám bizonyos aggályok a „szocialista szektor” túlereje ellenére is akadtak. „Már-már nem is építészeti, hanem inkább program- és funkcióbeli, tehát lényegében társadalmi, társadalompolitikai jellegű kérdés: kell-e, szabad-e a szocialista társadalom építésének mai, már előrehaladottabb fokán, a legalább 40 évi időtartamra szolgáló masszív épületben piacot felépíteni?” – tette fel a kérdést Budai Aurél a Magyar Építőművészet című folyóirat 1962/5. számában, ám végül arra a következtetésre jutott, hogy a piactér „megkapó”, az „ókori agórák hangulatát idézi”, ugyanakkor a „legkorszerűbb szerkesztési elvek” érvényesülnek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
