Csánk Elemér építész műve a Kútvölgyi úti épületkomplexumról 1938-ban született, ekkor a munkálatok is megkezdődtek, ám az átadást a háború miatt többször el kellett halasztani. A 267 ágyas gyógyintézet felavatására 1943 karácsonya előtt került sor, és a napilapok egytől egyig Európa legkorszerűbb kórházaként emlegették. A korszak építészeti folyóirata, a Tér és Forma sem fukarkodott a dicsérő szavakkal. „Külsejét sima, nyugodt vonalak uralják. A tervező szemmel láthatóan törekedett arra, hogy egyedüli díszítőeleme az arányok helyes megválasztása legyen” – írta Barna József, azt is hozzátéve, hogy a bejárat fölé azonban valódi díszítőelem került, Metky Ödön szobrászművész mozaikja, amely „a családi élet szépségét és az orvosi hivatás magasztosságát hirdeti” – nemcsak a csoportképpel, amelynek közepén Jézusra emlékeztető alak áll, hanem feliratokkal is: „Az ifjúság egészsége a nemzet jobb jövőjének záloga” vagy „Nem vagyunk az élet urai, de a romlással harcba szállunk”.
Valami hasonlót képzelhettek az 1949-ben hatalomra került kommunisták is, persze csak elvi alapon. A következő évtizedekben a „nemzet jövőjének záloga” a pártelitre és a „híres emberekre” korlátozódott a hivatalosan Központi Állami Kórháznak nevezett, ám csak Kútvölgyiként emlegetett létesítményben. „Kossuth-díja és anélkül is tekintélyes írói rangja szerint joga volt igénybe venni e gyógyintézet kitűnő orvosi ellátását. Ám hiába került oda, minden alkalommal megszökött: egyszer köntösben, pizsamában és papucsban taxizott haza” – írták Tersánszky Józsi Jenőről, aki azon kevesek közé tartozott, akiket kifejezetten idegesített a megkülönböztetett bánásmód.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
