Pokorni Zoltán: mégsem lesz első világháborús emlékmű a turulszobor

  • narancs.hu
  • 2021. február 1.

Lokál

Nem tartja helyesnek, hogy a szobrot lerombolják, de nem tartja a legjobb megoldásnak az átnevezést sem.

Már az idén elkészülhet a XII. kerületben az új második világháborús emlékmű, az arra kiírt pályázat a hónap közepén zárul. Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) hegyvidéki polgármester várhatóan megfontolásra javasolja majd, hogy a 2005-ben ugyancsak ebből a célból állíttatott kerületi Turul-szobrot mégse minősítsék át első világháborús emlékművé, hanem legyen ott egy tájékoztató tábla a szimbólumról és történetéről. – írja az MTI.

Pokorni Zoltán egy hétfői háttérbeszélgetésen a napokban megjelent, édesapjáról szóló cikkre és egy, a Turul-szoborral kapcsolatban készült dokumentumfilm megállapításaira reagált. Közölte: a kialakult helyzet miatt azt fontolgatja, hogy beterjeszt a képviselő-testület elé egy módosítást, hogy a második világháború katonai és polgári áldozatai emlékére állíttatott, nagy vitát kiváltó Turul-szobrot ne nevezzék át az első világháború áldozatainak emlékművévé.

"Álljon ez a szobor így magában, ne bontsuk el, ne olvasszuk be (...), de tegyünk mellé egy nagyon részletes útmutatót, hogy minek a szimbóluma és minek a története" – fogalmazott.

Pokorni Zoltán a 444.hu oldalon megjelent, A gyilkosok emlékműve című dokumentumfilmről szólva azt mondta: a hegyvidéki zsidók meggyilkolása történetének feltárása fontos, de a rendező ahelyett, hogy egy megrázóan fontos témát tárgyaló filmet készített volna, "aktuálpolitikai furkósbotot" faragott az ügyből. Összekeveri az idősíkokat, a 2005 környéki és a mai vitákat, a nyilas tömeggyilkosságok feldolgozása után kialakult helyzetet, egyenlőségjelet tesz a Turul megmaradása mellett ma érvelők és a nyilasok, illetve a nyilasokat védelmezők között – vélekedett.

A 444.hu emlékeztet, hogy 2020 januárban a Maros utcai megemlékezésen azt mondta, polgármesterként az a dolga, hogy rendbe tegye ezt az ügyet. Azután beszélt erről, hogy a Mozgó Világ cikke alapján kiderült: nagyapja, Pokorni József a tömeggyilkosságok elkövetői között volt, pedig a neve még a szobor talapzatán is szerepelt, mint háborús áldozat. Amikor viszont 2020 nyarán a XII. kerületi képviselőtestület arról szavazott, hogy mi legyen a szobor sorsa, Pokorni közölte: ő nem tudja objektíven megítélni ezt a kérdést, ezért nem fog szavazni.

Pokorni Zoltán most úgy nyilatkozott: a hegyvidéki önkormányzat "nem a legjobb szimbólumot", egy első világháborús katonasír turulmotívumát választotta nem kellően végiggondolva, hiszen a Hegyvidéken a második világháborúban meghaltak nagyobb része civil, a meggyilkoltak jelentős része zsidó volt. Így "ellentmondásos, már-már kegyeletsértő a Turul használata" - mondta a polgármester, hangsúlyozva: az biztos, hogy az önkormányzat kiindulópontja nem az volt, hogy emléket állítson a nyilasoknak.

 A polgármester néhány pontban felsorolta a film általa vélt pontatlanságait, tévedéseit, és a többi között rámutatott: nem igaz, hogy bár megígérte, mégsem vették le a szobor talapzatáról a zsidók ellen bizonyíthatóan gyilkosságot elkövetők, köztük a nagyapja nevét. Közölte: nagyapja nevét már tavaly januárban, másik három nevet szeptemberben távolítottak el az utasítására.

Pokorni szerint hamis az az állítás, hogy a szobor állításakor ismert volt minden, ami a Hegyvidéken történt, az, hogy mennyi szörnyűséget követtek el a kerületben a nyilas hatalomátvétel után, és ennek tudatában avatták fel a szobrot, indoklása szerint a kutató történészek is azt mondják, hogy a történet szörnyű részletei csak 2010 után, nagyrészt pedig 2016-ot követően kezdtek tisztázódni.

Azt mondta, neves történészeket kért fel a szobor ügyének rendezése érdekében, az ő szakmai tanulmányuk alapján új szobor elkészítésére írtak ki pályázatot. Döntöttek arról, hogy máshol állítják fel a második világháborús emlékművet, és erre 50 millió forintot különítettek el. Továbbá a képviselő-testület tavaly nyáron döntött arról is, hogy a régi szobrot átminősítik első világháborús emlékművé.

Pokorni Zoltán elmondta, nem tartja helyesnek, hogy a szobrot lerombolják, de nem tartja a legjobb megoldásnak az átnevezést sem. Szerinte a film hazugságot erősít, ugyanakkor mégis felhívja egy igazságra is a figyelmet: arra, hogy a történteket nem elrejteni kell, hanem be kell mutatni. Az előbbi két megoldás eldugja csak a problémát, és nem mutatja be ezért is gondolkodik a már említett módosítás benyújtásáról. – nyilatkozta.

A polgármester szerint legitim az az álláspont is, hogy "nem szabad gyilkosoknak adni" a jelképet, sokkal több van benne, mélyebb és időben távolabbi, és "talán megtisztítható, kimenthető ebből a sáros örvényből". Még akkor is, ha ezen álláspont híve között vannak neonácik is, de az az állítás, hogy mindenki, aki a Turult védi, az fasiszta és a gyilkosok pártján van, túlzó és igaztalan álláspont - mondta Pokorni Zoltán, hangsúlyozva: a dolguk arra törekedni, hogy miként lehet e két szélsőség között "kihűteni" ezt a vitát.

Elképzelése szerint a Turul-szobor melletti tájékoztató leírhatná a történetet a millenniumtól kezdődően, a Turul Szövetségen, a nyilasokon, az elhallgatott 1950-es éveken, a kerületi önkormányzat "nagyon szerencsétlen" emlékműállításán, a kerületnek a fővárossal folytatott vitáján át a mai napig.

"Abból kellene kitörni, hogy vagy nyilas vagy, vagy hazaáruló, és a Turul vagy ártatlan, vagy gyilkos" - fogalmazott Pokorni Zoltán, hangsúlyozva, hogy a Turul összetett jelkép. 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.