Lokál

"Igyekezz, könyvem, találj jó kiadóra, különben a konyhában végzik lapjaid: sózott hal takarója leszel, netán cucullus tömjénnek, borsnak." Martialis római költő sorait csak közvetve idézem arcpirító fordításomban, eredetileg a zacskó-, tasak- és szatyorgyűjtés német világnagysága, Heinz Schmidt-Bachem hivatkozik e sorokra csomagolástörténeti alapvetésében, rámutatva, hogy a latin kifejezés, amely kámzsát, csuklyát jelent amúgy, az adott összefüggésben csak a papír(usz)lapból csavart zacskóra utalhat. Ez volna tehát az egyik első írásos nyoma a zacskó - esetünkben inkább a stanicli - létezésének. A papírtölcsér ma már a sültgesztenye-árusításból is kikopni látszik, és hovatovább a műanyag reklámszatyor is utóvédharcát vívja a környezetvédelemmel és a szépérzékkel szemben, miután színes, ötletes, olykor kifejezetten szemrevaló példányait háttérbe szorították az egyszerű, csíkozott, instant szakadó változatok.

Kovács István 125 kiló cukrot tart otthonában, 5 grammos kiszerelésben. Ráadásul ő a balatonakarattyai székhelyű Hunniai Cukorzacskó-gyűjtők Társaságának, a HUNCUT-nak az alapító elnöke. A dolog hátterében természetesen megszállott gyűjtőszenvedély áll.

Csomagtartó föl, mélyen belenézek a kocsi sötétjébe, aztán körbe a tájon, és bosszúsan mondom: ide gumicsizma kellett volna. Körülöttem sár mindenütt, és a keréknyomokban született kisebb tavacskák mentén az irány fölfelé lesz.

Igenis, létezik magyar narancs - csábított ki bennünket budaörsi üvegházai közé. A látvány kétségkívül lenyűgöző: két lombját vesztett fa narancssárga gyümölcsöktől roskadozik a téli kora délutáni szürkeségben. Ráadásul megtudjuk, miért van mindig krumpli a jó kertész zsebében.

Már most elmondható, hogy 1982 óta a legkeményebb telet éli át az északi félteke - de hol van még a vége!

Ha a felsőház igent mond rá, a jövőben Hollandiában is tilos lesz az önkényes házfoglalás. A konzervatív pártok által támogatott törvényjavaslat szerint ez a tevékenység akkor sem tolerálható, ha az ingatlan több mint egy éve lakatlanul áll. A házfoglalás bűncselekmény lenne, amiért akár egy évet is kaphat a kráker, vagyis a házfoglaló.

Pimasz ebek, felelőtlen állattartók, radikális állatvédők - a gyepmester a nap végén mégis nyugodtan alszik. Előretörnek-e a reformsintérek?

A Király utcai társbérletet hárman lakják. Eszter (29) és Anna (26) bölcsész, Zsófi (23) orvostanhallgató. Bár egyiküknek sem ez a fő foglalkozása, a nappaliban zsidó kultúrházat üzemeltetnek: ez az amerikai mintára létrehozott Moishe vagy Mózes Ház, mely egyszerre privát társbérlet és közösségi ház, de a nagyszoba zsinagógává is alakítható. Bálint Annával beszélgettünk.

Borbála, a védőszent névnapja alkalmából szakestélyt rendezett a hazai bányászszakma. A Narancs újságírója meghívást kapott a zártkörű ceremóniára.

Legközelebb 2012-ben jön el a világvége - ez a dátum végre tuti tipp: már majd' mind láttuk a moziverziót.

A debreceni MODEM-ben október 15-én gyűltek össze a reklámbloggerek, hogy kivesézzék a hazai piacon ténykedő kreatívok tevékenységét, egymás köldökére bökjenek vagy csak egyszerűen elszórakoztassák magukat. Ahogy mondták, másfeledik alkalommal, ugyanis két évvel ezelőtt, amikor az elsőt megrendezték, még olyan kevesen foglalkoztak ilyesmivel, hogy egyszerűen nem akadt elég előadó.

Nagyközségi vegyesbolt valahol Magyarországon, a hatvanas években. Hetente egyszer - szerdán - érkezik felvágott. Két rúd, egy párizsi és egy veronai. Utóbbi tán nem annyira ismerős ma már, mondjuk úgy, az "olasz" elődje - lehetett tán valami szabvány, s amikor lemondtak valamelyik fontosabb összetevőről, akkor lett a veronézerből olasz. A boltban nem volt hűtőszekrény, ezekhez nem is kellett, egy sajtbura alatt tartotta őket a szatócs - jóformán meg sem melegedtek, "szétkapkodták" tíz-húsz dekánként a népek mind a két rudat. Nem azért, mert ezek "békebeliek" voltak, tehát különösebb minőséget képviseltek volna. Dehogy. A faluban évente egyszer a szegényebbek is vágtak disznót, és nagyon is értettek a feldolgozásához, átvágni aligha lehetett őket. Pontosabban más természetű volt az átvágás, az illúziót vásárolták hetente egyszer - némi "városiasságot". Fogyasztási szokást. Valami urizálást.

Ilyenkor, ősz derekán nehéz megítélni, mekkora fürdőélet zajlik a szezonban Sóstón, vagyis Sóstófürdőn (a még tovább pontosított helymegjelölés szerint Sóstógyógyfürdőn). A régi víztorony köré rendezett kis téren és környékén, a Pazár István által tervezett, 1910-es években épült, kétségkívül fürdő-hangulatot sugárzó egykori kisvasútállomás, fürdőház és a nagyvonalú, elegánsan impozáns Krúdy Szálló közötti sétányokon csak ritkásan bukkannak föl hétvégi látogatók az utolsó napfényes, kabát nélküli őszi délelőttön. Az idén 30 éves, megyei illetékességű múzeumfaluig még gyalogolni kell pár száz métert a 8-as busztól, a fogadóépületben az alapító Erdész Sándorra emlékező tárlók: munka- és leckekönyv, publikációk.

Népszerű, bár a szűkkeblű "hivatalos" tudomány által nem igazán ünnepelt módszer a lúgosítás, illetve az erre alapuló diéta. Akár még használhat is, bár nem feltétlenül használói eredeti intenciója szerint.