Huszonöt évvel később már több mint ötvenezren. Az állandó járványveszély és az egyre szigorúbb hatósági előírások miatt az újpesti közgyűlés 1908-ban döntött az új vágóhíd megépítése mellett, a tervezést Hegedűs Árminra és Böhm Henrikre bízták, a kivitelezési munkát pedig Schreiber Gyulára; ők hárman voltak azok, akik 1900-ban az újpesti városházával egyszer már lenyűgözték az ott élőket.
A vágóhídi épületegyüttes nem arathatott ekkora közönségsikert. Elsősorban a kapu kialakításából sejthető, hogy az építészek a praktikus megoldások mellett törekedtek az eredetiségre is. De bármennyire is nagyvonalú a háromnyílásos, boltíves, tégladíszes bejárat, a hangsúly nem ezen volt, hiszen mögötte ipari létesítmény terült el. Rozics Jenő kassai főszámvevő 1913-ban kifejezetten a létesítmény tanulmányozása végett utazott Újpestre, s tapasztalatairól a kassai Felsőmagyarország című lapban számolt be. „A marha- és sertésvágóhíd két paralel épületből áll, melyre merőlegesen fekszik a hűtő helyiség. Ez utóbbi mindkét vágóhelyiségből fedett helyen közelíthető meg. Ezen épületcsoporttól oldalt fekszik a lóvágóhíd s kissé odébb a kényszervágó. A vágóhídi épületek csarnokszerűen vannak kiképezve. A marhavágó 10 állással, a sertésvágóhíd 2 szúró és 2 forrázóval. Az egész vágóhíd magas pályával van ellátva, mely az előbb említett fedett, összekötő helyiségen át közlekedik a hűtő csarnokkal” – írta a főszámvevő, külön is kiemelve az újítást, hogy a sertésvágóhídon bérvágórendszer is működik. „Amely abból áll, hogy a szúrást és kopasztást a vágóhíd által alkalmazott, állandó emberek gyakorolják, s csakis a sertés további feldolgozása képezi a tulajdonos feladatát.”
Ezzel együtt a vágóhíd az akkori csúcstechnológiát is megtestesítette, és vélhetően a szagokra sem volt panasz a környéken. Közvetett bizonyíték erre, hogy az illetékesek 1922-ben a vágóhíd tőszomszédságában építették fel a Megyeri úti stadiont. De a magas színvonalra utal az is, hogy 1935-ben, a Pestkörnyéki Ipartestületek Szövetsége azzal fordult a miniszterhez, hogy a vágóhidat minősítse exportvágóhídnak, ne csak Budapestről bonyolíthassák a németországi sertésexportot. Ugyancsak a modernizációt jelképezte, hogy 1936-tól egy magyar találmány, az elektromos tagló használatát vezették be. „A gép szerkezete hasonló az amerikai villamosszékhez. A kettő között az az ellentét, hogy míg a villamosszéknél az áramot huzamosabb ideig futtatják keresztül az elítélt testén és kivárják, míg a halál megállapítható, addig az állatoknál a villamos áramot csupán elkábításra használják” – nyilatkozta a Kis Ujságnak Gömöry igazgató, aki egy év múlva már tatarozásról és az elektromos hűtőház üzembe helyezéséről is beszámolhatott.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
