Karácsonykor lesz 101 éve, hogy 65 éves korában elhunyt Weiss Manfréd gyáriparos-vállalkozó, akit nem ok nélkül neveznek, a 19. század végén még önálló falu, Csepel felvirágoztatójának. Ekkor a csepeli Weiss Manfréd Művek már évtizedek óta az ország legjelentősebb nehézipari cégének számított. „Mindenkor nagy veszteség lett volna egy ilyen hatalmas alkotó elmének, alkotó akaratnak távozása, de százszoros súllyal érzi az egész magyarság ma, amikor éppen a Weiss Manfrédokra van szükség, hogy az ország a trianoni béke szörnyű csonkításából magához térjen” – mondta Weiss sírjánál Fenyő Miksa, a Gyáriparosok Országos Szövetsége (GYOSZ) nevében az 1922. december 28-i temetésen, amelyen több mint hatezren vettek részt, miközben a munka az összes budapesti gyárban fél óráig szünetelt.
De a gyászbeszéd szónoka nem azért került a történelemkönyvekbe, mert fontos pozíciója volt a GYOSZ-nál. Fenyő Miksa 1908-ban húzta be magát a halhatatlanok közé azzal, hogy alapítója volt egy kis példányszámú irodalmi folyóiratnak, amely csak vitte a pénzt. Ám szinte bizonyos, ha akkor nem jelenik meg a Nyugat, ma egészen másként tekintenénk a 20. század első felének magyar irodalmára. Beck Ö. Fülöp ugyan szobrászművész volt, mégsem jelenhetett meg a folyóirat egyetlen lapszáma sem az ő műve nélkül. Ez a mű Beck 1907-ben készült Mikes Kelemen emlékérmének grafikus ábrázolása volt, s az 1941-ig megjelenő Nyugat összes címlapján ott díszelgett – a „száműzött irodalom” megtestesítőjeként.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
