Rainer Werner Fassbinder 35 éves volt, amikor 1980-ban elkészítette a Berlin, Alexanderplatz című minisorozatát. A rendezőről (tragikusan fiatalon elhunyt, misztikusan termékeny zseni; a német újfilm legnagyobb alakja) és a sorozatról (a rendező életművének legkomplexebb és legnagyszerűbb műve; egy közönséges ember cinizmusba és humanizmusba áztatott, hatalmas portréja, amint egy hitvány időszakban küzd a túlélésért) is van mit mondani, akkora kultstátusz kerekedett körülöttük az elmúlt évtizedek alatt. Vagy ami ettől is csábítóbb:
a filmtörténészi és újságírói okoskodásokra fittyet hányva akár saját magunk is megismerkedhetünk velük.
Ez a célja a Goethe Intézetnek, ahol a rendező 75. születésnapja alkalmából (Fassbinder 1982-ben halt meg 37 évesen) idén több projektet is szenteltek az alkotónak és filmjeinek, melyek hatása máig érezhető. Nyáron például rövidfilmpályázatot hirdettek, az emlékév zárásaként pedig levetítik monumentális, 13+1 részen és 910 percen át pörgő művét, a Berlin, Alexanderplatzot, melyre a Budapest Film Távmozi rendszerén keresztül az első 200 jelentkező ingyen igényelhet jegyet.
Az eposz eredetileg a német televíziónak készült Alfred Döblin azonos című, 1929-ben megjelent modernista regényéből. Az író ekkor még nem tudhatta, milyen sötét lapok következnek az ország történelmében, ám pontosan észlelte az irányt és érzékelte a társadalmi folyamatokat. Fassbinder 1980-ban azonban már a múltat illető tények tudatában készítette el az adaptációt, így filmje – ő ugyanis egyetlen, egységes fimként tekintett rá – egyszerre látlelet a Weimari Köztársaságról és tanulmány az emberi lélekről. Tarr Béla így nyilatkozott róla: „…ez a film az élet igenléséről szól... Nem ad esélyt a feladásra, kierőszakolja belőlünk az életben maradáshoz szükséges ellenállást, felemel minket a sárból, kiprovokálja belőlünk a nemességet. Valami ilyesmit hívhattak a görögök katarzisnak”.
A Berlin, Alexanderplatz történetét legalább olyan nehéz összefoglalni, mint hangulatát vagy mondanivalóját: „durva kis epizódok sorozata, melyek mind helytállnának a legobszcénabb bulvárlapok legeslegobszcénabb híreiként” – nyilatkozta maga a rendező. Az első rész címe „Kezdődik a büntetés”, amely már csak azért is ironikus, mert a főhős, Franz Biberkopf (neve megegyezik A szabadság ököljoga Fassbinder-alakította karakterével, de a rendező interjúkban is megerősítette az alteregóelméletet) az epizód kezdetén épp a börtönből szabadul, ahol négy évet ült barátnője meggyilkolásáért. A büntetése letöltése után igyekszik emberi életet teremteni magának, ám úgy merül el a társadalomban, mintha húsdarálóba eresztették volna; személyisége a korszakhoz és környezethez hasonlóan egyszerre vonzó és taszító, a legtöbbször pedig mindkettő egyszerre.
„A Fassbinder-filmekben ott van a világ az összes mocska, még azt sem mondhatjuk, hogy e szenny nem befolyásolja filmjeinek történetét, ne irányítaná szereplőinek majd minden mozdulatát, csakhogy nem erről van szó. Nem arról szólnak ezek a filmek, hogy a világ rossz. Fassbinder konkrét, mint egy anális elhatározás. Nem ködösít, nincs szüksége a rossz fülöncsípéséhez olyan segédeszközökre, mint a világ, az élet, a környezet és hasonló megfoghatatlanságok.” – írtuk a rendezőre emlékező cikkünkben.
A Berlin, Alexanderplatzot vetítették már tévében, moziban és a MoMA-ban is. A Goethe Intézet jóvoltából most a Budapest Film Távmozi rendszerén keresztül, otthonunkban merülhetünk el benne. December 11-én (18:00-22:30), 12-én (18:00-23:00) és 13-án (17:00-23:00) zajlanak az online vetítések, naponként 200 ingyenes jegy ütheti a markát a leggyorsabbaknak. A vetítés mellé online beszélgetést is szerveznek Király Edit irodalmár és Stőhr Lóránt filmtörténész részvételével.
További információ ezen az oldalon olvasható, a jegyfoglalás pedig itt elérhető.
