Dokumentumfilm

A demokrácia örvényében

Mikrofilm

A brazil dokumentumfilmes, Petra Costa legújabb munkája mintha figyelmeztetés volna minden lassanként populizmusba süllyedő állam számára.

Amit látunk, kevésbé oknyomozás vagy történelmi elemzés, mint inkább egy személyes és vállaltan elfogult tabló Brazília viszontagságos közelmúltjáról és fiatal, sérülékeny demokráciájáról. Costa rendkívül kényes egyensúlyt tart fenn, amikor saját és családja történetét egybefonja hazája történelmével; szülei a húsz évig fennálló katonai diktatúra ellen harcoltak és börtönbe is kerültek, míg nagyszülei a gazdagabb és fehérebb középosztály képviselőiként állami építkezésekből alapozták meg a családi vagyont.

Szülei kapcsolatain keresztül a rendező intim közelségbe tud férkőzni a brazil Munkáspárt ikonikus politikusaihoz, az országot első nőként vezető Dilma Rousseffhez és az egykori munkásvezér Luiz Inácio Lula da Silvához (akit a brazil polgárok csak Lulának becéznek). Costa szemében mindketten hősök; elfogultsága időnként elhomályosítja éleslátását, de másutt egészen kísértetiesen kidomborítja azt a tragikus és másutt is ismerős pályát, ahogy a forradalom hőseit lassan bekebelezi a fennálló intézményrendszer, a megalkuvás és a változásra mindig gyanakvással tekintő elit. Costa filmjéből nem derül ki, hogy Lula és Dilma mennyire voltak bűnösök a Brazília minden porcikáját mérgező korrupcióban, de világosan megértjük, hogyan szakadhat végzetesen két táborra az egykor a demokrácia közös eszméjéért küzdő lakosság, és hogyan emelhet hatalomba egy elvakult populistát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.