Annyira mocskos, hogy tizenévesek eljátszhatták a főszerepeket, de a moziban már nem nézhetik meg a filmet

  • Szabó Ádám
  • 2019. március 13.

Mikrofilm

Ismét menők a tini filmek.

A tini filmek olyanok, mint a retróőrület, vagy Woody Allen: a semmiből jönnek divatba, hogy aztán gyorsan kiégjenek, a tetszhalott állapotból pedig pár év múlva újra felemelkedjenek.

A legutóbbi nagy tini felhabzást a 90-es évek végén, illetve 2000-es évek elején éltük meg, olyan mozikkal, mint az Amerikai pite, a 10 dolog, amit utálok benned vagy a Rád vagyok kattanva. Miután lecsengett a dolog, már csak néhány évente bukkant fel egy-egy nagyot kaszáló, korhangulatra ráérző, fiatalokat középpontba állító komédia: ilyen volt 2006-ban a Superbad, avagy miért ciki a szex? vagy 2010-ben a Könnyű nőcske. A társadalmi mozgalmak hatására megváltoztak Hollywoodban a komédiák, pontosabban

a romantikus vígjátékok sínylették meg leginkább

a politikai korrektséget: ma már nem menők az undorító poénok, és a MeeToo mozgalom miatt a szüzességelvesztős tini filmek korának is leáldozott – kivéve, ha arra nem srácok, hanem csajok készülnek (Szűzőrség).

Jelenet a Good Boys c. filmből

Jelenet a Good Boys c. filmből

 

A zsáner ugyanis nem tűnt el, csak átalakult: pattanásos tini fiúk merevedési zavara helyett a meg nem értett lányok (Egy magányos tinédzser), vagy épp homoszexuális fiúk (Kszi, Simon) váltak főszereplőkké. A Netflix persze erre a trendre is rácsapott tavaly: A fiúknak, akiket valaha szerettem egy ázsiai származású amerikai tizenéves lányról szól, akinek napvilágra kerülnek titokban írt szerelmeslevelei, a The Kissing Booth pedig azt járja körül, mi történik, ha egy lány beleszeret legjobb fiúbarátja bátyjába.

Előbbiért a kritikusok voltak oda, utóbbiért pedig a nézők: a nézettségi adatokat csak ritkán közlő Netflix szerint ez volt az év egyik legnézettebb filmje az USA-ban.Ezeknek a sikereknek is köszönhető, mekkora feltűnést keltett két, hamarosan a mozikba kerülő tini film előzetese. Az egyik a Lopott időből, vagy A Lazarus-hatásból ismert színésznő,

Olivia Wilde rendezői bemutatkozása,

a Booksmart. A film mintha a Superbad női remake-je lenne: főhőse két eminens lány, akik a középiskola végén rájönnek, hogy nem éltek igazán, ezért négyévnyi bulizást igyekszenek belesűríteni egyetlen estébe.

A főszerepekben felemelkedő színésznők (Kaitlyn Dever az Átmeneti állomásból és Beanie Feldstein a Lady Birdből) láthatóak, akiknek olyan sztárok asszisztálnak, mint Lisa Kudrow vagy Jason Sudeikis. Az első kritikák odáig vannak a moziért.

A másik film a Good boys, amelynek producerei a már emlegetett Superbad alkotói, Seth Rogen és Evan Goldberg. Szintén ők feleltek az Itt a végéért vagy a Virslipartiért, és az előzetes szerint most se fogták vissza magukat: azzal hirdetik a vígjátékot, hogy az annyira mocskos, hogy bár tizenéves főszereplői eljátszhatták a szerepeket, de a moziban már nem nézhetik majd meg a filmet. Ez Hollywood!

A mozi három hatodikos srácról szól, akik igyekszenek menőbbnek tűnni, mint amilyenek, és egy sor őrült kaland után megpróbálnak egy csókpartit is abszolválni. Elég a trailert megnéznünk, hogy lássuk, hogy a Good boys is a Superbad köpönyegéből bújt elő – az illegális piavásárlási jelenetet például mintha egy az egyben a 2006-os filmből vették volna át.

A vígjátékban a legnagyobb név A szobával és Az igazi csodával sztárrá váló, 12 éves Jacob Tremblay. Mindkét komédiát idén nyáron mutatják be Amerikában, magyar bemutatóról egyelőre nincsenek hírek.

Figyelmébe ajánljuk