Tévésorozat

Egy amerikai P-ben

The Eddy

  • - köves -
  • 2020. június 14.

Mikrofilm

Aki üzemeltetett már Párizsban jazzklubot, tudja, pokoli nehéz mesterségről van szó, aki nem, azt egy életre eltántoríthatja a Damien Chazelle nevével beharangozott sorozat.

Persze nem ez a célja e nyolc részen át zenét sugárzó projektnek, de a jazzklub-üzemeltetői OKJ-s képzéseken nem árt majd vetíteni. A cél ezzel szemben az lehetett, hogy a jó öreg cinéma vérité őszinteségével megmutassák nekünk: ilyen az, amikor valaki nemcsak érti, de műveli is a jazzt, vagy ha épp nem csinálja, mert családi tragédia nyomasztja a lelkét, mint hősünkét, akkor klubot irányít Párizsban. Persze nem a decens boulevard-ok valamelyikén, dehogy, hanem az alsóbb, de annál zeneszeretőbb néposztályok körében. Egyszer-kétszer azért bekúszik a képbe az Eiffel, de olyan lesajnálóan mutatják, hogy leszegett toronnyal elsomfordál. A The Eddy nevű klubban viszont mindenkinek Coltrane-ből van a lelke, és ha Keith Jarrett besétálna az ajtón, elégedetten nyugtázná, hogy a klubvezető amerikai jazzfenomén még nála is szigorúbb arc, kispárnájára az van ráhímezve: perfekcionizmus. Az Oscart nyert Holdfény felfedezettje, André Holland ehhez illő, citromba harapott ábrázattal játssza végig mind a nyolc részt, de aki bírja, azt olykor megajándékozza egy-egy félmosollyal. Hogy mit lép erre a majdnem Oscar-díjas Hidegháborúból Joanna Kulig? Kócos daccal, lengyelül káromkodva felesel neki.

Damien Chazalle-nek saját Oscarja is van, olyan filmekért felelős, mint az éneklős-édesbús La La Land és a hót komor holdraszállós Az első ember – mindkettő remek darab, és nemcsak Ryan Gosling szenvedő tekintete közös bennük, hanem az is, hogy részben vagy egészben egy másik bolygón játszódnak. Egy ilyen bolygó a The Eddy is. Ki itt belép, nyugodtan felhagyhat az izgalom reményével, már ha olyan izgalmakra vágyik, ami egy klasszikus narratív tévésorozattól elvárható. Banális apróságokra gondolunk itt, olyasmikre – egy-két rokonszenves arc, több száz percen át is érdekfeszítő történetszál –, amelyeken az alkotók rég felülemelkedtek. Őket csak a jazz érdekli, és ebben a The Eddy verhetetlen: profi zenészek keverednek profi színészekkel, a számokat külön a sorozat kedvéért írták, és jó hosszan el is játsszák őket. A klub pedig… Amikor Tchéky Karyo is felbukkan a színen, és a zenei establishment öreg királyaként Cosmopolitan koktélt rendel, olyan megvetéssel találkozik, ami csak a legmenőbb helyek sajátja. Be is kell érnie egy vodka-tonikkal.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.