Magyar Narancs: Krétafehér arcú emberek bámulnak ki a fejükből, hol melankolikusan, hol morózusan, ami hol abszurd, hol szomorúan vicces vagy viccesen szomorú – röviden ezzel lehetne kedvet csinálni Roy Andersson művészetéhez. Egy munkatárs is így látja belülről?
Pálos Gergely: Én úgy fogalmaznám meg, hogy nagyon furcsa figurák rémálomszerű jelenetekben mutatják meg magukat, azt, ahogy élnek. És teszik ezt festményszerűen kidogozott életképekben. A fehér smink mögött az az elgondolás, hogy a bohócoknak, amikor fehérre festik magukat, eltűnnek a személyes vonásaik, s ily módon a nézőközönség minden egyes tagját képviselik. De ebben a legutóbbi filmben már jóval kevesebb fehér smink volt, Andersson stílusa is változik. Fogy a smink, kevesebb a történés, digitális a kamera.
MN: Andersson „bohócai” főleg amatőr szereplők.
PG: Van egy szobája tele katalógusokkal, a katalógusok pedig tele statisztákkal. Olyan ez, mint egy archívum. Azóta gyűjti az embereket, amióta reklámfilmeket csinál. Gyűjti és bizonyos szempontok szerint katalogizálja őket. És ezekből az albumokból keresi ki az épp megfelelő karaktereket.
| ||
MN: Ez a bizonyos embergyűjtemény abban a stockholmi házban van, ahol Andersson a filmjeit készíti?
PG: Igen. Ez egy Stockholm közepén álló háromemeletes ház, ami az övé. Minden ebben a házban készül, nincsenek külső felvételek. Sok környékbeli boltot, éttermet fel lehet ismerni a filmjeiben, ezeket rekonstruálja a stúdiójában. A földszinten egy telefonközpont volt régen, ennek az üvegtetejét meg is tartotta – persze letakarjuk, ha forgatunk.
A volt telefonközpont és a szomszédos épület alja, amely régen moziterem volt, össze van nyitva, így áll össze a stúdió. Az első emeleten vannak a produkciós szobák és a konyha, a másodikon a hangkeverő helyiség, a harmadikon pedig a jelmeztár. És vannak bérlők is a házban. És Anderssonnak is ott van a lakása.
MN: Gyakornokként kezdtél nála. Mennyi időbe telt, míg a különböző szinteket megjárva eljutottál a legfelső emeleti lakásáig?
PG: Én még sosem jártam a lakásában.
MN: Az mennyi idő volt, míg mezei gyakornokból az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről társoperatőre, majd az új film egyedüli operatőre lettél?
PG: Másfél évig voltam nála gyakornok, aztán úgy alakult, hogy az Egy galambban ketten voltunk operatőrök, Borbás István és én. Én csináltam a film második felét. A mostani filmnek meg mindkét felét. Az Egy galamb után viszonylag hamar elkezdtük a következőt, de a két forgatás közötti szünetben is be-bejártam hozzá.
MN: Olyan a viszony kettőtök között, hogy alkalomadtán rácsörögsz, hogy: helló, Roy, hogy vagy, mi újság?
PG: Dehogy! Azért ő egy nagyon távolságtartó ember. Kizárólag a munkáról lehet vele beszélni, legalábbis mi csak arról beszéltünk. Ami ezúttal nem volt olyan hosszú, csak két és fél év. Az Egy galamb három és fél évbe telt.
MN: Honnan jön Andersson vonzódása a magyar operatőrökhöz?
PG: A volt felesége félig magyar, sokszor volt Magyarországon, innen a vonzalom. Bejárta a volt kommunista országokat, mindig érdekelte ez a térség. Van a stílusában is valami kelet-európai. Ugyanakkor az olasz klasszikusok a nagy kedvencei: Fellini, persze és Vittorio De Sicától a Biciklitolvajok. Az utóbbi a kedvenc filmje.
MN: Andersson gyakorló reklámfilmes. Előfordult a sokéves forgatások során, hogy lenyomott egy-egy reklámfilmet közben?
PG: Én nem dolgoztam a reklámjaiban, de korábban megesett, hogy ha útközben elfogyott a pénz – mert ezek a filmek nagyon hosszan forognak –, akkor megcsinált egy reklámot, és abból a pénzből folytatták. A reklámokban tökéletesítette a stílusát. Az első ilyen rövidfilmje a Csodálatos világ volt. A Dalok a második emeletrőlt nagyrészt a saját zsebéből forgatta le. Úgy tudom, bár lehet, hogy ez csak legenda, hogy egyszer jelzáloghitelt is felvett a házára, ami kábé fedezte a forgatás költségeit.
MN: Andersson, az Arany és Ezüst Oroszlán-díjas művészfilmes jól él a filmkészítésből?
PG: Nincsenek nagy igényei. Úgy tudom, hogy nem is kér rendezői fizetést.
MN: Az Egy galamb leglátványosabb és legabszurdabb jelenete, amikor XII. Károly svéd király hadba vonulás közben belovagol ásványvízért egy kortárs stockholmi kocsmába. Mindez a stúdióban felépített díszletek között történik. Ehhez fogható jelenet van az új filmben is?
PG: Ilyen monumentális jelenet nincs.
MN: Ló?
PG: Az sincs.
MN: Más állat?
PG: Madarak. De ezek csupán utómunkamadarak. Nehéz volt őket megtalálni a neten. Élő madár nem volt a házban.
MN: Mi a következő munkád Anderssonnal?
PG: Nem tudom még. Azt mondta, még nem tudja, mi lesz, most ki akarja pihenni a fáradalmakat.
MN: Neked is ki kell pihenni a fáradalmakat?
PG: Bennem nagy most a vágy, hogy másfajta filmeket is készítsek, szívesen dolgoznék itthon is.
(Interjúnk a Magyar Narancs hetilap 2019. szeptember 19-i számában jelent meg, most újraközöljünk teljes terjedlemében online.)
