Magyar Narancs: Jóval a forgatás előtt felbukkant azon a szegények lakta orlandói motelsoron, ahol a film játszódik. Csak bemutatkozott, hogy helló, Willem Dafoe vagyok, színész, előtanulmányt végzek egy filmhez, szeretnék elbeszélgetni a motelmenedzserrel?
Willem Dafoe: Így azért bajosan tudtam volna a bizalmukba férkőzni. Egyszer csak beállít egy fickó, hogy gyere, mesélj az életedről – teljesen érthető, ha elzárkóznak. Némi tapogatózás után a produkció embereinek sikerült találniuk olyanokat, akik a Magic Castle-ben, vagyis abban a motelben dolgoztak vagy még mindig ott dolgoznak, ahol a filmet forgattuk. Állandó lakókból és átutazó turistákból áll a vendégkör.
| ||
MN: Wim Wenderst, akivel dolgozott is együtt, mindig is izgatta Amerikának ez a szegényes, út menti arca; nem csak filmesként, de fotósként is megörökítette ezt a világot. Amikor a kilencvenes évek elején együtt forgatták a Távol és mégis közelt, megmutatta Wenders az amerikai fotóit?
WD: Wimmel csak egy filmet csináltam ugyan, de régóta ismerem, a barátomnak mondhatom. Igen, jól ismerem ezeket a fotóit, mindig is nagyon izgatta az amerikai kultúra, nagy érdeklődéssel fordult a képeslapokon nem látható Amerika felé. Több fotóját is őrzöm; amerikai tájképeim vannak tőle. Németországban egyébként már a Wenders-film előtt is jártam, színházi színész is vagyok, a The Wooster Grouppal léptünk fel német színpadokon. Izgalmas idők voltak, színházi és filmes szempontból is; érdekes volt látni, hogy a keletnémet alkotók milyen hatással vannak a nyugatiakra. Az emberek többsége csak a filmekből ismer, nem tudják, hogy az életem nagyobbik részét a színpadon, színházi turnékon töltöttem. Magyar színpadon még nem játszottam, de Németországba például elvittük A szőrös majom című előadásunkat, azt különösen szerettem. Ez egy Eugene O’Neill darab, németül úgy mondják: Der haarige Affe. A Bob Wilson rendezte The Old Woman is emlékezetes turné volt.
| ||
MN: A Távol és mégis közelnek parádés szereposztása volt, Lou Reed éppúgy szerepelt benne, mint Mihail Gorbacsov. Volt alkalma megismerni őket?
WD: Gorbacsovval nem találkoztam, egyetlen forgatási napja volt csak, akkor én nem voltam ott, de Lou-t egész jól ismertem, sok közös haverunk volt, és közel laktunk egymáshoz New Yorkban. Egy ideje New Yorkban és Rómában élek felváltva. A feleségem olasz, így részben én is olasz lettem.
MN: Ha Gorbacsovhoz nem is, más államférfiakhoz volt szerencséje? A Fehér Házba sosem hívták?
WD: De, igen, jártam a Fehér Házban.
MN: Mi dolga volt ott?
WD: Kulturális díjakat adtak át.
MN: Még Obama hívta meg?
WD: Bárcsak így lett volna, de nem ő hívott. Beszéljünk inkább a Floridai álomról!
MN: Ennél függetlenebb független filmet nehéz lenne találni. Amikor egy ilyen, kis költségvetésű filmben játszik, a szereplésen túl is segíti valamivel a produkciót?
WD: Én egy dologban tudok segíteni; abban, hogy pontosan megjelenek, és a legjobb tudásom szerint eljátszom a szerepemet. És talán még annyival, hogy nem kérek túl sok pénzt a színészi szolgálataimért.
| ||
MN: A filmben szereplő motelvilág az amerikai road movie-k visszatérő helyszíne. Amerikán belül szokott utazgatni?
WD: Megyek, ahová a munkám visz, de az igazat megvallva Amerikán kívül jóval többet utazgattam, mint Amerikán belül.
MN: A másik európai filmrendező, akihez Wenders mellett híres munkakapcsolat fűzi, Lars von Trier. Az Antikrisztus forgatásán Trier még nem lábalt ki a depressziójából, amivel korábban kórházban is kezelték. Kihatott ez a forgatásra?
WD: Nagyon is, de a hatás jótékony volt. Lars von Trier szerintem nagy rendező, a forgatókönyv pedig csodálatos volt. Nagyon törékeny állapotban volt, mindenben ránk, a színészeire támaszkodott. Egy színésznek ez gyümölcsöző helyzet. Volt, hogy azt mondta nekem, nem tudja, hogy másnap munkába tud-e állni. Ez a bizonytalanság mindig benne volt a levegőben, de persze ott volt, felvette a munkát mindennap. Bármennyire is törékeny volt, úgy látom, azóta lábra állt, egyre egészségesebb. A Floridai álom tulajdonképpen olyan, mintha a Lars von Trier-féle Dogma amerikai rokona lenne, mondjuk, az unokatestvére.
| ||
MN: Nemcsak az Antikrisztusban játszott, de Krisztust is eljátszotta Martin Scorsese filmjében, a Krisztus utolsó megkísértésében. Egy motelgondnokra, gondolom, könnyebb felkészülni, mint Krisztus szerepére.
WD: Marty előzetesen két dolgot kért tőlem; hogy nézzem meg a Máté evangéliumát Pasolinitől, és adott egy újságcikket, amelyben a megbocsátásról volt szó. Ennyi volt az előtanulmány. Azt akarta, hogy tiszta lappal álljak a szerephez, a magam módján reagáljak a rám váró helyzetekre, hiszen főleg reagálnom kellett. Sokat kivett belőlem a szerep, de megérte. Egyébként eljátszottam én már Pasolinit, és voltam T. S. Eliot is – ha valós személyt játszom, olyat, akinek az életéről sokat tudni, akkor azért beleásom magam a szakirodalomba. De erre nem mindig van szükség. Amikor a Veszett a világban Bobby Perut alakítottam, az égvilágon semmit sem csináltam előtte. A jelmez megtette a hatását. Vagy amikor A vámpír árnyékát csináltam, elég volt magamra venni a maszkot, hogy megtörténjen az átalakulás. Bobby Peruként is csodás jelmezem és csodás jeleneteim voltak. Kicsi szerep volt, mégis ezt tartom a pályafutásom egyik legkielégítőbb szerepének.
| ||
MN: És amikor A szakaszban látványos halált halt a vietnami dzsungelben?
WD: Technikai értelemben rendkívül komplikált jelenet volt, mindössze kétszer vagy háromszor vettük csak fel, de ami a felkészülésemet illeti, az pofonegyszerű volt. Olykor nincs más dolga a színésznek, mint arra ügyelni, hogy egyik pontból eljusson a másikba. Ezt a távot nekem futva kellett megtennem, miközben szitává lőnek. Futás közben két dolgom volt: a nálam lévő detonátorral nekem kellett felrobbantanom a hátamba kapott lövedékeket, és kerülgetnem kellett a mellettem becsapódó lövéseket. Gondolja, hogy mindeközben azon agyaltam, hogy mit is érez ez az ember? Dehogy. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy végigmenjek a kijelölt úton. Statiszták tömegei üldöztek, helikopterek keringtek a levegőben, lövések csapódtak be jobbra-balra.
| ||
MN: Úgy hírlik, ha csak teheti, kaszkadőr nélkül dolgozik.
WD: Élvezem csinálni, és hát miért is hagynám, hogy másvalaki csinálja helyettem, hiszen ez is része a szerepnek? Olykor persze kénytelen vagyok engedni, ha a jelenet, például egy autós üldözés, speciális szakértelmet kíván. Itt úgysem a testemet kell bevetnem, és nem is nagyon érdekelnek az autós kunsztok. Csinálja, aki nálam jobban tudja. De ha futni kell vagy repülni, akkor az legyen az én testem, hiszen ez az én szerepem. Miért adnám át másnak? Az olyan lenne, mintha helyettem valaki más szeretkezne a feleségemmel. Ez vicc volt, csak azért mondtam, hogy megnevettessem.
