magyarnarancs.hu: Ez az emberes szakáll egy új szerep miatt nőtt ekkorára?
Jean-Marc Barr: Afrikai és európai szerzők darabjára készülök a Montpellier közeli Theatre de l' Acte projektjében. Menekültek hosszú átkelésének történetéről van szó, amelyben egy olyan figurát játszom, akinek négy élete volt, de már csak egy marad hátra, amellyel kezdenie kell valamit. Lényegét tekintve a létezés drámája ez. Nincs központozás a szövegben, viszont van benne mélység és fekete humor. Egyelőre Franciaországban turnézunk az előadással.
magyarnarancs.hu: A nézők érzékenyítése a cél?
J-MB: Rengeteg teória született már az afrikai menekültekkel kapcsolatban, hogy mi ez az egész népvándorlás. Nos, állítom, hogy az ún. afrikai migránsok helyzete olyan, mint amilyen helyzetben hamarosan mi találjuk magunkat, mi európaiak. Nekik mintha nem lenne joguk a létezésre, át kell szelniük a Szaharát, a Földközi-tengert, hogy aztán megérkezzenek rabszolgának az „ígéret földjére”.
magyarnarancs.hu: Amerikaiként a magánéletit okokon túl azért maradt Európában, mert a habitusának, a gondolkodásának az európai életforma felel meg?
J-MB: Hiszem, hogy ezen a kontinensen talán még létezik a művészet, nem csak fogalomként, hanem mint egyéni, társadalmi, kortárs leképezése az életünknek. Ez a fajta szemlélet nincs meg a tengerentúlon. Európai kontextusba helyezem az életem, a munkáim, a hivatásom. Igyekszem megőrizni mindazt, amit kaptam, tanultam elsősorban találkozásoknak köszönhetően Luc Bessonnal, Lars von Trierrel vagy éppen Pascal Arnolddal, akivel három filmet rendeztem közösen.
magyarnarancs.hu: A fiatalabb rendezők szemében nem számít divatos arcnak. Ezért hanyagolja színészként a francia mozit?
J-MB: Franciaországban befellegzett a művészfilmeknek. Kizárólag multiplex mozik vannak, egyedül az eladott jegyek mennyisége számít, nem a filmek minősége. Ilyen ellenszélben lehetetlenség hajózni. Mindig elsütöm magamról azt, hogy Jean-Claude Van Damme tökéletes ellentéte vagyok, ő európaiként nyomult Hollywoodba, én a kaliforniai napsütésből menekültem el Európába, Londonba és Párizsba tanulni, figyelni, színésszé válni. Próbálok etikát, erkölcsöt vinni a munkába, tartani magam bizonyos elvekhez. Ezzel együtt jár az, hogy szegény maradok. De hát teszek rá! Ha képben van az aktuális francia filmgyártással, láthatja, hogy elég siralmas a felhozatal. Hiányoznak az ambiciózus filmek, feel good filmek készülnek tucatra. Franciaországban már nem szeretik a hozzám hasonló őrülteket. A filmkészítési szisztéma irgalmatlanul belterjes, nagyjából egy tucat rendező dolgozik, cserélgetik egymás között a színészeket, a munkatársakat, a pénzeket.
magyarnarancs.hu: A rendszeren kívüliség, a sehová nem tartozás miatt gyakran került kispadra?
J-MB: Megtartom a szabadságát annak, hogy kimondom, amit gondolok. Harmincöt évvel ezelőtt játszottam egy francia filmben, életem első főszerepét, angolul, méghozzá egy francia hőst. A film hatalmas siker lett, de ezt már sokan tudják. A nagy kékség után letértem a francia hősök útjáról és az angol nyelvű európai mozi irányába indultam el. A legszebb dolgokra bukkantam, mint az Európa című film főszerepe, az első közös munkánk Larsszal. Aztán női alteregók mögé bújt, de így is összehoztam vele hat filmet. Lars a Fassbinder-, Godard-, Wenders-féle filmkészítést fejlesztette tovább.
magyarnarancs.hu: Lehet még tartani vele a kapcsolatot?
J-MB: Mindhárom gyerekének a keresztapja vagyok. Nagyon sajnálom, hogy Alzheimer-kóros, nemrég feltett magáról egy videót az Instagramra azzal a szöveggel, hogy „van némi problémám az alkoholizmusommal, kissé érint az Alzheimer-kór, de keresek egy múzsát magamnak.”
magyarnarancs.hu: Milyen filmes munkái vannak mostanában?
J-MB: Idén készítettem egy független német filmet, meg egy Netflix-sorozatot, hogy legyen mit ennie a családomnak. Nem árulom el a sorozat címét. Élni kell, alkalmanként el kell vállalni olyat is, ami nem vegytiszta művészet. Elvégre azért fizetnek. Mindent jól szeretek csinálni. Bohóc vagyok. És mint a Lear királyban, a bolond nem csak megnevetteti és megríkatja az embereket, hanem kimondja az igazságot.
magyarnarancs.hu: És mi az igazság?
J-MB: Privilegizált helyzetben vagyok. Megvan bennem a gyarmatosítók és a gyarmatosítottak kettőssége. Most abba a korszakba léptünk, amikor a gyarmatosítottak gyarmatosítják a gyarmatosítókat. Szabadság, éberség kérdése, hogy észrevegyük, a hatalmasok mennyire törékenyek. Ezért pánikolnak. Egyedül azzal tudnak kontrollt gyakorolni felettünk, hogy kiskorúnak kezelnek minket. De ez csak akkor lehet, ha mi hagyjuk magunkat kiskorúnak kezelni.
