Nanni Moretti a kortárs film egyik legkülönösebb figurája. Harmadik nagyjátékfilmjével, az 1978-ass Ecce bombóval hívták meg először a Cannes-i Filmfesztiválra – a komédia egy csapat olasz egyetemistáról szól a 70-es években –, de igazán tizenöt évvel később robbant be a filmvilágba, mikor aktuális munkája ismét az Arany Pálmáért versengett. Ez volt a Kedves naplóm, egy önéletrajzi ihletésű filmes napló, amelyért a legjobb rendező díját is elnyerte, és csatlakozott azokhoz az alkotókhoz, akik gyakorlatilag mindegy mit csinálnak, helyük van Cannes-ban: azóta ugyanis Moretti minden filmje szerepel a versenyprogramban. A csúcsra a 2001-es A fiú szobájával jutott fel, amelyet a The Guardian a fesztivál történetének egyik legjobb fődíjasának nevezett. Ez egy pszichológusról és családjáról szól, akik gyermekük halála után próbálnak talpra állni.
Moretti azonban egyáltalán nem az a tipikus elefántcsonttoronyban ülő művészfilmes: az elképzelt pápaválasztásról szóló komédiája, a 2011-es Van pápánk! itthon is sikerrel futott, hazájában pedig még ismertebbnek számít, mint a nemzetközi porondon: legújabb filmjét bemutatójakor Olaszországban csak a Super Mario Bros.: A film előzte meg a nézettségi listákon. A Fényes jövő egyszerre komikus elmélkedés a filmművészet helyzetéről és szerepéről és egy 70 éves alkotó ironikus összegzése saját pályájáról.
És hogy mi szükség erre a fajta számvetésre? Moretti legutóbbi filmje, a két évvel ezelőtti Three Floors csúfosan megbukott a kritikusok és a közönség előtt is, az érzelmes melodrámát egyértelműen pályája mélypontjának bélyegezték. Ezt követően legújabb filmje egy neurotikus rendezőről szól, aki épp egy történelmi filmet készít elő: ebben 1956-ban egy magyar utazó cirkusz érkezik az Olasz Kommunista Párt meghívására Rómába. Ám a Budapesten kitörő forradalom miatt a pártban is törésvonalak keletkeznek, van aki ellenzi a magyarok meghívását, míg más inkább a szovjetek fellépése ellen kel ki. A film a filmben tehát azt a kérdést feszegeti, saját erkölcseinknek vagy mások elvárásának kell-e megfelelni; ha azonban az életrajzi párhuzam nem lenne egyértelmű, a Giovanni nevű rendezőt is maga Moretti alakítja, akinek ráadásul ez a születési neve. Pályája első szakaszában rendszeresen saját maga játszotta főszerepet filmjeiben, A fiú szobája után azonban inkább csak mellékszerepekben tűnt fel. Most viszont úgy néz ki, visszatér gyökereihez.
A Fényes jövő ráadásul egyfajta áttekintést ad korábbi munkáiról is, miközben tele van utalásokkal az alkotó példaképeire is. Morettit szokás „az olasz Woody Allennek” nevezni, főhose pedig itt is Allent idézi – míg Alvy Singer az Annie Hallban magával Marshall McLuhannel konzultál, addig itt főhősünk Martin Scorsesehez fordul tanácsért –, de ettől is egyértelműbb a párhuzam magával Fellinivel, aki ugyancsak sokszor gyötrődött filmjei fogadtatása és a vele szembeni elvárások miatt, a cirkusz pedig szintén kitüntetett szerepet játszott alkotásaiban. Amellett, hogy a Nyolc és fél és Az édes élet ikonikus jeleneteit is megidézi, a mozi tele van apró fricskákkal: a főszereplő az ’56-os film helyett legszívesebben John Cheever The Swimmer című filmjét ültetné vászonra, saját magával a főszerepben, csakhogy abból már készült adaptáció 1968-ban Az úszó ember címmel, Burt Lancasterrel. Nem marad ki a családi szál sem: Giovanni kénytelen saját, producer feleségével együtt dolgozni, akivel egyre terheltebb a kapcsolata, miközben lányát is hiába igyekszik bevezetni a filmművészet rejtett kincseibe. Nem nehéz az ’56-os forradalom és a jelenleg is zajló orosz-ukrán háború között sem párhuzamot vonni – beszédes, hogy mindezt először egy olasz rendező teszi meg a vásznon.
A Fényes jövő szeptember 7-től látható a magyar mozikban. Forgalmazza a Cirko Film.
