Richard Linklater 12 évig forgatta Sráckort, új filmjére már húszat szán

  • Szabó Ádám
  • 2019. szeptember 1.

Mikrofilm

Ráadásul musical lesz.

Richard Linklater 12 évig forgatta Sráckor című filmjét, melyhez hasonló vállalkozás aligha akad a filmtörténelemben. A mozit végül hat Oscar-díjra jelölték, köztük a Legjobb rendezés és a Legjobb film díjára – sajnos azonban csak Patricia Arquette győzött a mellékszereplők között. A rendező most úgy tűnik, ismét készen áll egy hasonló projektre: Stephen Sondheim és George Furth Merrily We Roll Along című musicalét adaptálja filmre, a forgatás pedig a tervek szerint 20 évig tart majd – persze nem folyamatos munkáról van szó, a Sráckorhoz hasonlóan pár évente forgatnak majd néhány jelenetet.

A filmre adaptálandó musical

egy 1934-es darab átirata,

mely egy tehetséges zeneszerzőről szól, aki a hollywoodi csillogás kedvéért otthagyta a Broadway világát, barátait és a zeneszerzést is. A sztori sikeres, ám magányos producerként mutatja be a főhőst, majd a múltba visszatekintve ismerhetjük meg életét és azt, hogy hogyan jutott el ide. A Merrily We Roll Along 1981-ben debütált a Broadway-n, idén immár másodjára újították fel a darabot az Off-Broadway-n.

„Először

a 80-as években láttam és szerettem bele

a Merrilybe, és egy Sondheim-musical világánál nem is tudok jobb helyet elképzelni, ahol a következő 20 évet eltölthetem. Nem könnyű egy ilyen sok éves projektbe belevágni, de ez tűnik a legjobb, talán az egyetlen útnak, hogy igazságosan filmre adaptáljuk a sztorit” – magyarázta Richard Linklater. A filmre olyan színészeket szerződtetett, mint a Lady Birdből és az Éretlenségiből ismerős Beanie Feldstein, a GleeSztárok leszünk! című sorozatban feltűnt Blake Jenner, vagy a Dear Evan Hansen című musicalért 2017-ben Tony díjat nyerő Ben Platt.

Figyelmébe ajánljuk