Ahogy lassan ráfordulunk az évtized végére, sorba jelennek meg a visszatekintő popkulturális listák. A hátrahagyottak, Fleabag, Trónok harca – így fest a nagy vetélkedés kislistája a 2010-es évek legjobb sorozatának címéért. Van azonban egy show, ami hiába hagyott kitörölhetetlen nyomot az évtized popkultján, s hiába köthető hozzá számtalan film, zene vagy sorozat az évtized legnagyobb durranásaiból, csak elvétve fordul elő a hasonló listákon: ez a Community, mely műalkotás itthon a megbocsáthatatlan Balfékek címen futott.
Dan Harmon sorozatáról három dolog mondható el, ami gyakorlatilag végigkísérte a pályáját: tematikus epizódok, elkötelezett rajongók és gyenge nézettség. A Community az a fajta show volt, melyért kétségkívül lehetett rajongani.
Nemcsak vicces, de elképesztően kreatív vígjáték,
mely tényleg odafigyelt saját nézőire, és végsőkig kitartott a rajongók kiszolgálása mellett: egymást érték az easter eggek és az önreflexív, visszatérő poénok, amelyek sokszor akár át is lépték az öncélúság határát. Mégis, ezek tették a sorozatot azzá, ami: váltóponttá a mai Peak TV és az azt megelőző éra között.
Harmon saját élményeire alapozta a showt: azért, hogy megmentse kapcsolatát barátnőjével, annak idején beiratkozott egy közösségi főiskolára. Ezek azok a gyengébb és főleg olcsóbb felsőoktatási intézmények Amerikában, ahova jellemzően azok emberek járnak, akik idősebb korban ülnek vissza az iskolapadba; vagy épp fiatalok, akik képtelenek megfizetni nemhogy a Borostyánligás Harvard és Yale, de a náluk kevésbé ismert főiskolák tandíját sem.
Harmon a barátnőjével spanyolórára járt,
és előítéletei ellenére egy tanulói csoporthoz is csatlakozott – bár semmi közös nem volt sem benne és csoport többi tagjába, mégis megszerette őket. Szó szerint ez a Community alapsztorija: Jeff Winger (Joe McHale), a menő ügyvéd kénytelen diplomát szerezni ezért beiratkozik a kétes hírű Greendale közösségi főiskolára. Folyamatosan ellenkezik, mégis egy tanulókör tagjává válik – a különcökből és vesztesekből álló csoporttal pedig nemcsak új családot és barátokat, de szerelmet is talál.
A show 2009-ben indult – sok évtized listáról ezért is hiányozhat –, de a 2010-es években ért fel a csúcsra. De ennél is nyomósabb ok lehet a hiányzásra a sorozat műfaja:
a szitkom ma már egy haldokló zsáner, egy letűnt kor terméke.
Egy évtizede még abszolút ez uralta a tévéket, a legnépszerűbb darabok pedig ebbe az évtizedbe is átnyúltak ugyan, de nem élték túl a streamingek térhódítását és a változó nézői ízlést: így járt a Városfejlesztési osztály, az Office, A stúdió, az Így jártam anyátokkal, vagy a Két pasi meg egy kicsi is. Ma már nem divat olyan, évtizedek óta bejáratott témákon nevetni, mint a melegek, a túlsúlyosak vagy a szőke nők. Sőt, bizonyos alkotók szerint már semmin nem lehet jóízűen nevetni anélkül, hogy megbántanánk valakit – így indokolta például Todd Phillips (Másnaposok, Sulihuligánok), miért nem készít többé vígjátékot, és miért váltott inkább a sötét hangvételű Jokerre. E mű persze az év legnagyobb durranása lett. Mondandója azért így is erős túlzás: továbbra is rengeteg vígjáték elérhető a tévében, a legsikeresebbek azonban képesek voltak reagálni a változásokra: A jó hely kedves filozofálgatásával, a Master of None érzékeny közvetlenségével, az Atlanta pedig egyedi, sötét tónusával emelkedett ki a tömegből. A klasszikus, régi típusú szitkomokból alig egy maréknyi maradt: a Modern család az utolsókat nyögi, a Brooklyn Nine-Nine-t a kasza után az utolsó pillanatban mentette meg egy csatorna.
A Communityt tehát azért sem szokás az évtized legnagyobb teljesítményei között emlegetni, mert műfajának lejárt a szavatossága. Pedig valójában pont azzal emelkedett ki a sorozat, ahogy megújította az ezeréves, és évtizedek óta változatlan sablonokat. Harmon egy interjúban elmondta,
úgy írták a részeket, mintha nem sorozatot, hanem mozifilmet készítenének.
A műsor a műfaj egyik utolsó nagyágyúja, az Agymenők ellen indult, így kiugró nézettségre igazából soha nem volt esélye. Az első évad sokáig semmi különlegességet nem tartogatott: a humor és a figurák ugyan a helyükön voltak, de semmi nem mutatott arra, hogy a show több lesz egy közepes vígjátéknál. A fordulópontot a 23. rész jelentette: ebben az egész iskola egy óriási paintball-csata helyszínévé változik. A rész lényegében főhajtás az akciófilmek előtt, de a Die Hard, a Terminátor és a Mátrix mellett kikacsint a 28 nappal későbbre és a Predatorra is. A Modern Warfare című epizód mutatta be, milyen is egy zseniálisan kreatív tematikus epizód – a továbbiakban ez jelentette a Community legnagyobb erősségét.
A szitkomok lényege, hogy a szereplők és a helyszínek változatlanok, és az egyes epizódok is hasonlítanak egymáshoz, így a néző gyakorlatilag bármikor becsatlakozhat. A Communityben rendhagyó módon igyekeztek részről részre megújítani a műsort: volt Dungeons & Dragons és My Dinner with Andre-rész, csirkefalatokat tematizáló gengszteres, vagy a konspirációs thrillereket parodizáló thrilleres epizód; sőt, még bábanimációs felvonás is. Harmonék humora ráadásul nem csak a tematikus részekre korlátozódott: folyamatosan játszottak a tévés klisékkel is. A műsor, ami egy közepes szitkomnak indult, úgy változott nemsokára posztmodernes metashow-vá, hogy közben megtartotta a műfaji kereteket.
Az ilyen típusú viccek legfőbb letéteményese Abed (Danny Pudi) karaktere volt:
a különc, filmőrült figura folyamatosan úgy tett, mint aki
tisztában van vele, hogy egy tévéműsorban szerepel, és minden adandó alkalommal felhívta a figyelmet a sorozat kliséire vagy arra, az épp kit vagy mit másol. Ma már nem jelent forradalmi újdonságot, ha egy tévéműsor meta – de az évtized elején még nem sok ilyen volt, főleg nem a szórakoztatóbb műfajban. A Communityben egyre több lett az önreferenciális poén, ami odáig fajult, hogy egy idő után már tényleg csak az tudott nevetni a viccek többségén, aki kezdetektől figyelte a műsort. Ezzel Harmonék megszegték a szitkomok egyik legfőbb szabályát, és az egyébként sem acélos nézettség rohamosan csökkenni kezdett – a kiterjedt fan service miatt azonban ritka erős rajongói bázis alakult ki a sorozat körül.
A második évadra a Community a csúcsra ért,
a harmadik évad viszont inkább hattyúdal volt: a csökkenő nézettség mellett az is szúrta a csatorna szemét, hogy Harmon folyamatosan túllépi a játékidőt és a büdzsét is. Ráadásul az alkotó híresen nehéz embernek számít, kiszivárgott a Chevy Chase-zel folytatott balhéja, tavaly pedig kiderült, hogy egyik íróját is zaklatta szexuálisan. Harmont kirúgták, helyére két forgatókönyvíró került – vezetésükkel azonban a negyedik évadban addig nem látott mélységekbe süllyedt a műsor: a gyenge poénok és kilúgozott motivációk mellett az innovatív részek is eltűntek. Épp ezért az ötödik évadra visszahívták Harmont, aki egy, a műsorhoz tökéletesen illő narratívával állt elő a pocsék epizódokkal kapcsolatban: eszerint azért viselkedtek a szereplők olyan furán egy teljes évig, mert az iskolában gázszivárgás történt. A Dallasban emlékezetes módon úgy tettek zárójelbe teljes évadokat, hogy álomnak titulálták őket – a Communityben ehhez hasonlóan a teljes negyedik évadot valamiféle metaforikus hallucinációnak bélyegezték.
Hiába tűnt úgy, hogy
az eredeti alkotóval a műsor is visszatér a gyökerekhez,
az ötödik a hanyatlás évada: Chevy Chase karakterét menet közben nyírták ki, az Abed legjobb barátját, Troyt alakító Donald Glover pedig pár rész után szállt ki. „Meg kellett győznöm magam, hogy az, hogy Donald elhagyta a show-t, nem jelenti a műsor halálát. Most viszont, hogy tényleg vége van, mind megegyezhetünk benne, hogy mégis azt jelentette” – nyilatkozta Harmon a műsor befejezése után. Glover mellékszereplő létére folyamatosan ellopta a showt. Ahogy az alkotó mesélte, tíz, Harvardon tanult író ült órákig egy szobában azon rágódva, mi vicces és milyen poénnal lehet lezárni egy jelenetet – ennek ellenére legtöbbször az került be a műsorba, amit Glover a helyszínen improvizált. Egy idő után már az írók is átálltak, egyszerűen azt írták a jelenet végére: „És Donald mond valami vicceset.”
Az évad végén az NBC végül kaszálta a sorozatot
– a rajongók viszont akcióba lendültek; ráadásul a folyamatosan a televízión és saját magán poénkodó show metasága még jól is jött. A műsor visszatérő poénja volt ugyanis, hogy Abed egy bukott és régóta elfeledett NBC-s szuperhőssorozatra, A köpenyre utalva folyamatosan azt mantrázta: 6 évad és egy mozifilm (six season and a movie) – amit az alkotók persze egy önbeteljesítő jóslatnak szántak a Community számára. A fanok felültek a vonatra: óriásit mentek a közösségi médiában a #SixSeasonandaMovie, a #SaveCommunity és az #OccupyNBC hashtagek, tüntetést rendeztek a csatorna székháza előtt és elárasztották őket levelekkel. Az NBC-t végül nem sikerült meggyőzni – ők betették a sorozat helyére A stúdiót –, és kútba esett az üzlet a Netflixszel és a Huluval is. Érkezett viszont egy újonc streamingplatform, a Yahoo! Screen, aminek indulásakor pont kapóra jött a Community és a vele járó ingyen reklám. Harmonék 13 részt kaptak a hatodik évadra, de már ebbe is úgy vágtak bele, hogy érezték, szétesőben a csapat: a spanyoltanárt alakító Ken Yeong saját műsort kapott (Dr. Ken), és a női főszereplő, Gillian Jacobs is leszerződött egy Netflixes produkcióhoz (a Judd Apatow-féle zseniális Love-hoz).
A 13 rész végül lepörgött, a Yahoo platformja viszont csúfosan megbukott:
folyamatosan gondok voltak a felülettel, akadozott a lejátszás, így a Community maradék nézői is elszivárogtak – a streamingfelületet pedig hatalmas veszteséggel be is zárták. De legalább a búcsú szép volt: a Community pont olyan önreferenciális módon búcsúzott, ahogy az tőle elvárható. „Ez tévé. Kényelmes. Olyan, mint egy barát, amit olyan régóta és olyan jól ismersz, hogy egyszerűen hagyod, hogy veled maradjon” – mondta Abed az utolsó részben.
Persze a hatodik évad után újra feléled a Hat évad és egy mozifilm-kampány, hiszen a jóslat beteljesedéséhez már csak egy film hiányzott – a dolog nem lenne légből kapott, a Deadwood, vagy a Törtetők is megkapta a maga nagyvásznak lezárását. A probléma az, hogy a Community alkotógárdája egyszerűen túl nagyra nőtt – nemcsak befutottak, de a 2010-es évek meghatározó popkult szereplőivé váltak. A számtalan részt rendező, majd producerként a show mellett maradó Joe és Anthony Russo a Marvelhez szerződtek: az Amerika kapitány: A tél katonája és a Polgárháború után ők rendezték meg a Bosszúállók-sorozat kétrészes lezárását – vagyis hozzájuk fűződik minden idők legnagyobb bevételű filmje. Dan Harmon a kirúgása után elkezdett egy animációs sorozaton dolgozni – ebből lett végül a Rick and Morty, napjaink talán legnagyobb hatású televíziós animációja, ami újradefiniálta a fankultúrát, és képes volt rávenni a McDonaldsot, hogy hozza vissza egy forgalomtól már rég kivont szószát. Alison Brie-t alig ismerte valaki a show előtt, ma ő a Netflixes GLOW főhőse, melyben női pankrátorok feszülnek egymásnak – kevés vígjátékot élteti úgy a kritika, mint ezt. Joel McHale szintén a Communityvel futott be, ma saját műsort (The Joel McHale Show with Joel McHale) vezet a Netflixen, melyben a közösségi média, a tévé és a világ fura dolgait karikírozza ki. John Olivernek színészként először Harmon adott esélyt, igaz, csak egy mellékszerepet. „Imádtam azt a kis szerepet a műsorban. Nagyon büszke vagyok rá. Egy fantasztikus, ötletes és bátor sorozat. Hihetetlen, hogy ilyen sokáig képesek voltak kitartani” – nyilatkozta. Mára a színészkedéstől visszavonult, inkább csak szinkronizálást vállalt – ja, és ő napjaink legnagyobb hatású politikai kommentátora (akinek Orbánról is megvan a véleménye). Műsora, az HBO-n futó John Oliver show az elmúlt hét híreiről a műfaj legjelentősebb darabja ebben az évtizedben.
A legnagyobb karriert talán mégis Donald Glover futotta be.
Már akkor zenélgetett, mikor a Communityben szerepelt – az áttörését hozó Because the internet című albuma azonban pár héttel az utolsó rész után jelent meg. Childish Gambino nevű alteregója napjaink egyik legkreatívabb zenésze: rap-albumok után 2016-ban kijött Awaken, My Love című pszichedelikus soul-lemezzel, ami letarolta a sikerlistákat és egy Grammyt is hozott neki. 2018-ban pedig érkezett a This is America című száma, ami nemcsak az év, de az évtized legnagyobb hatású trackjei között is ott van: klipjét kockáról kockára elemezték, abban ugyanis a tánc segítségével egyszerre kritizálta a mai amerikai társadalom rasszizmusát és a popkultúrában egyre hangsúlyosabb szerepet játszó fekete kultúrát.
Childish Gambino - This Is America (Official Video)
"This is America" by Childish Gambino http://smarturl.it/TcIgA Director: Hiro Murai Producer: Jason Cole of Doomsday with Ibra Ake and Fam Rothstein of Wolf + Rothstein tour tickets and merchandise available at childishgambino.com
Glover ráadásul nemcsak zenészként ért fel a csúcsra: 2016-ban debütált Atlanta című sorozata, mely óriási kritikai és közönségsikert aratott. Két Golden Globe-ot és öt Emmyt nyert, a második évada pedig az évtized egyik tévés csúcsteljesítménye. A siker hatására mozifilmekben is egyre nagyobb szerepeket kap: sokak szerint ő volt a Solo – Egy Star Wars-történet és az új Oroszlánkirály egyetlen pozitívuma. Ő lehet az új évtized legnagyobb sztárja, olyan, amilyen Will Smith volt a 2000-es évek elején – azzal a különbséggel, hogy zeneileg máris évtizedekkel előtte jár.
Nem csoda, ha legtöbben úgy gondolják, épp Glover miatt nem lesz soha mozifilm Harmon showjából – nemcsak túl nagy sztár lett, de részben ő az oka annak is, amiért ma már nincs szükség olyan sorozatokra, mint a Community. Egyfajta átvezető-szerepet töltött be a műfaj evolúciójában: kulcsszereplő volt a Communityben, amely megújította a szitkomokat, majd az Atlantával szintén vezérszerepet játszik abban, hogy ma már a tévés vígjátékok esetében is a komoly kérdésfelvetéseket, a sötét tónust és a társadalmi tudatosságot várnak el az emberek. A Community nem ilyen volt: egyszerűen egy szórakoztató, kreatív és vicces műsor, ami a mára egyre relevánsabb társadalmi kérdéseket inkább csak kifigurázta, mint kivesézte (a sorozatbeli iskola kabalája például egy nemileg, etikailag és szexuálisan semleges, groteszk és ijesztő bábu volt) – ilyen sorozatokra pedig ma már nincs szükség.
