Tarr Béláék is kiállnak az Inkubátor Program mellett

  • narancs.hu
  • 2023. március 14.

Mikrofilm

A Magyar Filmművészek Szövetsége levélben tiltakozik a pályakezdő filmeseket támogató program elkaszálása ellen.

„Tiltakozunk az agresszív kormánypolitika újabb kulturális térfoglalása ellen!” – így kezdődik a Magyar Filmművészek Szövetségének tiltakozó levele, melyet a szervezet elnöksége nevében Tarr Béla elnök jegyez.

„Tiltakozunk, amiért a Nemzeti Filmintézet szakmai legitimitással nem bíró, politikai kinevezettekből álló döntőbizottsága ellehetetlenítette a magyar filmszakma utolsó független, szakmailag elismert, transzparensen működő támogató szervezete, az Inkubátor Program működését! Tiltakozunk, amiért a Nemzeti Filmintézet elfogult, kizárólag politikai szempontokat szem előtt tartó támogatási politikája olyan súlyos válságba sodorta a valaha világsikerű magyar filmművészetet, amilyenre évtizedek óta nem volt példa! Tiltakozunk nemzeti filmművészetünk ellehetetlenítése, a hatalmi politika kiszolgálójává alacsonyítása, propagandává züllesztése ellen!” – áll a levélben.

Amint azt mi is megírtuk, a pályakezdő filmesek számára kiírt Inkubátor Program legutóbbi öt nyertese közül háromnak a filmtervére mégsem adnak pénzt. A Filmszakmai Döntőbizottság indoklás nélkül egyszerűen úgy döntött, mégsem javasolja gyártási pályázatra Berényi Andor Könnyű Álom, Rudolf Olivér Anyám, a szörny és Hernádi Ambrus A gondozó című művét. Korábban a győztes pályázatok rendszerint tovább mehettek gyártásra, így kerülhetett moziba többek között a Kilakoltatás, a FOMO vagy a Magasságok és mélységek is. A 2015-ben elindult Inkubátor Program eddig 34 elsőfilmet segített, ebből 18 készült el.

Az elkaszált elsőfilmek alkotói nyílt levélben tiltakoztak, amelyben kérték a döntés felülbírálását. Az Inkubátor Programban készült filmek néhány évvel ezelőttig 70, majd a közelmúltban már 120 millió forintból készülhettek el. Összehasonlításképp: a nemrég bemutatott Hadik közel 2 milliárd, Rákay Philip Petőfi-filmje, a Petőfi-emlékévre el sem készülő Most vagy soha! 4,7 milliárd forintba került. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.