Tévésorozat

The Haunting of Hill House

  • - svébis -
  • 2019. február 10.

Mikrofilm

Nahát, én komolyan azt hittem, hogy egy gótikus kísértethistóriát nézek, erre időközben kiderült, hogy ez romantikus családtörténet.

Shirley Jackson 1959-es regénye, a magyarul még csak most megjelent Hill House szelleme már alapból rászed, mert ott ugyan nem sok kísértettel találkozunk, ellenben rengeteg személyes dráma és nyavalygás lesz osztályrészünk. A könyv eddig két ócskább filmfeldolgozást is megért (A ház hideg szíve, Az átok), most pedig Mike Flanagan gondolta úgy, hogy megcsinálja a tutit. Motívumokra metszette az eredeti művet, és teljesen átskribálta a történetet: nem egy csapat kísértetvadász érkezik, hogy felderítse a Hill-ház szellemeit, hanem egy család múltját és jelenét követhetjük, akiknek egész életét tönkrevágta az ódon pecó. Az indokolatlanul hosszú, tízrésznyi évad alatt egyszerre bolyongunk a múltban és a jelenben. De nagy meglepetésekre ne számítsunk – még a jump scare-ek is ostobán kiszámíthatók –, nagy érzelmekre annál inkább. Ömlik itt a didaktika a családi összefogásról, testvéri szeretetről, atyai felelősségről, házastársi kommunikációról és persze a megbocsátásról, mert ami igazán kísért itt, az a fájdalom és a düh. Szép allegóriája ez a szellemeknek, csak sajnos már unjuk.

Az viszont vagány, ahogy a jelenléttel paráztat: a házban zajló jelenetek legtöbbjében valahol a kép sarkában vagy hátterében megbúvik egy mozdulatlan kísértet. Sajnos azonban, amikor explicitté válik a horror, seperc alatt kinyírja az olcsó CGI.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Kilátástalanul

A tömött tokiói metróknál és a csúcsforgalomnál egy rémisztőbb van: mikor magunk maradunk egy aluljáróban. Bármelyik pislogó lámpa mögötti kanyarban ott lapulhat egy rém – vagy jegyellenőr! –, a hidegen ásító csempék pedig egyetlen pillanat alatt fullasztó börtönné változhatnak.

A csavar

Gösta Engzell a II. világháború éveiben (is) hivatalnok volt a svéd külügyminisztérium jogi osztályán, ha hinni lehet a filmnek, az alagsorban, közvetlenül a kétes állapotú szennyvízcsatornák szomszédságában, egy emiatt jogosan panaszkodó, kis létszámú stáb főnökeként.

Az ara kivan

Maggie Gyllenhaal dühös, és majd szétfeszítik a határozott tézisek. A mennyasszony! e két érzés nyomait viseli magán a leghatározottabban; feszül a varratoknál, majd kibuggyan belőle a sok vitriol.

Elég, ha röhögünk?

Évek óta következetesen építi drMáriás azt a vizuális univerzumot, amelyben történelmi figurák, kortárs politikusok, popkulturális ikonok és fiktív szereplők keverednek egy groteszk társadalmi panorámában. A most bemutatott anyag az életműnek egy újabb, sűrített fejezete. Egyszerre provokáció és diagnózis, összegzés a kerek számok mentén (Máriás 60/Tudósok 40), ugyanakkor reagálás a mára.

Antropomorf univerzum

A művész 2014-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szakán, több csoportos és egyéni kiállítása is volt már. 2017-ben elnyerte az Év grafikája díjat, és ugyanezen évben Jagicza Patríciával közösen készített nagy méretű gumicukornyomata is díjat nyert a Miskolci Grafikai Triennálén.

Illúziók, realista keretben

Van a világtörténelemnek egy kényelmes morális olvasata: nagy háborúk és nagy békék váltják egymást, nagyhatalmak emelkednek fel és buknak meg, a kisebb államok pedig sodródnak a hullámverésben, majd a demokrácia győzedelmeskedik.

Itt éreztük magunkat otthon

Hol volt eddig a társadalom, hogy az elmúlt tizenkét hónapban hirtelen évtizedes sztorik kezdtek hatni rá elementáris erővel? Mire véljük ezt a ráébredést? És számít, hogy vannak, akik már húsz éve erről beszéltek?