Tévésorozat

The Haunting of Hill House

  • - svébis -
  • 2019. február 10.

Mikrofilm

Nahát, én komolyan azt hittem, hogy egy gótikus kísértethistóriát nézek, erre időközben kiderült, hogy ez romantikus családtörténet.

Shirley Jackson 1959-es regénye, a magyarul még csak most megjelent Hill House szelleme már alapból rászed, mert ott ugyan nem sok kísértettel találkozunk, ellenben rengeteg személyes dráma és nyavalygás lesz osztályrészünk. A könyv eddig két ócskább filmfeldolgozást is megért (A ház hideg szíve, Az átok), most pedig Mike Flanagan gondolta úgy, hogy megcsinálja a tutit. Motívumokra metszette az eredeti művet, és teljesen átskribálta a történetet: nem egy csapat kísértetvadász érkezik, hogy felderítse a Hill-ház szellemeit, hanem egy család múltját és jelenét követhetjük, akiknek egész életét tönkrevágta az ódon pecó. Az indokolatlanul hosszú, tízrésznyi évad alatt egyszerre bolyongunk a múltban és a jelenben. De nagy meglepetésekre ne számítsunk – még a jump scare-ek is ostobán kiszámíthatók –, nagy érzelmekre annál inkább. Ömlik itt a didaktika a családi összefogásról, testvéri szeretetről, atyai felelősségről, házastársi kommunikációról és persze a megbocsátásról, mert ami igazán kísért itt, az a fájdalom és a düh. Szép allegóriája ez a szellemeknek, csak sajnos már unjuk.

Az viszont vagány, ahogy a jelenléttel paráztat: a házban zajló jelenetek legtöbbjében valahol a kép sarkában vagy hátterében megbúvik egy mozdulatlan kísértet. Sajnos azonban, amikor explicitté válik a horror, seperc alatt kinyírja az olcsó CGI.

Elérhető a Netflixen

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.